Miklós
-7 °C
4 °C

Robbanás a zámolyi homokbányában

2006.10.06. 15:45
Három tűzszerész halt meg a Fejér megyei Zámolyon, amikor hatástalanításra a homokbányába szállítottak egy gránátot.

Robbanás történt a Fejér megyei Zámolyon egy homokbányában. A pénteki balesetben hárman meghaltak - értesült az MTI.

A Havaria Press szerint három - egy hivatásos és két szerződéses - katonai tűzszerész vesztette életét egy sikertelen robbantásban. A Székesfehérvár közeli település bányáját a honvédségi tűzszerészek arra használták, hogy biztonságban semmisítsék meg a másutt talált aknákat, bombákat.

A detonáció akkor következett be, amikor egy 76 milliméteres orosz repeszgránátot éppen le akartak emelni a teherautóról, hogy a homokbányában hatástalanítsák.

Világháborús lövedékek

Az eddigi jelentések szerint a balesetnek egy súlyos sérültje is van. Őt mentőhelikopter szállította kórházba. A helyszínen öt tűzszerész tartózkodott a robbanás idején. A Havaria Press úgy tudja, hogy az ötödik katona gépkocsivezetői feladatot látott el, nem tartózkodott a robbanás közelében, így nem sérült meg.

A robbanószerkezetet csütörtökön találták több más robbanóeszközzel együtt Oroszlány és Környe között. A veszélyesebbnek látszó, II. világháborúból itt maradt szerkezeteket a helyszínen megsemmisítették, míg a biztonságosabbnak látszó - ki nem lőtt - robbanószerkezeteket biztonságba helyezték, és a zámolyi homokbányában kívánták ma felrobbantani, értesült a Havaria Press. A baleset körülményeit a rendőrség és a katonai ügyészség - szakértők bevonásával - vizsgálja. Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke intézkedett szakmai vizsgálóbizottság felállításáról.

Tíz év alatt a negyedik halálos baleset

Az elmúlt tíz évben három súlyos tűzszerész-baleset történt Magyarországon. Legutóbb május 23-án Szolnokon, a Magyar Honvédség kiképző központjában tartott aknaismereti gyakorlat közben történt robbanás. A balesetben három katonai tűzszerész sérült meg, közülük a tűzszerész raj parancsnoka a kórházi műtét közben meghalt.

1997. július 20-án két tűzszerész halt meg Dunaharasztiban, amikor hatástalanítás közben felrobbant egy második világháborús aknagránát. A 82 milliméteres lövedék robbanása következtében életét vesztette egy hivatásos főtörzsőrmester és egy sorállományú honvéd.

2000. október 22-én Budapesten felrobbant egy második világháborús bomba a X. kerületben, a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út sarkán álló benzinkút melletti építési területen. Egy 26 éves tűzszerész járőrparancsnok éppen azonosította és a szállításhoz készítette elő a 82 milliméteres aknagránátot, amikor az felrobbant és a tűzszerész meghalt.