Vilma
-8 °C
3 °C

Elmaradt Demszky vihara

2006.08.23. 08:41
A Fővárosi Önkormányzat kedd délután arra kérte a budapestieket, hogy a következő órákban lehetőleg zárt helyen tartózkodjanak, az ablakokat csukják be, és ha lehet fák alatt ne tartózkodjanak. Kedden azonban csak egy komolyabb eső volt Budapesten.

A hivatal azért tartotta szükségesnek a riadót, mert az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 16 óra után arról tájékoztatta a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóságot, hogy "Szentgotthárd és Baja vonalában egyre több zivatar kialakulása valószínű, és viharos, 60-85 km/óra sebességű széllökések várhatóak". A térségben piros riasztást léptettek életbe.

Az észak-nyugati irányból érkező vihar miatt a Fővárosi Önkormányzat arra hívta fel a budapestiek figyelmét, hogy a következő órákban zárt helyen tartózkodjanak, és ha lehet ne álljanak a fák alá.

A riasztás a főváros teljes területére kiterjedt, azonban kedd délután csak egy komolyabb eső volt Budapesten.

Nem nyilatkozhatnak

A OMSZ ügyeletese korábban azt közölte, Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter utasítására nem nyilatkozhatnak a sajtónak az előrejelzéseikkel kapcsolatban, és azt sem közölhetik, mely szervezetekkel állnak szerződésben, s ennek értelmében kik azok, akiket ilyen alkalommal értesíteniük kell.

R. Bakonyi Ágnes, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) szóvivője elmondta, hogy az OMSZ munkatársai csak az augusztus 20-i vihar kapcsán nem nyilatkozhatnak, az időjárásról általában - természetesen - adhatnak előrejelzést.

Az OMSZ a nagyobb viharokról az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot és a Honvédelmi Minisztériumot tájékoztatja, a kisebb, helyi jellegűekről pedig a vízügyi igazgatóságokat - tette hozzá.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.