Így fojtja meg az adósság Európát
A 27 tagú Európai Uniónak jelenleg 17 tagja használja az eurót, amely története legsúlyosabb válságát éli, és egyre gyakoribb vélekedések szerint mostanra magát az uniót is válságba sodorja. Ahhoz, hogy egy ország bevezethesse az eurót, meg kell felelnie a maastrichti szerződésben lefektetett kritériumoknak. Így egyebek mellett 3 százalék alatt kell tartania az éves GDP-arányos államháztartási hiányát, míg államadóssága nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 60 százalékát.
Elvben.
A gyakorlatban, mint a fenti grafikonon látható, az adósságkritériumnak sokkal inkább megfelelnek a nem euróövezeti tagok, mint az euróövezetiek. Az eurót használó 17 országból 11-nek az adóssága magasabb, mint lehetne, míg az eurózónához nem tartozó 10 orszából csak kettő nem felel meg ennek az elvárásnak (ebből az egyik Magyarország). Az unió hét legeladósodottabb állama egyaránt eurót használ, és a grafikonról az is kiderül: nem alaptalanok a görög, olasz, portugál és ír adósságparák.
Kommentek
2011.07.13 22:30:35Ipari-antidepresszió
@Herbali: Ebben a mostani görög csődben semmi mágia nincsen. Egyszerűen az ottani politikusok folyamatos hazudozásai csődbe vitték az országot.
Ennek engem csak a háttere érdekelt és arra jutottam, hogy a mostani költségvetéseknek az a problémája, hogy előre beírnak a kiadási oldalra fix számokat és azt kvázi megrendelik a gazdaságtól. A gazdaság meg produkál valamennyit, előre nem megjósolhatóan. Az ingadozásokat év közbeni adóváltoztatásokkal, szigorításokkal, extra bírságokkal próbálják elérni, de általában ez is kevés és a különbözetet fölveszik hitelbe. Ez a módszer valószínűleg akkor alakult ki, amikor még nem volt elegendő számítási kapacitás. Most már van, ezért nyugodtan be lehetne vezetni egy olyan rendszert, ahol a költségvetési kiadások jobban követik a bevételeket.
A belinkel film amúgy évek óta kering a neten. Összemossa a kereskedelmi bankokat a jegybankkal. A kereskedelmi banknak nincs pénznyomtatási lehetősége, különben nem menne csődbe annyi bank se. A jegybank meg a pénz értékére figyel, hogy ne inflálódjon el. Azért is hozták létre, mert volt pár nagy hiperinfláció a történelemben. Az inflációk úgy kezdődnek, hogy valaki elkezd pénzt nyomtatni és abból fizetni.
2011.07.13 22:36:37Ipari-antidepresszió
@zmedo: Bárki vehet államkötvényt, a lakosság is. Itt vannak a magyar lakossági állampapírok, ezek úgy viselkednek mint a sima banki betétek:
[link]
A többségét a papíroknak intézményi befektetők veszik, pl. nyugdíjalapok, állami alapok, bankok, önkormányzatok, cégek, spekulatív alapok, de bárki vehet.
Ha pl. most Görögország csődbe megy, akkor akinél olyan állampapír van, az kidobhatja a kukába. Ha pl. vett belőle egy cég, vagy egy bank, akkor abból csődök, elbocsátások lehetnek, ezért mondják hogy fertőző. Nincs arról nyilvántartás, hogy kinél van ilyen. Lehet valami magyarországi önkormányzat jól bevásárolt belőle 3 éve. Szóval ezért félnek ettől a csődtőél.
2011.07.13 22:47:07Irorszagi Balazs
Legfokepp azoknak tartozik mindenki akik nyomtatjak a penzt(fedezet nelkul), pl: FED. :-) Modern kori, globalis rabszolgasag.
2011.07.13 22:53:45Irorszagi Balazs
Gyorsan hozzateszem, hogy ez a ''nyomdasz''-hatalom epp osszeomloban van. A tenylegesen termelo es az adosag felhalmozo magatartas helyett, ertekteremto tarsadalmak lesznek sikeresek.....hacsak az ''amerikai'' elit nem fog haboruba a fel vilag ellen. (de kepesek ra)
2011.07.13 23:05:43tbk74
Húzd rá cigány, úyis vége már...
