Mária
-7 °C
3 °C

Titokzatos kettőshalál Szikszón

2003.07.24. 14:21
A szikszói férfi holttestét házában találták meg a rendőrök: egy fejlövéssel végzett magával. Élettársa holttestére a fáskamrában találták rá. Ő már legalább egy hete halott volt.
A 43 éves férfit csütörtökön reggel munkatársai akarták felkeresni az abaúji kisvárosban lévő lakásán, a házba lépve azonban vérbe fagyva, holtan találták. Homlokán lőtt seb volt.

Nem látták

"A helyszíni szemle során kiderült, hogy a férfi élettársát közel két hete nem látták a környéken" - mondta az Indexnek Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrök átvizsgálták a ház többi részét is, és a fáskamrában megtalálták a 48 éves asszony holttestét.

A HavariaPress információi szerint a halott nő a fejbe lőtt férfi élettársa volt, azt azonban egyelőre nem lehetett megállapítani, hogy halálát mi okozhatta. Az első orvos szakértői vélemények szerint a nő körülbelül egy hete lehetett halott.

A test a fülledt fáskamrában már bomlásnak indult és felismerhetetlenné vált, ezért csak a boncolás során állapítható meg a halál oka.

Bűncselekményre, idegenkezűségre utaló nyomot a rendőrök egyelőre nem találtak, így feltételezik, hogy férfi engedély nélkül tartott fegyverével főbe lőtte magát. A rendőrs mindkét haláleset ügyében államigazgatási eljárást indított.