Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Bevetésen a turul légió

2000.10.29. 15:05
A sólyomnál nincs büszkébb állat, igaz az ember is szívesen villogna a csajának, ha kuss lenne a mezőn, amikor felette razziázik. A solymásznál pedig nincs büszkébb vadász, mert ebben az ősrégi sportban legalább annyi mindent kell tudni a természetről, mint annak idején a zaciba adott Mauglinak. A X. Solymásztalálkozón azonban nem az ebédért küzdöttek a vadászok, hanem a dicsőségért, hogy kinek a madara tud legszebben szétvágni egy fácánt, vagy éppen hangtalanul elgázolni egy nyulat. Ezekkel a madarakkal - valljuk be - könnyű volt, hiszen színizom mindahány, 300 kilométer/óra végsebességgel, amely mindenre zuhan, ami mozog. Persze eközben villámgyorsan mérlegelnek is, ezért van az, hogy feltűnően kevés esetben támadnak ezerötös Ladára.
A solymászok és a galambászok csak ritkán tartják találkozóikat egy helyen, mert alapvetően a sólyom nem vegetariánus madár, patiszont alig, brokkolit viszont sohasem fogyaszt. A solymászok azonban sok zöldséget beszélnek, erre a legjobb példa, hogy a népi hiedelem szerint a solymászok jelvénye egy zöld mezőben ülő ember, aki össze-vissza hazudozik. Az viszont szigorú tény, hogy idén tizedik alkalommal rendezték meg a solymásztalálkozót, amelyet a Magyar Solymászegyesület szervezett. Éppen ezért, ahol vagyunk, az ember nincs biztonságban a vadmadaraktól, mert itten Gyopárosfürdőn több a sólyom, meg a sas, mint a normális ember. A normális ember ugyanis nem solymászik.

Drága mulatság

Azért nem, mert drága. Így sohasem válhatott tömegsporttá, ráadásul Deutsch Tamás sem említette egyetlen beszédében sem, hogy minden kisiskolásnak kéne adni egy sólymot, hogy a budapesti olimpián együtt eregessük őket a magasba. Bár ha lóvé van, minden van. Egy-egy vándorsólyom ára 200-300 ezer forint között van, plusz a felszerelés, amelyben a radar kapja a központi helyet, lévén a sólyom szereti megnézni mi van a szomszéd égbolton, még ha azért 12 kilométert is kell repülnie. A sólymot ezért még fejbe rúgni sem lehet, mint pölö a kotorékebet, mert akkor soha nem jön vissza, vagy esetleg beledöglik.

Ezért kell használni a készüléket, amelynek ára cirka 150 ezer forint. A szerkezet azon az elven működik, hogy a sólyomra rögzítenek egy adót, a vadász kezében pedig van egy vevő, és innentől kezdve nem tűnik bonyolultnak a dolog, bár ha a szomszéd solymász készüléke is be van kapcsolva, akkor előfordulhat, hogy a madarunk a vadásztárs rejtett zugaiban tollászkodik. Ekkor hangzik el az a mondat, amit most nem írunk le.

Európából az Alföldre

Annak ellenére, hogy a Turul madár vére zubog ereinkben, évente csak egyszer rendezünk meetinget, igaz ezt Európában a legrangosabb rendezvények közé sorolják. Az idén 120 vendéget regisztráltak Gyopárosfürdő egyetlen szállodájában, és az európai kultúrkört szinte valamennyi náció képviselte. Az írek, belgák, angolok, olaszok évek óta visszajárnak, és a második vadásznap reggelén nyoma sincs annak, hogy feszültség lenne amiatt, hogy a németajkúak közül jöttek a legtöbben. Ki kutyával, ki anélkül, de svédasztalos reggeli után mindenki nyugodtan várja a vadászat kezdetét, mert a szokásos mustra idejére a hölgyek is bekapcsolódnak a tartalmi hozzászólásokba.

- Az biztos, hogy német - állapítjuk meg a a két vadászkürtössel, hogy a Hubertus mise szerzője német volt, de a végső konklúziót elodázzuk, mert a két zenetanár ,,megrendelésre" fújja, és ilyenkor nem illik leállni. A zeneszó az utolsó vadászokat is kihozza a kávéból, köztük Galambos Józsefet is, a Solymászegyesület gazdasági vezetőjét, aki végülis befogad bennünket a furgonba. Nomen est omen - már madaras emberek között vagyunk.