Azt nem lehet folytatni, hogy a német melós állja a görög, olasz, spanyol, portugál, ír és magyar búlizó lúzerek cehjét.
Egy éjszaka alatt visszaállnak a márkára, a bulizó lúzereknek meg egy nagy lóf@szt a seggükbe.
A tököm tele van azokkal akik előre elköltik több évi fizetésüket hitelből és utána rinyálnak. Meg azokkal a lúzerekkel is akik a menekülődevizában vették fel a hitelt, most meg elvárják, hogy segítsék ki őket a közösből.
Dolgozni kellene elvtársak!
2011.07.13 23:22:43valójábannemberci
tbk74: Mármint a németországi török vendégmunkás? ;P
2011.07.13 23:24:16brzrhb
Ipari-antidepresszió írta: "Ha pl. most Görögország csődbe megy, akkor akinél olyan állampapír van, az kidobhatja a kukába."
Tévedés! A kötvényen alapuló követelés soha nem évül el. Amíg létezik olyan, hogy Görögország, addig fennáll a követelés is. Ezért biztonságosabbak az államkötvények a banki, vagy a vállalati kötvényeknél. Bankok és vállalatok felszámolása előfordul úgy, hogy a kötvényeseknek már nem jut semmi. De országok felszámolása ritkább jelenség. Ilyenkor viszont a "felszámoló" (értsd: megszálló, annektáló) állammal, mint jogutóddal szemben lehet követeléssel élni. Tehát akinek görög államkötvénye van, az nyugodtan alhat a kamat- és tőkefizetés ténye kapcsán, csak annak tényleges időpontja lehet kérdéses egy görög államcsőd esetében.
2011.07.13 23:27:05Ipari-antidepresszió
@tbk74: A németeknek nem éri meg kilépni, mert kapnak egy jó erős devizát a nyakukba és oda az export. Ugyanakkor az sem teljesen egyértelmű, hogy mi is lenne a jó hosszú távon. Ha a görögök csődbe mennek és ezt a többiek szótlanul tűrik, akkor ezt a trükköt jó pár másik állam is eljátssza majd. Konkrétan Portugália, Spanyolország, Írország, de akár az olaszok is. Ez nem sok jót sejtetne előre. A legjobb lenne szerintem, ha az EU nem hagyná leszalámizná magát, a görögök kapnának közös uniós kötvényeket, cserébe nullszaldóssá tennék a költségvetésüket.
Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az euró tulajdonképpen menekülődeviza, ahogy a dollár, a jen, meg a frank is. Mégis egymáshoz képes jelentősen elmozdultak.
2011.07.13 23:33:36Ipari-antidepresszió
@brzrhb: Elméletileg igazad van, de abból a követelésből már túl sok pénzt nem fogsz látni a gyakorlatban. Esetleg majd 30 év múlva kapsz érte egy zacskó ropit. Lehet majd pereskedni, meg öklöt rázni...
2011.07.13 23:41:47brzrhb
Még annyit az előző hozzászólásom kapcsán, hogy természetesen a másodlagos piacokon (pl. tőzsde) az államkötvények árfolyama egy államcsőd esetén nagyot zuhan, mert bizonytalanná válik az esedékes összegek fizetésének az időpontja. Tehát nem a kifizetés ténye, hanem annak tervezett időpontja válik kétségessé. Aki tud várni, az általában jobban jár, mint aki a pánik közepette likvidál.
2011.07.13 23:54:03Dete
Valaki segítsen már!
Èsztország és Bulgária miért állnak az elsö két helyen?
Ök mit csinálnak olyan jól?
Lehet,hogy nem Luxemburgba kéne "diszidálnom",hanem Bulgáriába?
Tudom hülye kérdés,de lehet,hogy csak földhöz ragadt vagyok.
Segítsetek!
2011.07.13 23:57:03brzrhb
Ipari-antidepresszió: "Esetleg majd 30 év múlva kapsz érte egy zacskó ropit."
Még a cári államkötvények ügyét is rendezték, pedig a bolsevik hatalomátvétel után az tényleg reménytelen ügynek látszott. "...a két ország kormánya rendezte az érintett kötvények ügyét, amivel arra az 1996-ban aláírt megállapodásra céloz, amelynek értelmében Oroszország 400 millió dollárt fizetett 1945 előtt keletkezett adósságai fejében. Franciaország ezt akkor úgy értékelte, hogy az ügy végleg rendeződött.."
