Miklós
-7 °C
2 °C

Két embert rúgnak ki augusztus 20. miatt

2006.08.22. 16:48
Az ügyeletes meteorológust, a katasztrófavédelmist és a MEH szerződéskötő osztályvezetőjét találta hibásnak a kancelláriaminiszter az általa levezényelt vizsgálatban az augusztus 20-i tűzijáték alatt történt katasztrófa miatt. Szilvásy György különösen az Országos Meteorológiai Intézet passzivitását bírálta.

A Miniszterelnöki Hivatal vezetője két napos vizsgálatának eredményeként két közalkalmazott állásából való felmentésére és egy fegyelmijére tett javaslatot a vasárnapi tűzijáték idején történt, négy halálos áldozatot követelő katasztrófa miatt.

A meteorológusokra húzták

Feljelentés a tűzijáték szervezői ellen
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt két feljelentés érkezett a Legfőbb Ügyészséghez a vasárnap esti tűzijáték szervezésében és lebonyolításában résztvevők ellen - erősítette meg az MTI megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Televízió Híradójában kedden este elhangzott információt. A feljelentéseket illetékesség hiányában a Fővárosi Főügyészségre továbbították - mondta a távirati irodának Morvai Attila. A szóvivő a feljelentésekről szerdára ígért bővebb tájékoztatást.

Szilvásy György főként az Országos Meteorológiai Intézet riasztással kapcsolatos mulasztásait emelte ki a vizsgálatról tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint a szolgálat ügyletese többek között abban hibázott, hogy nem győződött meg arról, hogy a közép-magyarországi régióra kiadott riasztása eljutott-e az illetékesekhez. Ezért az ügyeletes ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett, de az OMSZ elnökének, Dunkel Zoltánnak a felelősségét is felvetette.

Szilvásy szerint ugyanis valójában nem működik olyan kommunikációs rendszer, amely akár másfél millió ember testi épségének veszélyeztetése esetén működésbe lépne. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy állítása szerint az előrejelzés csak 80-90 km/h-s szélre figyelmeztetett, de 120-130 km/h-s vihar csapott le Budapestre. Szerinte a meteorológusok a vihar utáni nyilatkozataikkal félrevezették a nyilvánosságot, mert a döntéshozók számára valójában "nem állt kellő szintű információ rendelkezésre"


Találtak felelősöket
Fotó: Katona Bogi

A vihart megelőző események kronológiájából azonban kiderül, hogy valójában már fél hét körül elég jelzés utalt arra, hogy Budapestet is elérheti az országban nyugatról keletre átvonuló, zivatarokkal és erős szelekkel kísért hidegfront. Szilvásy állításával szemben az OMSZ piros riasztást adott ki, azaz 90 km/órásnál nagyobb szelek veszélyére is figyelmeztetett a Budapestre vonatkozóan kiadott riasztásában. Bővebben: Nem verték nagyDobsonra - Az augusztus 20-i halálos vihar kronológiája>>

A miniszter a katasztrófavédelem ügyletesének, Nyitrai Bélának a felmentését is indítványozta, mert nem olvasta el az OMSZ 19:39-kor elküldött emailjét. Azt is javasolta, hogy vizsgálják meg a szervezet két osztályvezetőjének, Bodnár Sándornak és Demeter Istvánnak, illetve Tatár Attila főigazgatónak és Dobson Tibor szóvivőnek a felelősségét is.

Lefokozták a szerződéskötőt

Elmozdítják Bodor Tibor MEH osztályvezetőt is posztjáról, aki a rendezvényszervező Nexus Kft.-vel olyan szerződést kötött, amelyből hiányzott a rossz időjárási viszonyokra szóló katasztrófaterv. A miniszter a vizsgálati eredmény ismertetése közben többször is hangsúlyozta, hogy a szervező cég nem követett el mulasztást. Elismerte ugyanakkor, hogy a MEH-hel kötött szerződésben voltak hiányosságok, a B terv ugyanis csak váratlan tűzesetek elhárítására terjedt ki, rossz időjárási viszonyok esetére történő intézkedési terv nem készült, és az sem szerepelt benne, hogy a cégnek kell-e meteorológiai jelentést kérnie a rendezvény idejére.

Szilvásy egy újságírói kérdésre azt mondta, hogy saját maga nem vett részt a közbeszerzés előkészítésében, ezért nem érzi személyesen felelősnek magát. Az Index egyébként már több ízben kérte a Nexus szerződésének nyilvánoságra hozatalát, de a céggel kötött megállapodást a vizsgálat után sem kaptuk meg. Szilvásy a sajtótájékoztató első kínosabb kérdése után, sürgős közfeladataira hivatkozva távozott az esemény színhelyéről. (Az nem derült ki, mi volt az a közfeladat, a kancelláriaminiszter mindenesetre távozása után az RTL Klubnak adott interjút.)