A világ végén

A csabacsűdi vadásztársaság területe feltehetőleg már nincs rajta Magyarország térképén, de hogy meg könnyítsük a cikkírót ellenőrzők dolgát, annyit elárulunk, hogy éppen az örménykúti elágazásnál kell beletűnni a vadonba. A rögtönzött eligazítás végén Kovács Tibor a csabacsűdiek hivatásos vadásza nem kis gonddal magyaráz a velünk tartó fraciáknak, hogy ,,masin, masin", utalva arra, hogy az apró terület átfésülése után továbbra is autóval kell menni.
- A Bakulya-sort, és a Törött-sort végighajtjuk, és nagy körben jövünk vissza - mondja a vadász, és elmeséli, hogy tavaly is voltak itt solymosok, jó kis buli volt.

Solymász nem lehet akárki, nem véletlen, hogy József Attila sem említette a vadakat terelő juhász alternatívájaként. Madara alanyi jogon lehet bárkinek, aki rendelkezik madártartási engedéllyel, amely megszerzésének egyszerűségét a ,,telekkönyvi szemle" fogalma is jelzi. A vadászathoz azonban komplett vadászvizsgát kell tenni, évente újítandó vadászjeggyel kell rendelkezni, valamint külón van solymászvizsga is, fajismeret, módszerek, tilalmak. Az egész procedúrához a Természetvédelmi Hivatal engedélye szükséges, mivel nálunk az összes ragadozó madár védettséget élvez. Ezen kívül csak tenyésztett solymokkal lehet vadászni, a fáról ellopott, kemencében kiköltött apróságok ugyanis törvénytelen fegyverek. A dolog kuszaságát jelzi, hogy 1996-ban fogadták el hivatalos vadásznemként a solymászatot, amiben az a legbosszantóbb, hogy nem a millennium éve volt.

Sas és sólyom. Nem mindegy.

Fácánvadászatra a sólyomfajtákat használják elsősorban, valamint a héját, amely valamivel hatékonyabb fegyver, ugyanis erejében, és kitartásban is felülmúlja a vándorsólymot. A nehézbombázók bevetése a nyúl esetében ajánlott leginkább, efféle zsákmányzserzésben a szirti sast csak a sörétes puska veri meg. A szirti sas súlya elérheti a hét kilót is, valószínűleg ezért gyűlöli az apróvad a leszakadó fagally hangját, ha a sas elindul. A sport és a tradíció hívei azonban vándorsólyommal vadásznak, illetve hibriddel, amely a vándorsólyom, és az északi sólyom keveréke. Ezek ízlése azonban domesztikáltabb, például a melegben nem szeretnek vadászni, a whiskybe nem kérnek jeget, ugyanakkor testesebbek, súlyuk akár a 130 dekát is elérheti.

A solymászatnál nem találtak még ki szebb sportágat, íze van is lelke minden mozdulatnak. Azonban néha futni is kell, és állandóan figyelni kell a kutyákra. Ezen a vadászaton, ahol vagyunk például az első húsz perc azzal telik el, hogy Serge Prevost, francia solymász percenként berohan két hektár területet, utána a kutyája, fölötte meg a vándorsólyom, akinek négy fácánt riasztott fel a francia, de ebből egyet sem tudott levágni. Eredeti céljaink között a sólyomfotózás is szerepelt, ahogy elkapja a fácánt, még röptében, meg hasonló témák, de - szabadkozás nélkül - ezeket véleményünk szerint Attenborugh is külön produkciós irodával csináltatja. A sólyom hatékonysága egyébként közelébe sem érhet egy ismétlőpuskának: tuti kasszasiker lenne, ha Rambónak solymokkal kéne lenyomi a vietkongokat. Ugyanis a solymász teljes egészében ki van szolgáltatva a madarának

-Egy madár kiképzése kábé egy hónap - mondja Galambos József, majd hozzáteszi, hogy minden mozzanat benne van a sólyomban, csak ki kell belőle hozni. A sólyom rendkívül érzékeny madár, mindentől óvni kell, tartása embert próbáló feladat. A madarat mindennap röptetni kell, különben berozsdál, mint egy rég nem használt MIG 29-es, és akkor bele lehet őrülni a vadászatokba. A ketrecét szakszerűen és körültekintően kell ápolni, mert az alom veszély mellett veszélyeket is rejteget, ezenkívül bacilust, és vírust, mint ahogy a táplálékként szolgáló postagalamb vagy naposcsibe is. (Ettől kezdve a riporter kerülte a közvetlen kapcsolatot az ülés alá rejtett galambokkal, és a zacskó naposcsibével, a diftériát ugye, minden állat megkaphatja.)

