A víz visszahúzódik, az áldozatok száma nő

2005.08.26. 16:21
Bajorországban lassan apadni kezdett a Duna, Svájcban megtalálták egy eltűnt nő holttestét, Lengyelországban több milliós kár keletkezett.
#alt#
A weltenburgi monostor víz alatt (Fotók: EPA)

Javuló, de helyenként továbbra is fenyegető volt pénteken az árvízhelyzet Bajorországban. Katasztrófa-készültség van érvényben továbbra is a Münchentől északra fekvő Erding, Freising és Kelheim járásokban. Weltenburg világhíres kolostorát egy homokzsákokból épített torlasz segítségével sikerült megmenteni az ártól. Az Isar folyó még pénteken is sok helyütt vad folyamként hömpölygött. Erding járásban az önkéntesek keményen dolgoztak az átázott gátak megerősítésén. A vízszint mindössze egy centiméterrel csökken óránként, vasárnapig nem várható jelentős apadás.

A Duna felső szakaszán enyhébb lefolyású volt az ár, mint amire számítottak. Regensburgnál péntek reggel kezdett csökkenni a vízállás, miután 5,60 méterrel tetőzött. Ezzel egy méterrel maradt el a három évvel ezelőtti árvízkor mért értéktől. Straubingnál a várakozások szerint pénteken délután, 650 centiméteren tetőzik a Duna, szintén egy méterrel a három évvel ezelőtti alatt.

#alt#
Takarítás Bernben

Svájcban hatra emelkedett az áradások halálos áldozatainak száma. Egy korábban eltűntként nyilvántartott nő holttestét pénteken találták meg Brienzben. A nagyobb hegyi tavak vízállása már nem emelkedett tovább, a főváros korábban elöntött negyedéből lassan tűnik el a víz, ám további árvízveszély miatt egyelőre nem engedik visszatérni a lakókat.

Tovább javult a helyzet Lengyelországban. Az ország déli részén több milliós kár keletkezett, de nem éri el a négy évvel ezelőtti áradások okozta károk nagyságát, jelentette a RMF lengyel rádió. Andrychowo térségében számos utca és gázvezeték megrongálódott.