Eltitkolták a károk mértékét a japán atomerőműben

2007. július 18., szerda 12:15

Súlyos tűz pusztított, utak és falak repedtek meg és radioaktiv víz is elszivárgott a világ legnagyobb atomerőmávéből a hétfői földrengés után Japánban. Az atomerőmű tulajdonosa a valósnál kisebb károkról számolt csak be.

Nagyobb volt a szivárgás a kasivazaki atomerőműben a hétfőiföldrengés után, mint azt eredetileg kommunikálták, jelentette az AP. Az erőmű szerint azonban a sugárzás még így is a veszélyes mérték alatt maradt. Ennek ellenére Kasivazaki polgármestere elrendelte az üzem leállítását.

Milliárdod csupán

Az üzemből radioaktiv víz szivárgott a tengerbe, ötven százalékkal több, mint amiről az eredeti hírek szóltak. "Hibát vétettünk a szivárgó mennyiség kiszámításakor. Korrigáltunk, és elnézést kérünk" - idézi az AP az atomerőműt üzemeltető Tokyo Power Co. közleményét.

A cég szóvivője, Jun Osima szerint a kiszivárgott mennyiség "így is csak a japán határérték milliárdod része csupán".

Az atomerőmű üzemeltetője ezután körbevezette az erőműben a japán kommunista párt vezetőjét, Kazuo Siit és néhány újságírót. A túra súlyos károkat tárt fel, megrepedt utak, ledőlt vasbetonkerítések jelezték a pusztítást. Az erőmű egyik, háromemeletes trafója például porig égett.

Dühös kommunista

Sii a látogatás után dühödten nyilatkozott, szerinte megengedhetetlen, hogy a Tokyo Power azelőtt nyilatkozott a károkról, hogy azokat pontosan felmérték volna. "Nehéz mindenben tökéletesnek lenni. Minden részletet kivizsgálunk, de összességében kijelenthetjük, hogy a biztonsági rendszer jól működött" - reagált a bírálatra a társaság igazgatója, Cunesia Kacumata.

A kasizavaki erőmű a megtermelt elektromos energia alapján a világ legnagyobb erőműve. A hétfői földrengés során tűz keletkezett, amiről nem az illetékesek, hanem a környékbeliek tájékoztatták először a médiát. A társaság ezután 1100 liternyi radioaktiv víz szivárgását jelentették, de mint kiderült, valójában 1700 liternyi folyt el. A földrengés összességében ötven, kisebb-nagyobb problémát okozott az erőműben.