Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Újabb gyanúsítások Tasnádi ellen

2005.03.08. 12:14
Újabb bűncselekményekkel gyanúsította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda Tasnádi Pétert. Az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó ellen ez alkalommal felbújtóként elkövetett kétrendbeli testi sértés és rongálás miatt indult eljárás.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztály Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztálya eljárást indított felbujtóként elkövetett két rendbeli testi sértés és rongálás bűntette megalapozott gyanúja miatt Tasnádi Péterrel szemben, áll az NNI keddi közleményében.

Megalapozott gyanú

A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint Tasnádi megbízásából 2001. november 10-én megkéseltek egy férfit, aki életveszélyes sérülést szenvedett, majd 2004. március 3-án ugyanaz a "végrehajtó" súlyos sérülést okozott egy másik sértettnek.


Tasnádi szabadulása után
Fotó: Index

A gyanú szerint szintén Tasnádi felbujtására gyújtottak fel 2004. június 8-án az éjszaka órákban Budapesten egy Toyota típusú személygépkocsit, olvasható a közleményben. A bűncselekményeket elkövető férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés és rongálás illetve más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Tasnádi Péterrel szemben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2004. októbere óta folytat eljárást közveszély okozás és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A jelenlegi gyanúsításokkal kapcsolatban további részleteket nem kíván a Nemzeti nyomozó iroda nyilvánosságra hozni, mondta az Indexnek Horváczy Emese, az NNI sajtóreferense.

Terhelő adatok

A Blikk értesülései szerint Tasnádira több korábbi bizalmasa is terhelő vallomást tett, köztük A. Gábor is, akit cserébe kiengedtek az előzetes letartóztatásból, annak ellenére, hogy őt gyanúsították Labancz Ferenc egykori rendőrnyomozó terepjárójának felgyújtásával.

Az állítólagos vádalkuról szóló információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az NNI sajtóreferense. Mint ismeretes, az "együttműködő gyanúsított" intézménye a februárban felszámolt szervezett bűnözői csoport esetében is nagy segítségére volt a rendőröknek, akkor négy gyanúsítottból lett végül szabadlábra helyezett tanú.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!