Mária
-7 °C
3 °C

Forrong a falu Xavér miatt

2001.07.18. 13:04
Az ismert orgonaművész miatt rendkívüli testületi ülést tartottak Varászlón. Az alpolgármester szerint távoznia kell a székéből a község vezetőjének, mert a veje lerombolta Varnus Xavér garázsát. Az előzetes tervekkel ellentétben a képviselők mégsem mondtak le a mandátumukról, így Gresa Gyula hivatalban marad. A jegyző és a garázsromboló is úgy véli, ez már a választás előszele.
Előzmények
Varnus Xavér nem a saját telkére építette garázsát, ezért csütörtök reggel Varászló polgármesterének veje traktorával megjelent, és porig rombolta az épületet. A helyi önkormányzat jegyzője ugyan elrendelte az épület bontását, de a bíróság a határozatot felfüggesztette. Az orgonavirtuóz feljelentést tett, és kártérítésként több mint másfél millió forintot követel.
A varászlói önkormányzat kedd esti rendkívüli ülésén mégsem oszlatta fel önmagát. Bertók Katalin jegyző az Indexnek elmondta: a képviselők a faluban Xavér garázsa nyomán kialakult negatív közhangulat miatt tanácskoztak, de a zárt ülésen végül úgy döntöttek, nem mondanak le mandátumukról. Így Gresa Gyula polgármester is a helyén marad. Az este hátralévő részében a falunak is beszámoltak döntésükről, körübelül ötvenen jöttek el a gyűlésre. Azzal nyugtatták meg őket, hogy a polgármester veje és az ismert orgonista közötti telekvitát majd a bíróság és a rendőrség eldönti. A község lakói közül többen a polgármester lemondását követelték, de a képviselők nyugalomra intették őket. A jegyző úgy véli, hogy már érezhető a választás előszele.

Xavér körül forog a falu élete

Varnus Xavér
Elvárták volna, hogy lemondjon Gresa Gyula - nyilatkozta az Indexnek Bácsai Margit alpolgármester. A testület nem tudta feloszlatni magát, mert az egyik képviselőtársuk kamionos lévén pénteken külföldre utazott. Ő is azon a véleményen volt, hogy a falu vezetőjének távoznia kell. Vele együtt lettek volna négyen, amely már elegendő ahhoz, hogy feloszlassa magát a testület.

"Óbudáig fusson Xavér, mert elkergetjük!" - hangozott el állítólag kedd este a polgármester szájából. Bácsai Margit ugyan nem hallotta, de többen is ezt állították neki. Az alpolgármester asszony szerint a falu Xavér mögött áll, és ez a garázsügy már csak az utolsó csepp volt a pohárba. Most megpróbálják lenyugtatni a kedélyeket, hamarosan úgyis választások lesznek. Ő azonban nem kíván indulni a polgármesteri székért, mert óvónőként dolgozik, és inkább a gyerekeket választja.

A választás előszele

Csak Bácskai Margit van a polgármester ellen, ő áll az egész ügy hátterében - állítja Subosits Tamás garázsromboló, aki egyben a polgármester veje. Ezt már a választás előszelének lehet tekinteni, és meggyőződése, hogy a jelenleg független alpolgármester az egyik párt színeiben indul majd a vezető tisztségért. Azt sem hiszi, hogy Gresa Gyula olyan kijelentést tett volna az este, hogy elkergeti Xavért. Ő egy mélyen vallásos ember, aki nagyon népszerű a község polgárai között. Egy ilyen kis lélekszámú faluban azomban elég tíz ember, hogy feszültséget keltsen, és egy ilyen ismert művésznek, mint Xavér, sokan hisznek. Valószínűleg egy-két hétre szükség lesz, míg lenyugodnak a kedélyek. Valójában pedig csak az történt, hogy néhány embernek - aki az aratás közepén is unatkozott - el kellett foglalnia magát valamivel. Az alpolgármester segített.

A művészt az Index nem tudta elérni, így nem tudhattuk meg azt, mi a véleménye a garázsa nyomán kialakult politikai helyzetről.