Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Űrutazás a tévés játék főnyereménye

2001.10.05. 15:14
Űrutazás a főnyereménye a holland, The Big Mission című tévés játéknak. A versenyt Németországban már bemutatták, ám a nyertes inkább a pénzt kérte, mert bevallása szerint fél repülni. Ugyancsak űrrepülés a díja a német Space Commander és az NBC egyelőre név nélküli műsorának is: ők azonban a NASA helyett az orosz űrközponttal szerződtek.

A The Big Mission című tévés játék főnyereménye nem más, mint egy űrutazás. A versenyt 2002-ben fogják bemutatni a holland tévében (az utolsó rész bemutatását 2002 szilveszterére időzítik), a szereplők válogatása már elkezdődött: a nyolc versenyző helyére közel négyezren pályáznak.

A játék a Big Brother szellemében a kamerák előtt zajlik, a nyertest a közönség szavazatai alapján választják ki. A versenyzők feladata: kérdésekre válaszolni, különböző fizikai feladatoknak eleget tenni, próbákat kiállni. Így például egymásnak kell injekciót adni - írják a hírügynökségek. Egy hasonló versenyt Németországban már bemutattak: a nyertes - negyvenéves autószerelő Münchenből - azonban inkább a pénzt választotta: bevallása szerint ugyanis fél az űrrepüléstől.

A The Big Mission kitervelői a NASA-val együttműködve küldik fel a nyertest az űrbe. A 2002-ben kezdődő, hasonló játékok (Space Commander és az NBC egyelőre név nélkül műsora) az orosz űrközponttal egyezkedtek: a német producerek 2002 és 2008 között hét nyertest küldenének az űrbe, a helyeket már előre lefoglaltatták.