A Fidesz gyáva és szánalmas magyarázkodásnak tartja Szilvásy György sajtótájékoztatóját. "Ahogy az sajnos várható volt, a rendezvényért a hatályos jogi normák szerint felelős politikusok menekülnek a felelősség elől, és maguk helyett a köztisztviselőket, meteorológusokat tolják előre" - olvasható Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében. A párt felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy független szakértőkkel vizsgáltassa meg Szilvásy György és Demszky Gábor személyes felelősségét az ügyben.

Megtiltották az időjósoknak, hogy beszéljenek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőjét nem sikerült reagáltatnunk a kormányzati vizsgálat megállapításaira, mert mint a titkárságán állították, a Miniszterelnöki Hivatal minden nyilatkozatot megtiltott számukra. Ugyanakkor több, a szolgálatnál dolgozó munkatárstól úgy értesültünk, hogy megdöbbenéssel fogadták a MEH vizsgálatának megállapításait.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az Indexnek elmondta: ő nem tud arról, hogy bárkit is felmentettek volna a főigazgatóságon az augusztus 20-ai vihar miatt. Dobson szerint három személy ellen fegyelmi eljárást készítenek elő. A katasztrófavédelem felsővezetőit érintő felelősségről a szóvivő nem tudott nyilatkozni, de hozzátette: a Szilvásy György által említett Nyitrai Béla tűzoltó alezredes volt tényleg az egyik ügyeletes tiszt augusztus 20-án a katasztrófavédelem központjában. A két ügyeletes tiszt közül Nyitrai volt a vezető.

Demszky Gábor nem tesz semmilyen javaslatot törvénymódosításra vagy jogszabályok megváltoztatására az augusztus 20-ai vihar nyomán – mondta el az Indexnek a fővárosi sajtóiroda vezetője, Czuk Dorottya. Demszky szerint a mostani szabályok betartása is elegendő lett volna vasárnap. Ugyanakkor a főpolgármester várja a kormányzati vizsgálat lezárulását, és arra számít, hogy a kabinet levonja majd a tanulságokat az esetből. Czuk hozzátette: már a jelenlegi jogszabályok is egyértelműek a hatásköröket illetően.

Kormányzati figyelők sem olvasták?

Az augusztus 20-i tűzijáték alatti katasztrófáról a kormányzati felelősök nem csupán a katasztrófavédelemtől, vagy a szervezőktől szerezhettek volna tudomást, hiszen a Miniszterelnöki Hivatalban működik egy éjjel-nappal működő monitoring csoport, amelynek feladata, hogy a különleges eseményekről telefonon vagy sms-ben tájékoztassanak. Hogy elkerülte-e a figyelmüket vagy sikerült-e értesíteni például a minisztert, az Index nem kapott választ. De a MEH kapujáig a legmagasabb fokú, piros riasztás története végig követhető.

A kormányzati figyelőknek feltűnhetett volna, hogy a meteorológiai szolgálat általánosságban már a hét elejétől vasárnap délutánra vagy estére vihart prognosztizált. Vasárnap este a köztelevízióban Vissy Károly meteorológus külön felhívta a figyelmet, hogy éppen a tűzijáték idejére, és azon a helyszínen rohan végig a vihar a fővárosban. A meteorológiai szolgálat szerint nem sokkal azután, hogy pontosan meg tudták mondani, milyen útvonalon és mikor halad végig a vihar a városon, a piros, azaz a legmagasabb veszélyességi fokú riasztásról adtak hírt a honlapjukon. A figyelmeztető előrejelzés a riasztás menüpontban található. Az OMSZ szerint a honlapjukon megjelent hírt az általuk összegyűjtött sajtómegjelenések alapján az MTV, az RTL Klub, az Inforádió és a Magyar Rádió is átvette.

Tény azonban, hogy a hír a minden lap által figyelt Magyar Távirati Irodához nem jutott el.A hír azonban a minden lap által figyelt Magyar Távirati Irodához nem jutott el. Pach Ferenc, az MTI hírigazgatója az Indexnek azt mondta, hogy az OMSZ-től ők minden nap kora délután megkapják az aktuális napi időjárásjelentést, amelyért fizetnek, a közelgő hatalmas viharról külön nem kaptak tájékoztatást. Az MTI vasárnapi ügyeletese, nem nézte az OMSZ honlapját, mert semmilyen gyanú nem indokolta, mondta.