Vilma
-7 °C
4 °C

Tovább küzd anyja a Törökországba vitt szegedi kisfiúért

2004.08.31. 14:25
Nemzetközi elfogatóparancsot adatna ki egy török férfi ellen egy szegedi anya ügyvédje. A gyermekéért küzdő nő korábbi élettársa július 10-én vitte el láthatásra a kisfiút, de nem mentek vissza időre. Mint kiderült, a kisfiút elaltatták, és idegen útlevéllel vitték át a határon. Az apát a török rendőrség elfogta és kihallgatta, majd elengedte.
Rácz Roland ügyvéd kedden az MTI-nek azt mondta, hogy az apa ellen ki kellene adni a nemzetközi elfogatóparancsot, mert úgy gondolják, ahol az apa, ott van a gyerek is. "Erre azért van szükség, hogy a török hatóság lássa: a gyermeket Szegedről jogellenesen vitték el" - közölte az ügyvéd.

Július tizedikén látták utoljára

Az ügyvéd elmondta, az anyával együtt jelenleg arra várnak, hogy az Igazságügyi Minisztériumhoz benyújtott kérelmüket - amelyben a kisfiú hazahozatalához kérnek segítséget - a tárca török nyelvre lefordítva eljuttassa a török hatóságokhoz. A kérelmet az ügyvéd is lefordíttatta, és egyúttal elküldte a török igazságügyi tárcának is. Rácz Roland elmondta, hogy az idő múlása nem kedvez az ügynek. A gyermek magyar állampolgár, a török-magyar állampolgárságú apa viszont minden bizonnyal meg akarja szerezni elsőszülött fiának a török állampolgárságot is. Ha ez sikerül, még nehezebb lesz hazahozatni a gyermeket - mondta.

Az ügyvéd szerint az apa az anyjától - akivel korábban élettársi viszonyban élt - július 10-én vitte el láthatásra a kisfiút, de nem mentek vissza időre. Az anya bejelentést tett a rendőrségen. Később telefonált az apa, és azt mondta: Törökországban van a gyermekkel együtt, majd kérte az asszonyt, mondjon le a kisfiúról. A gyermek külföldre csempészésének módjáról az ügyvéd és az anya is a sajtóból értesült. "A kisfiút elaltatták, és idegen útlevéllel vitték át a határon" - közölte az ügyvéd.

Elfogták, majd elengedték

A szegedi rendőrkapitányság augusztus 4-én sajtóközleményt adott ki arról, hogy nyomozást folytat kiskorú elhelyezésének megváltoztatása vétség miatt az apa, Tüysüz Mehmet ellen. Az apát közben a török rendőrség elfogta és kihallgatta, majd elengedte. A kisfiút szintén megtalálták, az ügyvéd és az anya információi szerint talán a török nagyszülőknél van.

Az anya az MTI-nek elmondta, szeretné minél előbb visszakapni a fiát, akiről július 10-e óta csak annyit tud, hogy megvan. "Magyar állampolgár a fiam, a magyar bíróság nálam helyezte el" - mondta a szegedi asszony.