Nem hiszem, hogy ennyire rossz forgatókönyvre kellene felkészülni Görögország esetében. Egy esetleges államcsődöt követően is minél hamarabb vissza akarnak majd térni a nemzetközi pénz- és tőkepiacokra. Ennek pedig feltétele, hogy rendezzék esedékes tartozásaikat.
2011.07.14 00:00:11coeurace
Van Lejjebb
Bocs, de nem érted a kamatos-kamatot! A kamatokra alapvetően nem kell kamatot fizetni! Az államkötvények jellemzően félévente vagy évente fizetnek kamatot. Mivel a kamatot kifizetik, ezért az nem halmozódik csak akkor, ha újabb hitel felvételéből finanszírozzuk.
Tegyük fel, hogy kölcsönadok neked 100 Ft-ot 5%-os kamatra. Ha év végén kifizeted az 5Ft-ot akkor jövőre is 100 a tartozásod, arra fizeted a kamatot. Ha még a tőkéből is törlesztesz, akkor kevesebb lesz a kamat is jövőre. Persze, ha az 5Ft-ra hitelt veszel fel Herbalitól, akkor már 105Ft-ra fogod fizetni az 5%-ot, ezt hívják kamatos-kamatnak.
Persze azt is csinálhatjuk, hogy te adsz nekem kölcsön 5%-ra pénzt én meg majd mindig a tőkét törlesztem a kamat pedig csak halmozódik a fennmaradó összegre. Pl. kölcsönadsz nekem 100Ft-ot 5%-ra. 1 év múlva kapsz tőlem 100-at, de az 5Ft az kamat, úgyhogy arra nem számolunk kamatot. Majd megadom 200 év múlva... Jó lesz?
2011.07.14 00:04:43Kara kán
Összevissza beszéltek, fossátok a szót, mint Soros Gyurka.
Elmondom a lényeget, a megoldást erre a válságra:
1. A WTO (Világkereskedelmi Szervezet) egyezmény felmondása.
2. Kínai termékeket olyan irdatlan vámokkal sújtjuk, hogy nem éri meg többé Európába hozni őket.
3. Fellendül a helyi ipar, lesz munkahely, pénz, kaja, pia, csajok.
4. Az olajra szükség van, az nem kínai zokni, de az OPEC tökét meg kell szorongatni. 50 dolcsi fölé nem mehet a hordó. Ha nem tetszik, akkor igyák meg a szurkukat.
5. Atomerőműveket építünk. Magyarországon kibővítjük Paks 1-et, és megépítjük Paks 2-őt. Apelláta nincs! A méregzöldeket - ha pofáznak - börtönbe csukni a nemzetgazdaság aláásása miatt.
6. Alternatív energiaforrások felfuttatása. Minden utcában biogázerőmű, a háztartási szemét helyben marad, a kaka és a pisi nem folyik el, lesz belőle szépen biogáz. Emellett, ahol lehet szélerőmű, társasházak tetejére kötelezően napkollektor. Ez nem drága. Cél a passzív ház, esetleg aktív.
Ez allesz cuzammen 10-20 éves program, épp amíg a Fidesz van kormányon. Kuss!
:-D
2011.07.14 00:15:06Kara kán
Egyébként a magyar kiadások zöme (na, jó, tekintélyes hányada) olajra és gázra megy el. Ha azt lecsökkentjük, mennyország lesz itt.
2011.07.14 00:15:45brzrhb
Ipari-antidepresszió-nak
A nagy okoskodás közben az üzletről majdnem megfeledkeztem. Ha esetleg volna néhány görög államkötvényed, akkor nem egy, hanem két csomag ropit küldök cserébe, mégpedig azonnal:-) Egy államcsőd után is!
2011.07.14 00:16:44maszek1
Surko
OrrSir
" elméletileg meg nem haló jogi személyiség ennyire el van adósodva. Naés?
Majd megadja, nem?
Eltűnik végleg Itália, elhúznak Thaiföldre talán? "
Nem, Itália nem tűnik el, csak elkezdi nem fizetni az adósságát. Tehát a kérdésedre válaszolva: nem, nem adja meg.
Surko szerintem nem értetted meg mit akart mondani OrrSir!
