Miklós
-7 °C
2 °C

Tasnádi munkát keres

2004.09.16. 13:48
Novemberre halasztották Tasnádi Péter újabb perének befejezését, ugyanis a csütörtöki tárgyaláson nem jelent meg egy beidézett szakértő. A vád szerint Tasnádi adózás nélkül, gyakorlatilag ingyen jutott 620 millió forintos rózsadombi házához.
Ezúttal csuklyás testőrei nélkül jelent meg a nyilvánosság előtt Tasnádi Péter nagyvállalkozó, akit adócsalás gyanúja miatt indult büntetőperének csütörtöki tárgyalására idézett be a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A korábban már önbíráskodás, felbújtóként, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés és adócsalás miatt jogerős börtönbüntetésre ítélt Tasnádi ellen 2003 júliusában emeltek ismét vádat. Az V. és XIII. Kerületi Ügyészség csaknem 250 millió forintos adócsalással vádolja a Tasnádi Pétert.

A vád: adócsalás

Vádlott és védője
Klikk a a képre!
A vád szerint a vállalkozó 1995-ben vásárolta meg szemlőhegyi házát, majd 1996-ban kezdett átalakításokat rajta. 1999 februárjában kapta meg a használatba vételi engedélyt, ám miután az év szeptemberében eljárás indult vele szemben, a vádirat szerint a tulajdon túlnyomó részét a Hotexnek adta át, hogy a rendőrség ne vegye zár alá az ingatlant.

Ezt a megállapodást be is jegyezték, ám 2000 januárjában felbontották azt, és a Hotex az egész tulajdonjogát ellentételezés nélkül átruházta Tasnádira. Így azonban a vád szerint 620 millió forint értékű, természetben adott vagyoni értékhez jutott, amit nem tüntetett fel az adóbevallásában, ezzel több mint 248 millió forint adót nem fizetett meg. Tasnádival szemben emiatt "adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás miatt" indult büntetőeljárás.

"Munkát keresek"

A csütörtöki tárgyaláson három védője társaságában jelent meg a négy és fél éves börtönbüntetéséből kedvezményekkel májusban szabadult Tasnádi, aki a bíró obligát adategyeztető kérdésére azt válaszolta, hogy jelenleg nem dolgozik, vállalkozása nincs, és épp munkát keres. Az április 30-án kezdődött per csütörtöki tárgyalásán a védelem két tanúját, illetve két adójogban és számvitelben jártas igazságügyi szakértőt hallgatott meg a bíróság.

Az elsőként meghallgatott igzaságügyi könyvszakértő szerint a Hotex Kft. nem a számviteli törvényeknek megfelelően járt el, emellett a Tasnádi nevére írt nagyértékű ingatlan tulajdonjogának megszerzése adójogi értelemben bevételnek, "vagyoni előnynek" számít, így adóköteles lett volna, Tasnádi viszont elmulasztotta a vonatkozó jövedelemadót befizetni az államkasszába. A vádlott jogi képviselőjének az álláspontja - amit a második szakértő is osztott - viszont az volt, hogy még mindig egy 1996-os szerződést kell alapnak tekinteni, ugyanis az azóta bejegyzett, majd felbontott megállapodások a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) értelmében semmisnek tekinthetők. A Tasnádi és cége között született 1996-os szerződés szerint a kérdéses ingatlan tulajdonjogi helyzetét később rendezik, függőben hagyva azt.

A védő és a szakértő között kibontakozó vita alapján úgy tűnik, hogy a számviteli és adójogi törvények, illetve a Ptk. közti ellentmondás feloldása vár a bíróságra. Mivel az idézésre nem jelent meg egy harmadik könyvvizsgáló szakértő, távolmaradása miatt novemberre napolták el a tárgyalást. A PKKB bírói tanácsa a várakozások szerint ma hirdetett volna ítéletet.