Nyolc áldozat egy szicíliai vonatbalesetben

2002.07.21. 09:37
Legalább nyolc ember életét vesztette és mintegy harminc szenvedett sérüléseket Szicília északkeleti részén szombat este, amikor kisiklott a Palermóból Velencébe tartó Intercity 1935-ös expresszvonat. A halottak között van egy szicíliai származású, de német állampolgárságú fiatal nő, egy Sri Lanka-i pár is, valamint az egyik mozdonyvezető és egy tízéves kislány is.
A Messinától 32 kilométernyire lévő Rometta Mare településnél történt szerencsétlenség körülményeiről ellentmondásos hírek érkeztek. A Freccia della Laguna (a lagúna nyila) nevű expressz műszaki hiba (a Raiuno olasz tévé szerint talán a vágány zúzottkőágyának megcsúszása) miatt kisiklott, és alighanem először egy bakterháznak ütközött, majd egy hídon át mintegy hétméteres mélységbe zuhant - írta az APA, hozzátéve, hogy a szerelvény hét kocsijából öt zuhant az árokba.

A sérülteket négy Messina tartományi kórházba szállították, többen súlyos állapotban voltak, köztük a másik mozdonyvezető is. A vonaton 190 utas volt, köztük számos külföldi turista - jelezte a Trenitalia állami vasúttársaság.

Az éjszakai órákban több mint 150 mentő dolgozott az utaktól távol eső, nehezen megközelíthető helyszínen. Az olasz haditengerészet is küldött helikoptereket a mentéshez, amelyben több mint száz Messinában állomásozó utászkatona is részt vett.

Olasz honatyák a dél-itáliai vasúthálózat leromlott állapotát okolták a szerencsétlenségért. A vonatnak kompon kellett volna átkelnie a Messinai-szoroson, hogy folytassa útját Velencébe. Az ellenzéki Zöldek egyik törvényhozója élesen bírálta a római kormányt, amiért több mint négymilliárd eurós függőhíddal akarja összekötni Szicíliát az olasz szárazfölddel, miközben elhanyagolja a sínpályákat.

Ehhez fogható vasúti szerencsétlenség utoljára 1979 júniusában történt Szicíliában. Akkor két vonat ütközött össze egy alagútban, mintegy húsz kilométernyire a mostani kisiklás helyétől. Az 1979-es balesetnek 12 halálos áldozata volt.