Tasnádit előzetes letartóztatásba helyezték

2004.10.08. 15:02
A pénteken előzetesbe helyezett Tasnádit azzal gyanúsítják, hogy ő rendelte meg szeptember elején egy volt rendőrtiszt terepjárójának felgyújtását. A felbujtóként meggyanúsított vállalkozó ellen közveszélyokozás miatt folyik az eljárás.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság péntek délután elrendelte Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A vállakozó ellen közveszélyokozás bűntette miatt indult büntetőeljárás, a rendőrség ugyanis azzal gyanúsítja, hogy ő rendelte meg szeptember elején egy volt rendőrtiszt terepjárójának a felgyújtását.

Pénteken délelőtt ugyancsak a Pesti Központi Kerületi Bíróság rendelte el K. István előzetes letartóztatását is, aki az exrendőr gépkocsiját a gyanú szerint felgyújtotta. Ellene szintén közveszélyokozás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A döntés ellen mindkét gyanúsított és védőik fellebbezést jelentettek be.

Molotov-koktél

A korábban önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt felbujtóként jogerősen elítélt Tasnádi Pétert szerdán kora este vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Grand Cherokee terepjárót - aminek felgyújtásával a vállalkozót rövidesen kapcsolatba hozták - szeptember elsején Budapesten, a XIII. kerületi Hotel Hélia őrzött parkolójában, molotov-koktéllal gyújtották fel. A gépkocsi tulajdonosa, a BRFK akcióosztályának egy volt tisztje már régebb óta tartott fenn kapcsolatot Tasnádival.

Őrizetbe vétele után Tasnádi Péter és védője ellenvetéssel élt a gyanúsítás ellen a rendőrségi kihallgatáson, és Tasnádi tagadta a bűncselekmény elkövetését.

"Fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye"

Az ügyészség a rendőrség álláspontjával egyezően közveszély-okozás megalapozott gyanúja miatt indítványozta a kényszerintézkedés alkalmazását, hivatkozva arra, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, az összebeszélés és a tanúk megfélemlítése, valamint a bűnismétlés veszélye - áll a bíróság közleményében.

Tasnádi Pétert, aki 1999 szeptembere óta rövid megszakítással előzetes letartóztatásban volt, a Legfelsőbb Bíróság 2002 decemberében ítélte el jogerősen adócsalás, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés és önbíráskodás miatt. A bíróságok ugyanakkor első- és másodfokon egyaránt felmentették Tasnádi Pétert számos más súlyos vádpont, köztük bűnszervezet létrehozása és irányítása alól.

A vállalkozó 2004. május 1-jén kedvezménnyel szabadult börtönbüntetéséből, de jogerős szabadságvesztés büntetésének legutolsó napján, április 30-án, egy ingatlanügylettel összefüggő adócsalás vádjával újabb büntetőper kezdődött ellene a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Abban az ügyben a bírósághoz benyújtott vádirat csaknem negyedmilliárd forintos adócsalást ró a vállalkozó terhére.