Natália
-3 °C
7 °C

Holtan találtak egy háromgyerekes párt Taktaharkányban

2004.07.21. 14:27
Három gyereket hagyott árván egy taktaharkányi pár. A tragédia pontos körülményei egyelőre nem ismertek, feltehetőleg gyilkosság, majd öngyilkosság történt: a férfi megfojotta élletársát, majd házának padlásán felakasztotta magát.
Feltehetőleg önkezével vetett véget életének egy taktaharkányi férfi, miután megfojtotta élettársát. A családi tragédiára szerdán délelőtt derült fény a Szerenccsel szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen. A HavariaPress értesülései szerint a 30 éves férfi vélhetőleg megfojtotta 29 éves élettársát, majd a háza padlásán felakasztotta magát - ez derül ki a kora délután kiadott rendőrségi közleményből is. A hírügynökség információi szerint a pár nevelése alatt lévő három gyermek nem volt odahaza az eset idején.

Három árva

Mint kiderült, az elhunyt pár után három gyerek maradt árván. A családi tragédia pontos körülményei és indítékai egyelőre nem ismeretesek, a rendőrség már megkezdte az eset helyszíni vizsgálatát, ami jelenleg is tart. Ennek befejeződése után többet tud majd mondani a rendőrség is - nyilatkozott az Indexnek Kompoltiné Jakab Ilona százados, a BAZ Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferense.

Szegény családban történt a tragédia, munkanélküliek voltak a szülők, a huszonkilenc éves anya gyesen volt, a harmincéves apa rendszeres szociális segélyt kapott az önkormányzattól - tudtuk meg Gadnai Mária jegyzőtől. A 4200 lelket számláló faluban négyszáz munkanélkülit tartanak számon, a most elhunyt apát is csak segélyfizetéskor látták, de nem tapasztaltak semmi kirívót a viselkedésében - állítja a jegyző, aki azt is elmondta, hogy a gyerekek tíz-, hat- és egyévesek. Az újszülötthöz rendszeresen járt védőnő, a két nagyobb gyerek is rendesen járt iskolába.

Normális család

Nem mutatott semmilyen előjel a készülődő tragédiára, normális családi életet éltek a szülők - mondta el az Index érdeklődésére az egyik rokon.

A hozzátartozó azonban úgy tudja, hogy a gyermekek otthon voltak, éppen aludtak, amikor a tragédia történt. A két idősebb gyermeket a rendőrök is meghallgatják - tette hozzá a név nélkül nyilatkozó rokon. A pár egyébként körülbelül fél éve költözött Taktaharkányba egy másik faluból.

Megkérdeztünk több, a környéken élő taktaharkányi lakost, de nem tudtak gyakorlatilag semmit a családról. Az egyik utcabeli csak annyit mondott, hogy "nem látszott kifelé semmi", "az ember néha izgágán viselkedett".