Nem irtják, csak ritkítják a szúnyogokat

2006.05.15. 12:04
Hétfőn a fővárosban ismét a levegőből permetezik a szúnyogokat a Duna mentén, egy hét múlva pedig az eddigi terület háromszorosát szórják meg vegyi anyaggal. Az ÁNTSZ illetékese szerint a szúnyogokat mindenki másképp érzékeli: van, akinek már egy is sok, néhány helyen viszont tényleg elviselhetetlen a helyzet. A kellemetlen rovarok azonban soha nem tűnnek el, az ÁNTSZ ugyanis csak „szúnyoggyérítést” végez. Érdemes ezért beszerezni szúnyog elleni mécsest és fáklyát, spray-t vagy elektromos rovarűzőt, de sokszor a legjobb a klasszikus módszer, a szúnyogháló.

Dús növényzet, gaz, pocsolyák, Duna – a budapesti Római parton minden adott ahhoz, hogy a szúnyogok jól érezzék magukat. „Itt szabályos szúnyoginvázió van, a vendégeink estefelé elmenekülnek” – panaszkodik az egyik büfé tulajdonosa.

A vállalkozó szerint ha az önkormányzat nem lép időben, az súlyos károkat okoz nekik és tönkreteszi a szezont. A szomszédos kocsmában azt mondják, ők állandóan rohangálnak ki-be, így nem érik utol őket a rovarok, de a vendégek védelmében a napernyőket befújták szúnyogirtóval.

Egyéni érzékenységek

Nem higíthatják a permetet

Megjelentek olyan feltételezések, hogy a permetezőanyagot esetleg higítják, ezért nem elég hatásos.

Szántai Károly az ÁNTSZ osztályvezetője ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a tisztiorvosi szolgálatnak nincs lehetősége arra, hogy beleavatkozzon a vegyi anyag összetételébe. Az irtószert a gyártótól leplombált csomagban kapják, és így is helyezik el a permetező repülőgépre.

Az Index tudósítója a hét végén különböző időpontokban – délután, este 8 óra körül és este tízkor is – megpróbálta a saját bőrén megtapasztalni a Római-parti rovarinváziót, de szúnyoggal csak elvétve találkozott. A levegőben csak a nyárfa pollenjét szállító szőrös képletek szálltak, azok viszont tömegével.

A közeli Pók utcai lakótelep néhány lakója is különbözőképpen látja a helyzetet. Van, aki azt mondja, itt egyáltalán nincs szúnyog, más szerint a roham majd később kezdődik, el, egy hölgy pedig, akit saját bevallása szerint nagyon kedvelnek a vérszívók, már most nem nagyon mozdul ki a lakásából este hét után.

Budapesten és környékén viszont vannak olyan helyek, ahol kibírhatatlan a helyzet. Egy XXII. kerületi lakó szerint a szürkület idején már lehetetlen kimenni náluk a kertbe vagy a teraszra, az embernek szabályosan a szájába repülnek a rovarok. A hétvégén a Szentendrén lazító családoknak is komoly meglepetésben volt részük, amikor sűrű szúnyogcsípésekkel a testükön kellett hazatérni a kirándulásról.

A szúnyogokkal kapcsolatban nagyon sok az egyéni érzékenység, mindenki másképp érzékeli őket, állítja Szántai Károly, az ÁNTSZ fővárosi osztályvezetője. A bejelentések alapján a IV., a III. és a XXII. kerület bizonyos részein, főként a Duna mellett tényleg elszaporodtak a szúnyogok – mondja. Kapnak viszont gyakran olyan felháborodott, sőt szitkozódó hívásokat is, amikor valakinek a gyermekét vagy az unokáját megcsípte egy szúnyog, és ezért azonnali és tömeges irtást követel.

Spray, elektromos riasztó, szúnyogháló

Ehhez tudni kell, hogy a szakemberek hivatalosan csak szúnyoggyérítésről vagy ritkításról beszélnek, a kellemetlen rovarokat ugyanis soha nem lehet teljesen elpusztítani. Környezetvédelmi okokból a természetvédelmi területeken nem használhatnak vegyi anyagokat, így itt a szép környezet ellenére, mindig több a szúnyog. Gyakran a fővárosi ÁNTSZ-t okolják a Budapesten kívüli elterjedt szúnyogokért is, de az irtás mindig a helyi önkormányzat dolga.

A permetezés önmagában nem elég, szükség van egyéni védekezésre is, hívja fel a figyelmet a tisztiorvosi szolgálat illetékese. Az ÁNTSZ-hez betelefonálókról például gyakran kiderül, hogy bár a Duna mellett laknak, de ablakaikra nem szereltek fel szúnyoghálót. A kertben érdemes folyamatosan nyírni a füvet, de kedveznek a szúnyogok terjedésének a pocsolyák, a kisebb vízgyűjtők vagy az udvaron tárolt autógumik réseiben megülő csapadék is, mondja az ÁNTSZ illetékese. Idén olyan tabletta ingyenes kiosztását is tervezik, amely a kerti vízgyűjtőkbe dobva megakadályozza a lárvák kifejlődését.

Ma legalább ötven féle szer kapható a boltokban: bőrre kenhető szúnyogriasztó krém, a szobába fújható spray, elektromos szúnyogűző, magas hőmérsékleten párolgó folyadék. Érdemes a kertbe szúnyog elleni mécset vagy fáklyát venni. Utóbbi öt méteres körzetben elriasztja a kellemetlen rovarokat. A fáklyába való folyadék pótolható, így a következő idényben is használható.

Az árvíz miatt idén már május elején megkezdték az irtás. Hétfőn 650 hektáron permeteznek a levegőből a fővárosban, főként a Duna bal és jobb partján. A repülők Újpesttől egészen Nagytétényig szórják az irtószert, érintik a Palotai és a Népszigetet, az Óbudai és Margitszigetet, Csepelt és a Soroksári Duna-ágat is.

Versenyfutás a lárvákkal

Május 22-én már ennél jóval nagyobb területen, 2 ezer hektáron permeteznek. A fővárosban szeptemberig összesen tizenkétszer irtják a szúnyogokat a levegőből.

A szúnyogirtás leginkább környezetkímélő módja a biológiai módszer lenne. Ehhez a bacillus thuringiensis var. israelensis (BTI) nevű parazita baktériumot használják, amely megakadályozza a lárvák kikelését. Ez más vízi élőlényekre nincs hatással. Az árvíz miatt a tavalyi 100 hektárral szemben idén május 3-án már 500 hektáron permetezték az anyaggal a szúnyogokat.

A szúnyogok élőhelyét azonban sokszor nagyon nehéz felderíteni, s ha a szakemberek lemaradnak, a lárvák 4-5 nap alatt kikelnek. Ilyenkor nem marad más, mint a vegyi anyag permetezése.

A kémiai irtószer, a Mosquitox 1ULV Forte, a már kirepült szúnyogokat pusztítja el. A vegyi anyag csak a rovarokra hatásos, az embert, a madarakat, macskákat, kutyákat nem veszélyezteti, a méheket viszont igen. Az irtások előtt az ÁNTSZ ezért időben értesíti a helyi jegyzőket, akik figyelmeztetik a méhészeket arra, hogy helyezzék biztonságba az állatokat.

A kémiai anyagot repülőről szórják vagy a földön elhelyezett ködfejlesztő gépekkel, amely szétteríti az irtószert egy adott területen. A Levegő Munkacsoport tavaly élesen bírálta a hatóanyag alkalmazását. Szántai Károly az Index kérdésére azt mondta: a meglévő anyagot még kiszórják idén, de jövőre már nem használják.