Nem kell a nagy gazdasági levezetés!
Egyszerűen azt kell mondani a hitelezőknek, amit Izland is mondott. "Kapjátok be!"
Mi van ha nem fizetjük a kölcsönt?
Jönnek és eltalicskázzák a földünket? Elviszik a Balatont? Ugyan már!
önellátónak kell lennünk, és akkor nem külföldről kell a tejet behoznunk, hanem itthon megtermeljük, a cukrot is stb...
Akkor nem lenne a magyar áru 3x drágább a külföldinél, és lennének értelmes munkahelyek is.
Azért nézzél utána Izlandnak is, és meglátod miről beszélek!
2011.07.14 00:22:47fluentlime
szerintem nézzétek meg a bennfentesek című dokumentumfilmet és rájöttök hogy hogy lehetett pl izlandot 1 év alatt teljesen tönkrevágni.
2011.07.14 00:25:59psuba
brzrhb: Nem mindenki teheti meg, hogy tartogatja a nem fizető kötvényt. Cash flow okokból problémát okozhat, könyvelési elvárások miatt stb. elkezdenek szabadulni a befagyott követelésektől diszkont áron (pl. USÁ-ben nem kevés államadósság nemrégiben épp azért keletkezett, mert az ingatlanlufi kipukkanásával az állam a bankoktól vett meg diszkontált áron a követeléseiktől - na tessék így aztán államadósság lett). De egyrészt az adott cég / szervezet / ország így hiába ad túl a tartozáson, veszít rajta, ami pénzt így nyilván nem tud máshova befektetni. Ha meg megtartja akkor is le kell írnia. Tőzsdei cégeknél ekkor csökkeni kezd a részvényárfolyama, és ha pl. a cég tart saját részvényt akkor még tovább romlik a helyzete. Összességében előbb-utóbb valahol komolyabb cash flow gondok keletkeznek, nem tudja fizetni a beszállítóit / eladói körét, magyarul csődbe megy... Dominó effektus, csak épp a körbetartozások rendszere, az assetek adásvétele, az egyes cégek cash flow-jának hullámhegyei/hullámvölgyei miatt kiszámíthatatlan, hogy éppen hol ér véget a játék.
2011.07.14 00:42:23brzrhb
maszek1-nek
Az államadósságra tudomásom szerint Izland sem mondta véglegesen azt, hogy "Kapjátok be!". Úgy rémlik az történt, hogy rengeteg külföldi befektető tette a pénzét izlandi bankokba, vagy fektetett izlandi banki értékpapírba. Ezeknek a bankoknak a többsége tönkrement. Izland akkor mondta, hogy "Kapjátok be!", amikor néhány ország arra kérte őket, hogy az állam az adófizetők terhére mentse meg ezeket a magánbankokat, vagy kártalanítsa a külföldi befektetőiket, betétesieket. Persze a magánbankok bedőlésével sok izlandi polgár megtakarítása is elúszott. Ha valamit rosszul írtam, akkor javítsatok ki!
2011.07.14 00:51:19coeurace
Jobb ötletem van!
A hozzászólásokat látva csak annyi a dolgunk, hogy feltaláljuk a gépet, ami a hülyeséget közvetlenül elektromos árammá tudja alakítani és Magyarország lesz a világ leggazdagabb állama. Jó kísérletezést én megyek aludni... (persze a copyrightot kérem az ötletre, 0,5% elég lesz a nyereségből)
2011.07.14 00:52:13Vegyész Ali
Japán nem jó példa.
Asszem a legmagasabb az államadóssága a világon, talán a gdp 225 %-át is meghaladja.
Amiért mégsem valószinű, hogy az európaihoz hasonló bizalmi válság alakuljon ki Japánban,annak az az oka, hogy a japán kötvényeket elsősorban japán dev. belföldiek veszik.
Azt meg elég nehéz belátni, hogy egyszer csak a japánok nagy tömegei nem fognak bízni a japán államban, mondjuk azok a köztisztviselők, akik az államtól kapják a fizetésüket.
Miért lényeges ez ?
Nagyon lényeges különbség pl. Görögországhoz képest, ahol szintén nagy divatja van a 250 E havi jövedelem bevallásának és az az után történő adózásnak.
2011.07.14 00:53:56brzrhb
Az előző hozzászólásomhoz kiegészítés: a banki betétekre vagy értékpapírokra nincs állami garancia. A hatalmon levő politikusokon múlik, hogy csőd esetén segít-e az állam, vagy sem a magánbankoknak. Izland nem segített, mert úgy ítélték meg, hogy az lesz kevésbé fájdalmas. Máshol segítettek, nyögik is rendesen.
2011.07.14 01:15:06Bélabá100
Egyszerű matek: ha minden évben 3-4% a hiány, hány év múlva éri el a 90%-ot?
2011.07.14 01:16:10Dete
Még egyszer a kérdés,mert látom sok az okos,de ezt még senki nem válaszolta meg.Miért Észtország és Bulgária?Ök mit csinálnak jobban,mint Luxenburg?
2011.07.14 01:19:00mrbean
Egyszeruen imadnivalo ahogy egymasnak feszulnek a mai tarsadalom retegei, ezen forum keretein belul:)Az ertelmiseg, kik hiszik, tudasuk vegtelen es megkerdojelezhetetlen, hiszen rendelkezik egy papirral melyet diplomanak nevezunk...Az uj-magyar munkasosztaly ki a multik szalagja mellett keresi meg a minimalbertol kicsivel magasabb fizeteset, melybol futja a banki hitelre ezaltal tobbnek latszodik mint ami...Na es persze a fiatalsag kinek meg van ideje hangzatos es semmitmondo elveket kovetni mint nacionalizmus, es a tobbi baromsag...Ugyanugy fog vegbemenni a sorsdonto fordulat mint abban a pillanatban mikor anno Galileo Galilei bejelentette hogy mindaz amit eddig tudtunk nem er egy fabatkat sem...Mire is utalok ezzel?Egy ideig probaljuk fenntartani a regi rendszert hiszen ez kepezi jol megszokott vilagunk reszet, de sajnos ez nem fog orokke tartani.Minel elobb kezdik el uj alapokra helyezni mind tarsadalmi, mind gazdasagi eletunket annal kevesbe fog fajni, mert minel tobb energiat fognak a meglevo rendszer fenntartasaba olni annal hosszabb ido telik az uj felepitese...Lehet vitatkozni eme kijelentessemmel de eleg ha eloveszunk egy ortenelem konyvet, folyton probalunk egy regi semat elovenni hogy az anno mennyire jo volt (mint a mostani kormany is es az elotte levoek), de ahogy latjuk egyre kevesbe mukodik.El kell fogadni egy orok ervenyu szabalyt SEMMI NEM TART OROKKE!Igaz ez nemzetallamokra, gazdasagi novekedesre melyeket folyamatosan orok ervenyunek tekintenek.A mi felelossegunk hogy gyermekeinket uj utak bejarasara buzditsuk, nem pedig a sajat utunk ujra es ujra ismetlesere...
2011.07.14 01:21:20Bélabá100
A másik kérdés: ha az USA-tól Az Eu-ig mindenki el van adósodva akkor ki a betétes? Hol a lé? Volt itt már ingyenebéd meg takarózás meg nyújtozkodás, meg a többi süket duma. Fel kellene ébredni mert hamiskártyások ülnek az asztalnál. Itt az idő felrúgni az asztalt!
Ha a valaki nem ismerné itt egy film:
[link]
2011.07.14 01:38:40Mikeboy
Ha már válság előtt lett volna EUR Magyarországon, akkor nem lett volna devizahitel sem és nem tudták volna a köcsög bankok kifosztani az embereket...
És hiába sír a Csányi... 30 milliárdot keresett semmi munkával a válság alatt.
A K&H is ugatott az adó miatt kell a díjaikat emelni, de x milliárd azért van nekik a MUPA mellé székházat építeni !!
Itt egy megoldás van : EL KELL VENNI A GAZDAGOKTÓL A PÉNZT !!!! MINEK EZEKNEK ANNYI ????
Az első száz szolgáltassa be az 1 milliárd feletti vagyonát !!!
2011.07.14 01:40:47Mikeboy
Itt nem lesz gazdasági növekedés, amíg 70 ezreket fizetnek és az emberek számlákra dolgoznak... ha egyáltalán van munka..
Az embereknek elege van és elfáradtak.... a gazdagok meg gecik és nem adnak....
