Túszejtés és lövöldözés egy banknál

2006.09.27. 16:30
Ketten próbálták meg kirabolni az Erste Bankot Kispesten de egyiküket a helyszínen, a másik menekülő férfit menekülés közben lőtték meg és fogták el. A TV2 szerint a rendőrök úgy lőttek az autóra, hogy túszok ültek bent. Későn este, műtét közben az egyik rabló meghalt.

Belehalt sérüléseibe egy biztonsági őr által meglőtt rabló. A férfi társával együtt Kispesten akart bankot rabolni, és társa túszokat is ejtett.Az MTI híradása szerint A XIX. kerületi Kossuth téren lévő Erste Bankfiókból menekülő bűnözőt a rendőrök a Kőbánya-Kispest metrómegálló felüljárójáig üldözték, ahol a támadó túszul ejtett egy nőt. Ekkor a rendőrök a rablóra rálőttek, eltalálták, majd elfogták. A túszul ejtett nő kiszabadult, ő nem sérült meg.


Üldözés közben meglőtték a rendőrök a rablókat.
Klikk!

Az előzményekről annyit tudni, hogy ketten próbálták meg kirabolni a XIX. kerületi pénzintézetet, de az egyik rablót már a helyszínen elfogták, a másik elmenekült. A HavariaPress szerint az alkalmazottak egy zacskóban több százezer forintot adtak át a rablóknak, majd az egyik biztonsági őr figyelmeztetés után rálőtt az egyik férfira, életveszélyesen megsebesítve őt.

Egy szemtanú, aki a rablás ideje alatt a bankban volt, szerdán elmondta: két férfi lépett be a pénzintézetbe, az egyiknél fegyver volt. Az alkalmazottól pénzt követeltek, majd amikor meghallották, hogy a bank bejáratához rendőrök érkeztek, kifelé indultak. Ekkor az egyik rabló - a korábbi hírekkel szemben nem később, hanem már itt - túszként magával vitt egy nőt, a másikra rálőtt a biztonsági őr. Később fegyverével megállásra kényszerített egy autót, és az autó vezetőjét is túszként használva hajtatott a metróig.

A TV2 szerint a a rendőrök úgy lőttek az autóra, hogy benne ült a túsz. Az MTV szerint 27-szer lőttek a rendőrök.