Testvérnek nevelték őket, de szex lett belőle

2008.10.01. 09:31
Lakásotthonban nevelt fiatal állami gondozottak között kialakult szexuális kapcsolat miatt rendelt el belső vizsgálatot a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központ. Az egyik soproni intézményben élő 13 éves fiú megerőszakolta azt a 11 éves lányt, akivel kiskoruk óta együtt életek az otthonban – írta a Kisalföld.

Az egyik soproni lakásotthonban élő 13 éves fiú az iskolából hazafelé tartva megerőszakolta 11 esztendős társát. Az orvosi vizsgálat szerint nem bizonyítható maga az erőszak, ugyanakkor a szexuális aktus biztosan megtörtént, s mivel gyermekkorúakról van szó, ez mindenképpen bűncselekmény.

Hegyi Attilától, a megyei gyermekvédelmi központ igazgatója a Kisalföldnek azt mondta, hogy az eset nem az otthonban, hanem valahol az iskola és a lakás között, egy elhagyatott helyen történt. Az igazgató hangsúlyozta, hogy lehetőségeik szerint igyekeznek mindent megtenni a gyermekek biztonsága érdekében, de nehéz megelőzniük az erőszakot. A lakásotthonokban, családi környezetben élő állami gondozottak testvérként viszonyulnak egymáshoz. A hétfőn este történt esetben a fiú mégsem a húgát látta társában.

Ideális helyzetben már egész kis korban, 3-4 évesen összekerülnek ezek a gyerekek – folytatta Hegyi Attila, így mikor a kamaszkorba érnek, már valóban testvérként tekintenek egymásra – magyarázza. Hogy ebben az esetben ez mégsem így történt, magyarázat lehet a gyerek szociálisan rendkívül hátrányos helyzete, az ebből eredő erőszakossága. Az igazgató szerint speciális segítségre van szüksége mindkét gondozottnak, nem csak a kislánynak. Pszichológus fogja segíteni őket, ahogy a lakásotthon többi kis lakóját is abban, hogy feldolgozzák az őket ért traumát.

Az otthonban 12 gyerek él családias környezetben. Öt felnőtt dolgozik velük, a házban mindig felügyelet alatt állnak, de külső iskolákba járnak, szakkörökre, foglalkozásokra, éppúgy, mint az igazi családban élők.

A gyermekvédelmi központ saját vizsgálatot indított a körülmények feltárása, a hasonló esetek megelőzése érdekében és rendőrségi feljelentést is tett.