A pesti DJ tíz napja budi nélkül

2003.01.23. 13:56
Meddig élhet ma Európában vécé nélkül egy ember? - teszi fel a költői kérdést egy budapesti férfi, aki több mint egy hétig a barátnőjéhez járt alapvető szükségleteit elvégezni. A ház vagyonkezelője hibakeresés címén egy katasztrófaelhárító brigáddal, Demszky Gáborra hivatkozva, gyorsan szétszedette vécéjét, de összerakatni csak lassan tudja. Az ügybe bevonták Mark Knopflert is, de ő csak rontott a helyzeten. A bambiról már nem is beszélve.
A hibakeresők azért mentek el január 13-án Kispéter Istvánhoz, mert a József Attila Színház előcsarnoka beázott, és a gondnok arra gyanakodott, hogy az aula feletti lakásból folyik a víz. A lakó, a showbiznisz világában Badihaliként ismert DJ vécéjében 40 centis gödröt ástak a szerelők. Mint később kiderült, feleslegesen.

A prózai történetnek Badihali nem hétköznapi szenzibilitása ad szürreális színezetet: nagyon nem tűri maga körül a káoszt. Kálváriáját naplófeljegyzésekben rögzítette, a szomszéd nénivel háromperces, hangalámondással illusztrált videofelvételt készítetett a "szakemberek" munkájáról. Az Index riporterének volt szerencséje végignézni a neodokumentarista alkotást. A sokkot egy asztalijégkorong-meccs sem tudta teljesen feloldani.

Színházi para

A felújítás körüli balhé amúgy nem csak Badi idegeit kezdte ki, nagy volt a para a kivitelőzénél is. A vagyonkezelő kikötötte, január 15-ig meg kell szüntetni a beázást, ugyanis Demszky Gábor aznap egy fogadáson vesz részt a színházban, és azt senki nem tenné zsebre, ha a főpolgármester nyakába csöpögne a víz.

Badi megunta

A DJ többször is mondta a munkásoknak, hogy valószínűleg a szomszédnál lesz a gond, mivel ott nemrég kicserélték az egész fürdőszobát, és eközben megsérülhetett valamelyik cső. A szerelők nem hallgattak rá, és szétkapták az egy négyzetméteres kis vécét: leverték a csempét, lyukat fúrtak a falba, leástak a színház födéméig, mire kiderült, hogy máshonnan szivárog a víz.

A szerelők másnap visszamentek, és hozzáláttak a helyreállításhoz. Azonban háromnapi munka után még mindig romokban állt a vécé. Este a mesterek közölték, ők most elmennek, mert elfogyott a csempe. Ezután Kispéter István kérte a vállalkozót, hogy állítsa le munkát, és "küldjön rendes szakembert a kontárok helyett".

Jenőék és Mark Knopfler

"Egy darabig jól elvoltam Jenőékkel, együtt söröztünk meg minden, de a harmadik nap láttam, hogy ez gáz, ebből nem lesz budi" - panaszolta Badi. A viszonyuk már akkor megromlott, mikor Jenőék lezsidózták Mark Knopflert, amire Badi leantiszemitázta a szerelőket.

Másnap, mikor a szerelők megtudták, hogy Badi panaszt emelt munkájuk miatt, eldurvult a kapcsolat. Az egyik munkás szitkozódni kezdett, és a DJ elmondása szerint a "Majd meglátod, mikor lesz neked budid, kisöreg!" mondat kíséretében bevágta a vécéajtót, és elhagyta a színt. Badi aznap éjszaka nem tudott aludni az idegességtől, és jó tanárbácsi módjára egy vastag piros filctollal bekarikázta a csempén a hibákat: a rossz fugázást, a hibás illesztéseket és szigeteléseket, a repedt csempéket, a padlózat süllyedt részeit.

Budihali

A reklamáció után a cégvezető azzal nyugtatta a DJ-t, hogy most már tényleg igazi mesterembert küld, aki tanulta is a burkolószakmát. Adminisztrációs akadályok miatt csak pár nap múlva kezdődhetett a munka, amikor már egy hete vécé nélkül élt. Kispéter István előbb jól elborzadt a csúf munka láttán, majd leszedte a rosszul felrakott csempét, és elölről kezdte az egész helyreállítást.

Az alvállalkozó szerint amúgy nincs semmi baj a munkásaival, ellenük még soha senki sem emelt panaszt. "Utólag kiderült, most is csak az volt a gond, hogy Kispéter úr bebambiztatta a kollégáimat, akik emiatt képtelenek voltak rendes munkát végezni" - mondta érdeklődésünkre a cégvezető. Badihali nem tagadta, hogy "iszogattak egy kicsit, de nem annyit".

Tíz nap telt el azóta, hogy Kispéter István jóhiszeműen felajánlotta, kezdjék nála a hibakeresést. A vállalkozó szerint csütörtök estére elkészül a vécé. Badihalit azonban nagyon megviselte a tortúra: állítása szerint tíz nap alatt lefogyott, nem tudott aludni, emiatt dolgozni is képtelen volt.

A humorérzéke azért nem hagyta el teljesen: néhány napja csak Budihalinak nevezi magát.