Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Vizsgálják Zalatnay börtöntűrő képességét

2002.09.04. 12:07
Nem jelent meg a szerdai tárgyaláson a hitelek meg nem fizetése miatt több tízmilliós kárt okozó csalássorozattal vádolt Zalatnay Sarolta, ezért a Fővárosi Bíróság (FB) elrendelte komplex orvosi vizsgálatát, amely kiterjed arra, hogy a muvésznő képes-e egyáltalán megjelenni a tárgyalásokon, de arra is, milyen a börtöntűrő képessége.
Zalatnay Sarolta ügyvédje a tárgyaláson elmondta: a művésznő kedden rosszul lett, szerdai távolmaradását orvosi igazolással kívánja kimenteni.

A bíróság azonban szükségesnek találta az alapos igazságügyi, orvosszakértői vizsgálatot. Emiatt a bizonyítási eljárás vége felé tartó büntetőügyben már kitűzött tárgyalások elmaradnak, és leghamarabb 6-8 hét múlva folytatódhat a per.

Zalatnay Sarolta a napokban a nyilvánosság előtt, illetve a tárgyalóteremben is ígéretet tett arra, hogy az általa okozott kár egy részét, tízmillió forintot megfizet, de a legutóbbi, a hétfői tárgyaláson sem tudta igazolni, hogy valóban képes ekkora összeg kifizetésére. Az okozott kár enyhítését, megtérítését nyomatékos enyhítő körülményként veszi figyelembe a bíróság a büntetési tétel kiszabásánál.

Hiába várt pénzére Terry Black

A tavaly márciusban megkezdődött büntetőper tárgya az énekesnő cégének néhány, 1996-97-es hitelmanővere. Az ügyészség csalássorozattal, hitelezési csalással, továbbá tartozás fedezetének elvonása, gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása, illetve magánokirat-hamisítás bűncselekményével vádolja Zalatnayt.

A vád szerint a Zalatnay Sarolta által vezetett cégek pénzügyi nehézségei, behajthatatlan kintlevőségei miatt az énekesnő magas kamatra vett fel sok tízmillió forintnyi hitelt több tucat magánszemélytől. A pénzükre váró hitelezők között van a perben korábban tanúként meghallgatott Rácz Károly, művésznevén Terry Black.

Hirdetésben toboroztak befektetőt

A hitelfelvételeket Zalatnay részben személyesen intézte, részben viszont az A és M Pénzügyi Tanácsadó Kft.-n keresztül. A cég két alapítója, illetve egy a kft. nevében ügyvédként eljáró személy szintén vádlott az ügyben. Az ügyészség szerint az A és M kft. hirdetésben toborozta a befektetőket, extraprofitot, garantált szerződéseket ígérve nekik.

Egy másik ügyben az ügyészség szerint Zalatnay Sarolta fiktív gépkocsi-adásvételi szerzodéssel teremtett fedezetet többmilliós hitelhez.

A művésznő tagadta bűnösségét

Zalatnay Sarolta az eljárás során jórészt tagadta bűnösségét, másfelől azt hangsúlyozta, hogy szándékosan nem akart senkinek kárt okozni, továbbá védekezett azzal is, hogy saját vállalkozásainak is tetemes behajthatatlan kintlevőségei voltak.

A vádbeli cselekmények miatt akár 12 éves szabadságvesztés is kiszabható.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!