Különös kegyetlenséggel öltek Olaszliszkán

2006.12.18. 22:08
Az Olaszliszkán meglincselt tiszavasvári tanárt különös kegyetlenséggel ölték meg. A bűnösség megállapítása esetén életfogytiglant is kaphatnak az elkövetők.
A most elkészült szakértői vélemény szerint különös kegyetlenséggel ölték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán október közepén két gyermeke szeme láttára a tiszavasvári Szögi Lajos tanárt - olvasható a Borsod online (Boon) internetes honlapon.

A honlapnak hétfő este nyilatkozó Martossy György megyei főügyészségi szóvivő elmondta: az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy az áldozat halálával szükségszerűen együtt járó fájdalom az átlagosnál nagyobb szenvedéssel járt együtt.

A szakvélemény szerint a holttesten közel hetven ütlegelési nyomot találtak. Félszázat az áldozat fején, a többit a nyakán és testén.

Az ügyben hét helybélit, köztük egy fiatalkorút tartóztatták le. A felnőtteket bűnösség megállapítása esetén akár életfogytig, a fiatalkorú fiút pedig tíz évig terjedő börtönre is ítélhetik - írja a Boon.

Olaszliszkán október közepén gyermekei szeme láttára verték agyon a 44 éves tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost, miután autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt.