Bíróságon folytatódik a német-magyar meccs

2001.08.16. 10:12
Gyorsított eljárás keretében állítják bíróság elé azt az öt fiatalt, akit a német-magyar meccs előtt azért állítottak elő, mert a Stefánia úton üvegekkel dobálták egymást. A jubileumi mérkőzést megelőzően egy órával a Keleti pályaudvarnál is szóváltásba keveredett a két tábor, ott még időben közbeléptek a rendőrök.
A barátságos német-magyar meccs sem telt el incidens nélkül, mivel a két szurkolótábor a mérkőzés előtt kétszer is összecsapott. Bartha László százados az Indexnek elmondta: szerda este nyolc óra előtt a Keleti pályaudvarnál keveredett szóváltásba körübelül kétszáz-kétszáz német illetve magyar szurkoló. A rendőrök szétválasztották őket, így időben megakadályozták, hogy üvegekkel kezdjék dobálni egymást.

A Stefánia úton már repültek az üvegek

A lelátón nem volt gond
A Keleti pályaudvar után a Stefánia úton már komolyabb fellépésre volt szükség a rendőrök részéről. Egy szórakozóhely előtt üvegekkel kezdték dobálni egymást a szurkolók, de egy perc sem telt el, ártalmatlanná tették őket, mielőtt az utcára kirakott székek is repültek volna. A helyszínen három német és három magyar férfit állítottak elő.

A XIV. kerületi kapitányságon kihallgatott huszonévesek közül egy magyart elengedtek. Neki nem, de a többieknek gyorsított eljárás keretében kell bíróság elé állniuk. A tárgyalásra csütörtökön és pénteken kerül sor.

Elzárást is kiszabhatnak rájuk

A szabálysértési eljárás keretében bíróság elé álló fiatalok valószínűleg nem látogathatják egy ideig a sportrendezvényeket. Emellett pénzbüntetést és elzárást is kiszabhatnak rájuk.