Judit
-2 °C
8 °C

A bűnözők is a tűzijátékot nézték

2001.08.21. 12:16
Kapcsolódó cikkek (1)
Nem történt súlyos bűncselekmény Budapesten az augusztus 20-i rendezvények során, csupán apró incidensek zavarták meg az ünneplő tömeget. Az Erzsébet hídnál egy ittas férfi esett a Dunába, akit elszállítottak, míg a Szabadság hídra egy öngyilkosjelölt mászott fel. A légiparádé ellenben nem zajlott le zökkenőmentesen: két ejtőernyős összeakadt, így egyikőjüknek mentőernyővel kellett földet érnie.
Feltehetőleg a bűnözök figyelmét is elvonta a tűzijáték, így kiemelt jellegű bűncselekmény nem történt a nemzeti ünnep estéjén - tájékoztatta az Indexet a BRFK sajtóügyeletese. Bálint Gabriella elmondta: jelenlegi ismereteik szerint csak kisebb incidensekre került sor, egy férfi a Dunába esett, míg egy másik férfi a Szabadság hídra mászott fel. Az elkövetett lopásokról a BRFK folyamatosan szerez tudomást, de egy-két napba is beletelhet, míg kiderül, hogy hány ünneplőt rövidítettek meg tolvajok, betörők augusztus 20-án.

"Ez a magyar demokrácia!"

Ahogy az Index munkatársa is tanúja volt, egy ittas férfi az Erzsébet híd környékén délután öt és hat óra között között esett a vízbe. Azonnal a segítségére siettek, majd a lábánál és a kezénél fogva négyen cipelték fel a mentőautóhoz. Ő korántsem örült a segítségnek, mert torkaszakadtából üvöltötte, hogy "ez a magyar demokrácia". Végül a mentők elszállították. Bő félórával a tűzijáték előtt a Szabadság hídon várakozók nyugalmát zavarta meg egy öngyilkosjelölt. A férfi a tűzoltók és a rendőrök unszolására meggondolta magát, és lejött a magasból. A közjátékot a mentők zárták, akik a negyvenéves férfit a pszichiátriára szállították.

A tűzoltóknak a biztosításon kívül szintén nem akadt sok dolguk az este folyamán - tudta meg az Index az ügyeletes tiszttől. A Vörösmarty téren egy utcai szemetes gyulladt ki, amit pillanatok alatt sikerült eloltani. A felcsapott lángokat egy eldobott cigarettacsikk vagy egy szórakozó fiatal is okozhatta.

Nem volt hiány a gyanús elemekből

Szerény becslések szerint is egymillióan nézték élőben a tűzijátékot, ami óriási zsúfoltságot eredményezett a Duna mindkét partján. A Lánchíd pesti oldalán olyan tömeg gyűlt össze, hogy moccanni sem lehetett, volt, aki három órával az égi látványosság előtt elfoglalta előre kiszemelt helyét.

A BRFK-n nem kívánták elárulni, mekkora erőket vonultatattak fel a tűzijáték biztosítására. Egyelőre az ünnepségeket szervező Happy End Kft. kedves hangú munkatársa sem osztotta meg lapunkkal a rendezvényt biztosítók számát.

Kisebb összetűzések, veszekedések minden percben akadtak, de a pálmát mégis Kozsó egyik testőre vitte el, aki kíméletlenül törte az utat az énekes előtt. A "biztonsági" ember attól sem riadt vissza, hogy egy ártatlan járókelőt megragadjon, és kilökje a népszerű Kozsó útjából.

Vészhelyzet a légiparádén

Az ünnep délelőttjén tartott légiparádé sem volt zökkenőmentes, mivel az egyik ugrónak mentőernyővel kellett földet érnie, miután ejtőernyője összeakadt társáéval. Az Index úgy tudja, hogy kupola formaugrást hajtottak végre, de a baleset miatt kétezer-ötszáz méter magasan egyiküknek le kellett oldania magáról az ernyőt. Ez egy teljesen rutin eljárásnak tekinthető, amelyre mindig fel vannak készülve, csak a szerencsétlenségnek tudható be, ami ezen a rendezvényen történt.

Az egésznapos programok alatt a közterület-fenntartók sem tétlenkedtek - tájékoztatta az Indexet Szegedi Péter, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szóvivője. Több száz szemetest helyeztek ki ideiglenesen, amelyeket reggelre sikerült elszállítani. A szép számmal eldobált flakonokat és üvegeket szintén eltakarították az utcáról, amiben ötszáz utcaseprő és ötven munkagép segített. Reggelre tündökölt a belváros - hangsúlyozta Szegedi Péter.