A rákoskeresztúri panel lakója robbantott

2001.08.14. 11:58
Beismerte a XVII. kerületben felrobbant ház válófélben lévő lakója, hogy ő felelős a vasárnapi detonációért. A huszonhét éves nő a férjére akart ráijeszteni, gumicsővet erősített a gázvezetékre, majd lefeküdt aludni. A robbbanás ezután következett be.
A rendőrségnek tett vallomásában elismerte a rákoskeresztúri robbanás egyik sérültje, hogy ő felelős a tragédiáért - jelentették be a Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján. Jakab Géza bűnügyi igazgató elmondta: a huszonhét éves válófélben lévő nő némi alkohol elfogyasztása után úgy próbált a férjére ráijeszteni, hogy gumicsövet erősített a gázvezeték csapjára. Azon keresztül akarta a gázt beszívni, de végül úgy döntött, inkább lefekszik aludni. A gáz ellenben tovább ömlött.

A parkban ébredt az öngyilkosjelölt

Vasárnap este a lakók rémülten várták, mi lesz velük
A detonáció egy elektromos berendezés szikrája miatt következhetett be. Ez lehetett a hűtőszekrény vagy az akvárium oxigénadagolója is. A nő fejhallgatót tett a fülére, majd arra ébredt, hogy a parkban fekszik. A robbanás ugyanis olyan óriási volt, hogy a harmadik emeletről a panelelemekkel együtt őt is kirepítette.

Az öngyilkossági kísérlet előtt a gyanúsított telefonon beszélt férjével, hogy megpróbálja helyrerázni a kapcsolatukat. A férfi nem óhajtott visszatérni párjához, amit az is bizonyított, hogy a holmija már dobozokban hevert a földön. Ez vezethetett a nő végső elhatározásához, mint utóbb kiderült, nem először próbálkozott öngyilkossággal.

A detonáció egy erkélyt is leszakított
A rendőröknek egy robotkar segítségével sikerült kiemelni a lakásból a gumicsövet, amely egy ragtapasszal volt felerősítve. A gáztűzhelyet egyébként nem használták, helyette villannyal főztek. A BRFK közveszélyokozással gyanúsítja a nőt, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjed.

A szél is romba döntheti az épületet

A vasárnap délutáni detonáció miatt az épület megroggyant, így a házat életveszélyessé nyilvánították. A fedél nélkül marad lakók a rokonoknál húzódtak meg, de többen az önkormányzat segítségét is kérték, mivel az újjáépítés egy évig is eltarthat. Az Újlak utcai ház jelenleg olyan állapotban van, hogy egy erős széllökés is romba döntheti. A lakók többsége kötött biztosítást, kivéve az, akinél a detonáció történt.