Elfogták a veszprémi postásgyilkosság gyanúsítottját

2007.02.17. 09:15
Tatabányai lakásán tartóztatták le azt a férfit, akit a veszprémi rablógyilkosság mellett öt postás kirablásával vádolnak. A gyanúsított állítólag bevallotta, hogy ő lőtt a móri mészárlás során.

Elfogták a 2003-as veszprémi postás rablógyilkosság gyanúsítottját, írta meg a HavariaPress. A férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2003 és 2005 között hat postást rabolt ki, Veszprémben pedig egyet meggyilkolt, pénteken késő este a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai központjába szállították, s megkezdték kihallgatását. A Népszabadság információi szerint a gyanúsított beismerte, hogy részt vett a móri mészárlásban, ugyanakkor ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem erősítette meg. A férfi utólag még visszavonhatja vallomását, ám ha az elhangzottakat a lakásán talált tárgyi bizonyítékok is megerősítik, akkor ennek már nem lesz jelentősége. A HVG emlékeztet arra, hogy Kaiser Ede és Hajdú László már évek óta töltik börtönbüntetésüket a móri mészárlásért, a mostani vallomás azonban új helyzetet teremt.

Házkutatás

A kihallgatással párhuzamosan a gyanúsított tatabányai lakásán tartottak minden részletre kiterjedő házkutatást a nyomozók.A magányosan tevékenykedő fegyveres rabló a Veszprém-Győr-Tatabánya háromszögben hajtotta végre támadásait, magát általában rendőrnek kiadva. A tettesnek már évekkel ezelőtt közreadták a fantomképét és többmilliós nyomravezetői díjat is kitűztek, a nyomozás egészen eddig eredménytelen maradt.

2006 végén a nyomozás elősegítésére egy szoborfej is készült a tettesről, a személyleírások alapján, a nyomravezetői díj összegét pedig tízmillió forintra emelték. A sorozatrabló eddig ismert legsúlyosabb bűncselekménye (melyet a mostani vallomás felülír) 2003. június 24-én, Veszprémben történt, ahol megölt és kirabolt egy postai kézbesítőt. A nyomozók szerint azonban ugyanez a férfi Győrött és Tatabányán is elkövetett hasonló - bár kisebb súlyú - bűncselekményeket, postások ellen. A nyomozók már korábban azt valószínűsítették, hogy az elkövető Tatabányához kötődhet, ahol ismerősei nem is tudnak bűnös életviteléről.

Az ügy felderítését nehezítette, hogy a tanúvallomások sokszor egymásnak ellentmondóan írták le a 25 év körüli rablót, ráadásul ő maga is többször megváltoztatta a külsejét.A rablások egy részénél ugyanis a haja rövid, máskor középhosszú volt, és előfordult olyan akciója is, amikor - a tanúk szerint - dús bajuszt és Surda-kalapot viselt.A nyomozásában fordulópontot jelentett, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai néhány hónapja egy elrejtett csomagra bukkantak Tatabánya és Tarján között. Ebben olyan fegyveralkatrészeket és gránátokat találtak, amelyek a vizsgálatok szerint összefüggésbe hozhatók voltak a postásgyilkossal.

Előélet

Felmerült az is, hogy a keresett férfi korábban maga is rendőr vagy határőr volt. Ezt a gyanút erősítették a rendőri fellépéssel elkövetett rablások körülményei, de a lőkészsége is azt valószínűsítette, hogy komoly rendvédelmi kiképzésben lehetett része. Mindezek miatt a nyomozást kiterjesztették ebbe az irányba is: bekérték a fegyveres testületek kimutatását a személyleírásnak megfelelő kollégáik szabadságolási adatairól, s a beérkező adatokat számítógéppel vetették össze a bűncselekmények időpontjaival.

A Tatabányához közeli erdőben megtalált tárgyakról aztán az is kiderült, hogy nemcsak a postásgyilkoshoz köthetők, de közük van a 2002-es móri mészárláshoz is. Az erdőben olyan lőszerhüvelyeket találtak, amelyek két AP típusú pisztolyból származnak. Az egyik pisztolyt bizonyítottan a 2003-as veszprémi postásgyilkosság során használták, a másik pisztoly viszont a móri mészárosok gyilkos fegyvere volt. Ebből a rendőrök azt feltételezték, hogy a két fegyvert egyazon személy adta a móri bankrablóknak, illetve a postásgyilkosnak, a gyanusított vallomása szerint azonban sokkal szorosabb szál köti össze a fegyvereket.

A két bűntény közötti kapcsolatra egyébként annak köszönhetően derült fény, hogy a nyolc áldozatot követelő móri bankrablás óta a rendőrség folyamatosan elemzi azokat a bűncselekményeket, amelyeknél azonos, 7,65 mm kaliberű lőfegyver bukkan fel. Így sikerült megállapítani, hogy a megtalált hüvelyek között szerepel olyan, amelyet a Móron használt fegyverből lőttek ki. A 2002. május 9-én elkövetett móri mészárlás fegyverei egyébként máig nem került elő. Az információit a rendőrségen sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták egyelőre.