Kilencéves kislányt erőszakoltak meg osztálytársai Szegeden

Öt kisfiú erőszakoskodott egyik osztálytársukkal az egyik szegedi általános iskolában. A gyámhivatal is vizsgálódik a hetekkel ezelőtt történt iskolai erőszak ügyében.

Egy kilencéves kislányt erőszakoltak meg saját osztálytársai egy szegedi általános iskolában. Öt fiú - a legidősebb sincs még tízéves - a napközis foglalkozás alatt fogra le a kislányt és erőszakoskodtak vele.

Az eset még hetekkel ezelőtt történt, de a rendőrség - a szülők kérésére és a fiúk fiatal kora miatt - eddig nem hozta nyilvánosságra a történteket. A rendőrség meghallgatta a gyerekeket és szüleiket, de eljárást azért nem indítottak, mert egyikük sem éri el a büntethetőség alsó korhatárát, közölte Tuczakov Szilvána őrnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A délmagyar.hu szerint a Weöres Sándor Általános Iskolában történt az eset, de az iskola vezetői egyelőre nem nyilatkoznak az ügyről.

Jelenleg a gyámhivatal vizsgálódik az ügyben. Magyarországon évről évre egyre több a gyerekkorú bűnelkövető, a legkomolyabb szankció velük szemben az állami gondoskodásba vétel. Itthon évente átlagosan 3500, 14 év alatti gyerek követ el valamilyen bűncselekményt.