Felfüggesztett börtön egy szülész-nőgyógyásznak

2003.01.21. 18:20
Foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt szerdán jogerősen tíz hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésre és pénzbüntetésre ítélte a Vas Megyei Markusovszky Kórház egyik szülész-nőgyógyász orvosát a Vas Megyei Bíróság.
A vádlott a szülészeti osztály ügyeletvezető orvosaként ikerszülést vezetett le, melynek során a bíróság ítélete szerint szakmai hibát vétett azzal, hogy nem rendelt el császármetszést, és így a másodikként megszülető magzat halálát okozta.

A másodfokú fellebbviteli bíróság lényegében helyben hagyta a Szombathelyi Városi Bíróság 2002. június 26-án meghozott ítéletét, mellékbüntetésül a vádlottat 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költségek egy részének megfizetésére is.

A bíróság ugyanakkor jogerős ítéletében a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, vagyis az ítélet kihirdetésének időpontjától mentesítette a büntetett előélettel együtt járó joghátrányok alól. A bíróság ezt a döntését a vádlott büntetlen előéletével, szakmai múltjával, valamint azzal indokolta, hogy a vádlott "méltó" erre az enyhítésre.

A tanúvallomások és szakértői vélemények, valamint az Országos Egészségügyi Tudományos Tanács állásfoglalása alapján ugyanakkor a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a császármetszés megfelelő időben történő elvégzésével a magzat élete megmenthető lett volna. A büntetőeljárás során perbe fogott másik két orvost, az első- és harmadrendű vádlottakat már az első fokon eljáró városi bíróság felmentette, kimondva: sem a szülő nőt az osztályra felvevő ügyeletes orvos, sem pedig a később szakmai segítségnyújtás miatt telefonon behívott főorvos nem vétett hibát, ők mindenben a szakma szabályai szerint jártak el.

Mivel személyüket érintően az ügyészség az elsőfokú tárgyalás után nem fellebbezett, esetükben az első fokon született felmentő ítélet jogerőre emelkedett.