Kalap-kabát a kicsiknek

A konkretizált vadászat a röptetéssel kezdődik. A szarvasbőrből készült kesztyűről indítja az ember a sólymot, miután levette a fejéről a sapkát. (Ezt nyugalmi időszakban azért teszik rá, hogy ne bomlassza az agyát mindenfajta inger, különösen, ha tévé előtt ül, mert ki tudná visszatartani, ha Illés Béla, vagy éppen Etus nyilatkozik) Rövid helyzetfelmérés, majd közösen kivitelezett mozdulat után elrepül a madár. Ideális esetben ott köröz a gazda feje fölött háromszáz méter magasan, nem hagyja el, nem ül a legközelebbi kukoricagóré tetejére, hanem arra figyel, hogy a gazda és a kutyája mikor indul ,,meghajtani" azt a területet, ahol a vadat feltételezik. A csörgésre persze felkel a fácán, és ekkor kell a sólyomnak támadásba lendülnie, hogy röptében egyszerűen - a zuhanásból adódó energiával - lerúgja a fácánt.

Csak három ponton eredményes a gyilok. A nyakon, a szárnytövén, és a combtőnél, mert itt érvényesül elsősorban a karmokban rejlő lehetőség. Az áldozat meg alábukik, kinyiffan, és kalap-kabát.

Nem repülnek el

Ha a madár elszállt a vérbe, akkor egy zsinegen rögzített párnát lóbálnak, amely a zsákmány illuzióját kelti, és erre visszarepül az elrepült. A sólyomnak ugyanis híresen jó a szeme, egyból kiszúrja a mozgást, a gazdáját meg pláne.
-Nagyon ritka, hogy elveszítjük a madarat. Ha jól van idomítva, akkor a világért sem menne el. Olyan előfordul, hogy ráfekszik valami meleg légáramlatra, és szépen elvitorlázik, de mindig meg lehet őket találni - mondja Galambos József, majd elcsomagolja a rádiókészüléket.

A találkozón felvonuló állathadból hadd emeljük ki önkényesen a meszikói ölyvet, amelynek szabadrablását az Index riportere is végignézhette, amikor kér karmát egy rémült nyúl hátsó combjába mélyesztette, amely gyenge volt, puhány és béna, maga a természet hulladéka, egy halni kívánó test, mert nem tudta legyőzni a madarat. Tulajdonosa egy francia hölgy volt, Anne Prevost, aki csak azért tanult meg magyarul, hogy ne legyen kiszolgáltatott helyzetben, ha Orosházán kimegy a piacra.

Egyébként errefelé dívik a sólyomturizmus, mert solymászatra a legalkalmasabb helyek egyike Magyarország déli szeglete, nem véletlen tehát, hogy idáig zarándokoltak őseink. Ezt mindenképp el akartam mondani, az ölyv csak apropó volt, amelyről írjuk is valamit: hangjából remixelték Dartvéder megszólalásait.

Nekünk nem sikerült

Az az ideális, ha tanyahelyeket, vizes, nádas területeket hajt meg az ember, abban biztos van fácán, hacsak nem mi megyünk vadászni, ugyanis nekünk semmi sem sikerült. A solymászat és a labdarúgás között élénk párhuzam van, mert ez is olyan sportág, amelyhez mindenki ért: a hat órás eredménytelenségünket a szakértők a hibridek lustaságával, a telítettséggel, valamint a frontátvonulással magyarázták.

Csúcspont

Az indokok azonban abbana pillanatban elhomályosultak, amikor utoljára kihozta Bernand a madarát, komotósan odaballagott a szántóföld közepébe, levette a sapkát, mormolt valamit a sólyomnak, és eleresztette.

A sólyom meg tapossa az eget, ott van közvetlenül a gazdája felett, tapintható a feszültség, mindenki arra vár, hogy végre meghajtsuk a tanyahelyet, a sólyom még mindig repül, valaki beköpi: ez most ölni fog, igen bólintunk többen, és akkor Bernand elindul, a sólyom meg követi, egymással versenyezve rohanunk a bokorba, és heja, heja, csörömpölés, csattogás, ott a madár, ott a madár, és egy fácán valóban felrepül, és a sólyom nagyon rajta van, és háromszáz méterról, mint egy kihegyeztt meteroit vágódik a fácántyúkba, amelynek annyi az esélye, mint a fotózásnak. Bumm.

Megkapja a tyúk fejét jutalmul, véresen rábambul a franciára. Talán mosolyog - szól valaki, és nem akarja elhinni, hogy vége van a második vadásznapnak is, és megint koccintani kell valami némettel, aki azt hiszi, hogy ő király a bazi nagy sasával.