Vádemelést javasol a rendőrség Tomcat ellen

2008.04.22. 11:13
A rendőrség terrorcselekmény előkészítése miatt vádemelést javasolt Polgár Tamás ellen, két társa ellen pedig közveszélyokozás előkészülete miatt. Tomcatet és társait tavaly májusban vették őrizetbe, miután pirotechnikai, illetve robbanóanyagot tartalmazó terméket találtak a férfi lakásán, melyek beszerzése, birtoklása, felhasználása engedélyhez kötött.

Terrorcselekmény előkészülete miatt vádemelést javasol a rendőrség az interneten Tomcat néven publikáló blogger, Polgár Tamás ellen, két társával szemben pedig közveszélyokozás előkészülete miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden közleményben tudatta, lezárták a nyomozást Polgár Tamás és két társa, T. Gergő és F. Ágnes ügyében, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek.

A BRFk tavalyi fotói

Emlékeztetnek rá, hogy tavaly május 8-án, az esti órákban érkezett állampolgári bejelentés a rendőrségre, hogy a bejelentő egy csepeli panelház liftjében együtt utazott egy számára ismeretlen férfival, aki egy műtrágyás zsákot vitt, valamint egy hátizsák volt nála, amelyből drótok lógtak ki. Közben telefonált és a telefonba csak annyit mondott, hogy "ma este robbantunk". Ezután, a liftből kiszállva, bement az egyik emeleti lakásba.

A panelházhoz érkező rendőrök a lépcsőházban felfigyeltek Polgár Tamásra, akit igazoltattak, majd intézkedtek a lakásában, ahol egy nő és egy férfi tartózkodott. A rendőrök a konyhában különböző vegyi anyagokat találtak: például 25 kilogramm kálium-nitrátot, 20 kilogramm kristálycukrot, 4 kilogramm ventilált kénport, 3 kilogramm vas-oxid port, 50 kilogramm alumínium port, valamint 2 méter stopinszálat - olvasható a közleményben.

A BRFK hozzátette, a konyhában, a gáztűzhelyen találtak egy lábost, benne sárgásbarna színű megolvasztott anyaggal, továbbá négy, mécsestestbe öntött, kanóccal ellátott anyagot, valamint két, egyenként kétdeciliteres papírpohárba öntött, stopinszállal szerelt sárgásbarna színű anyagot.

Tomcatet és társait a rendőrök előállították és közveszélyokozás előkészületének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették őket. A rendőrség kezdeményezte Tomcat előzetes letartóztatását, amit a bíróság elrendelt, két társa szabadlábon védekezhetett. A rendőrség később Tomcat gyanúsítását megváltoztatta, és terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a férfit.

A nyomozáskor igazságügyi haditechnikai szakértőt rendeltek ki, aki szakvéleményében úgy nyilatkozott, hogy a lakásban lefoglalt 2 méteres stopinszál pirotechnikai terméknek és egyben robbanóanyagot tartalmazó terméknek minősül, amelynek beszerzése, birtoklása, felhasználása engedélyköteles tevékenység.

A szakértő a lefoglalt sárgásbarna színű megolvasztott anyagról megállapította, hogy az kálium-nitrátból, kristálycukorból és ventilált kénporból előállított, házi gyártmányú pirotechnikai gyújtókeverék maradéka. A keverék előállítása is tűzveszélyes tevékenység. A szakértő szerint az anyag meggyújtva fröcskölve ég, a környezet egyéb éghető anyagait is meggyújthatja, olvasható a közleményben.

A szakértő szerint a mécsestesbe öntött anyagok szintén házi gyártmányú pirotechnikai elegyek, amelyekbe gyertyabélt helyeztek. A mécsesek meggyújtása egyrészt közvetlenül veszélyezteti a meggyújtást végzők életét, testi épségét, másrészt alkalmas közveszély okozására. A szakértő megállapítása szerint a lefoglalt mécsesek is fröcskölve égnek, a környezet tárgyait felgyújthatják, a fröcskölő égés pánikot okozhat. A papírpohárba öntött anyagok is ugyanezt az anyagot tartalmazták.

A szakértő szakvéleményében kifejtette, hogy a lakásban lefoglalt, házilag előállított anyagok "házi gyártmányú pirotechnikai gyújtókeverékek, amelyekbe azok meggyújtása céljából gyújtózsinór van belehelyezve". Ezek a gyújtókeverékek robbanóanyagnak minősülnek, amelyeket pirotechnikai célra készítettek.

A rendőrség azt is tudatta, hogy a nyomozáskor lefoglalták Polgár Tamás emailjeit, melyekből kiderült, hogy a férfi a lakásban lefoglalt anyagokat tavaly május 9-én, egy fővárosi rendezvényen a tömegben, emberek között akarta felhasználni. Az anyagok ilyen jellegű, tömegben való felhasználása pánik okozására lett volna alkalmas, olvasható a közleményben.