Légpuskával lőtte hasba öccsét

2004.06.23. 16:18
Súlyos testi sértés vádjával indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az ellen a tizenhat éves fiú ellen, aki eddig nem tisztázott körülmények között lőtte hasba hétéves öccsét Kazincbarcikán.
Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az a hétéves kisfiú, akit tizenhat éves bátyja lőtt hasba kedden egy légpuskával Kazincbarcikán, tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Kompoltiné Jakab Ilonától.

A kisfiút még kedden este megoperálták, állapotát stabilizálták, de sérüléseinek részleteiről a szóvivő nem tudott többet elárulni. Azt azonban elmondta, a légpuskalövedék azért okozott ilyen komoly sérülést, mert a fiút igen közelről, mintegy 3-4 méterről találta el.

Miután kiderült, hogy a fiút légpuskalövedék sebezte meg, a rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomozást indított az ügyben. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a fiú előzőleg 16 éves bátyja társaságában játszott egy légpuskával Kazincbarcika Hermolya nevű városrészében, a tó közelében, s ekkor érte a lövés.

A tizenhat éves fiú már elég idős ahhoz, hogy bűntetőjogi eljárás tárgya lehessen, ám az általa használt légpuska nem engedélyköteles, tudtuk meg Kompoltinétől.

Egyelőre vizsgálják, hogy kié a fegyver, és hogyan jutott hozzá a két gyerek, emellett igyekeznek felderíteni azt is, milyen körülmények közt dördült el a puska.

Szigorú fegyverszabályozás Magyarországon

A lőfegyverbirtoklásra vonatkozó magyar szabályozás európai összehasonlításban is rendkívül szigorú, tudtuk meg Vass Gábortól, a Kaliber magazin főszerkesztőjétől. Lengyelország idén január 1-ével változtatta meg az eddigi teljesítményhatárt: 7,5 J helyett 17 J-nál állapította meg a még engedély nélkül tartható fegyverek maximális torkolati energiáját.

Vass információi szerint a magyar lakosság által birtokolt kb. félmillió légfegyvernek csak elhanyagolható hányadából keletkezik baleset, mely az esetek túlnyomó részében felületi hámsérüléssel jar. Hozzátette, az EU-ban sehol nem kell semmilyen engedély a légfegyverek tartásához.

A 115/1991-es kormányrendelet alapján a légfegyver a lövedéktől elkülönítve, úgy tárololandó, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férjen hozzá, mondta Vass. Kiskorúak csak cselekvőképes nagykorú felügyelete mellett használhatják. Légfegyvert csak lőtéren, vadászterületen vagy magánterületen szabad működtetni, és akkor is úgy, hogy ne veszélyeztesse mások testi épségét.

Tizennégy légpuskabaleset tizennégy hónap alatt
A fegyverviselési engedély nélkül tartható légpuskák rendszerint nem okoznak komoly vagy halálos sérülést, bár ezekre is akad példa.

2004. június 12. Légpuskával lőttek hasba egy nőt Maglódon. Könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
2004. május 26. Édesapjuk légpuskájával lőtte karon ikertestvérét egy nyolcéves fiú Mátételkén.
2004. május 14. Játszótársa lőtt hasba egy tizenegy éves fiút a játszótéren, Mohácson. Ez esetben a szülők ellen indult államigazgatási eljárás, jhogosulatlan fegyverhasználat miatt.
2004. május 6. Merő véletlenségből, a mellkasán talált el vele egykorú szomszédja egy tizennégy éves lányt, Litkén. A légpuska a szomszéd fiú huszonkét éves bátyjáé volt.
2004. május 4. Halált okozott a légpuskalövedék annak a tizenkét éves fiúnak az esetében, akit egy évvel idősebb bátyja lőtt szíven Szigetvár közelében. Az áldozat egy kecske védelmében vetette magát a légpuska elé, amelyet nagyapjuktól kért kölcsön a báty.
2004. február 18. Feltehetően apjának átalakított légpuskájával lőtte magát hasba egy tizennégy éves fiú Pátrohán. A fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett.
2004. február 17. Családi veszekedés torkollott lövöldözésbe Pócspetriben. A családfő átalakított légpuskájával lőtt a levegőbe, a rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indított eljárást ellene.
2003. augusztus 11. Egy hetvenéves nőt ért találat a füle mögött Miskolcon, miközben az utcán séltált. A lövést feltehetően a környező lakótelepi házak egyikéből adhatták le, de nem tudni, szándékosan-e, avagy egy eltévedt lövedékről volt szó.
2003. július 29. A tizenkét éves István apja Slavia típusú légpuskájával játszott Csörögön, de egy madár helyett a szomszéd fiú fejét találta el, aki csak könnyű sérüléseket szenvedett.
2003. július 24. Szánt szándékkal lőtt rá kétszer egy autójából kipakoló nőre két huszonkét éves fiú Budapest III. kerületében. A nő könnyű sérüléseket szenvedett, a fiatalembereket a helyszínen őrizetbe vette a rendőrség.
2003. június 28. Kilencéves barátját lőtte hasba légpuskával egy tiezenegy éves fiú a Baranya megyei Sárokon. A meglőtt fiú testéből eltávolították a golyót, könnyű sérülést szenvedett.
2003. május 28. Tarkón lőttek egy tizenegy éves kislányt Budapest XIV. kerületében egy játszótéren. A kislány azt hitte, kővel dobták meg, mert tarkóján kisebb ütést érzett. Csak az orvosdnál derült ki, hogy a vérző seb légpuskalövedéket rejt.
2003. május 7. Légpuskával lőttek hátba egy középiskolás lányt Szombathelyen. A diáklány tornaórán futás közben lemaradt a többiektől, amikor feltehetően egy fiatalokból álló csoport egyik tagja a gerince mellett meglőtte.
2003. április 26. Életveszélyes sérülést okozott egy hétéves gyerek egy tízéves kislánynak Dombrádon. A kisfiú sírással kényszerítette ki a légpuska tizenkilenc éves tulajdonosától, hogy ő is lőhessen, ám egy közelben játszó kislányt talált el.