Árpád
-1 °C
9 °C

Vádemelést javasolnak Tasnádi ellen

2005.12.06. 15:03
Összesen kilenc gyanúsítottja van a Tasnádi-ügynek. A rendőrség javaslata szerint Tasnádi ellen tizennégyfajta törvénysértés miatt vádat emelhet az ügyészség.

Vádemelést javasol a rendőrség Tasnádi Péterrel és társaival szemben életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, sikkasztás, csalás, zsarolás, személyi szabadság megsértése és közveszéllyel fenyegetés miatt. A rendőrség ezeken túl maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság, rablás kísérlete, valamint magánokirat-hamisítás és közveszéllyel fenyegetés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Tasnádi ellen.

Nem tett vallomást

Horváczy Emese százados, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője elmondta, hogy az eljárás során összesen kilenc gyanúsított ellen nyomoztak, akik közül jelenleg hatan szabadlábon, ketten előzetes letartóztatásban vannak, egy személlyel szemben pedig - más ügyben - lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.

Tasnádi Pétert legutóbb tavaly októberben vették őrizetbe, mert a gyanú szerint az ő megbízásából egy férfi késsel életveszélyesen megsebesített egy másik embert. Az eset 2001. november 10-én este 8 óra körül történt a főváros XII. kerületében, a Magasdűlő utcában.

Sorozatos megbízások

A vád szerint ugyancsak Tasnádi megbízásából ugyanez a férfi 2004. március 3-án este a főváros XVIII. kerületében, a Havanna utcában súlyos sérülést okozott egy sértettnek. Szintén a gyanúsított felbujtására gyújtottak fel 2004. június 8-án éjszaka egy terepjárót.

A vád szerint Tasnádi 2004 nyarán elvállalta egy 2 millió és egy 70 millió forintos adósság behajtását az összeg 20 százalékának fejében. Az átvett összegekkel viszont sajátjaként rendelkezett, illetve az összeget azért adták át neki, mert fenyegetően fellépésével folyamatos pszichikai kényszer alatt tartotta a sértettet - tette hozzá a szóvivő.

A nyomozás adatai szerint 2004 májusában Tasnádi megbízásából egy férfi felhívta a BRFK-t, hogy egy piacon bombát helyezett el, ami fel fog robbanni, továbbá 2004. szeptember 1-én a hajnali órákban, Budapest XIII. kerületében az ő megbízásából gyújtottak fel egy terepjárót.

Tasnádi Péter előzetes fogva tartását legutóbb december 8-ig hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!