Politikussal és gazdaggal nem fogok kezet (MIND ZSIDÓ GECI )
2011.07.14 02:36:38andythehun
Valaki irta a kinai arura a vamot.Na az tuti mukodne.Amit Kinaban le lehet gyartani azt Europaban is lelehetne.Az EU-nak nagyon gyorsan USA-va kene osszeallni mert igy gyenge..
2011.07.14 04:06:06Tom7
Hello
Hogy is mondta Mayervagy a fia,Nathan Rotschid?Nem az állampolgárokat,hanem az államokat kell eladósítani,akik az állampolgárok véres verejtéke árán is fizetnek.
Ez egy tudatos eladósítása volt az államoknak.Ahova az IMF betette a lábát ott válság van.
2011.07.14 04:10:57Tom7
Andrew Jackson amerikai elnök sírferita: Legyöztem a bankot!
Többet a googlen lehet megtalálni
2011.07.14 05:30:15I_Isti
Tom7: ahova meg nem (tette be lábát az IMF) ott meg diktatúra van.
2011.07.14 06:39:13Herbali
Ipari-antidepresszió
Semmit nem értettél abból amit leírtam. Infláció most is van, eddig is volt. Akkor valamit nem jól csinálnak a jegybankok nem? Pedig azt mondod, hogy az csak pénznyomtatás esetén jön létre. Ezekből a filmekből kiderül, hogy folyamatosan megy a pénznyomtatás, csak éppen elektronikus pénzt használunk már nagyrészt.
Nehogy már a számítási kapacitásokra fogjuk az államadósságok kialakulását. Szerintem semmit nem értesz az általam belinkelt két filmből. Amikor nem voltak számítógépek, már akkor is volt államadósság, és most is van!
2011.07.14 06:42:48Herbali
A pénz hitelként kerül forgalomba! A hitel kamatát csak egy másik hitelből lehet visszafizetni. Ezért az össz adósság állomány mindig nagyobb, mint a forgalomban levő pénz mennyisége. Tehát sosem lehet mindet visszafizetni! Dióhéjban ennyi.
2011.07.14 06:49:37Landauer Szilárd
Drága hazánknak, a Kádár korszaktól kezdve mindig is volt államadóssága. Románia mindent visszafizetett 1988-ban. Azóta keveset halmoztak fel, mert nem szeretnek hiteleket felvenni, csak ha nagyon muszály. Emellett, nekik is tartoznak mások. Elsősorban arab országok. A román emberek, akik egyébként csöppet sem rosszabbak nálunk, úgy gondolkoznak, inkább élünk kicsit szegényebben, de legyünk a magunk urai. Mások dőzsölnek, vagy legalábbis azt hiszik, közben a jövő nemzedékek tartalékát élik fel. Emellett szorgalmasabbak mint mi és sokkal nyiltabbak. Hiába ugrálunk, a tények ellenünk beszélnek. Nézzetek csak körül Aradon, vagy Bukarestben, vagy Iasiban. Utánna gyertek haza és sírjatok. Románia öt éve lehagyott bennünket. Keveset költenek...
2011.07.14 07:33:56cassio
@Landauer: mondd te jartal mar Romaniaban? Van kapcsolatod romaniai cégekkel? Tudod a romaniai cégeknek (általaban mi a vélemenyuk?) mert én tudom, és ez alapjan ha udvariatlan lennék lehülyéznélek....
2011.07.14 07:56:47Zöldövezeti
Siránkoznak ezen az adóságon.
Pl. az Eu-ban a 17 -közül 11 .nek nagy az adósága-
na de mi van ha mindenki tartozik mindenkinek ?
Végül is az jár rosszul akinek nincs adósága.,
ha bedőlnek ezek a kitelek - legrossszabbul az jár aki nem kapja vissza a pénzét és nem az aki a másét eltapsolta.
Baj akkor van ha csak kevesek tartoznak , ha azok dőlnek be - akkor nem kapnak hitelt, de ha mindenki bedől - az jártrosszul akinek oda a pénze - nem ??
2011.07.14 07:58:54Zöldövezeti
Vagy tovább ragozva - van két ürge az egyiknek 5 milla adósága a másiknak 5 milla a bankban.
Egy csőd esetén az jár rosszul, akinek oda a pénze és nem az aki a másikét eltapsolta.
2011.07.14 08:11:57CyberPunK
Dete: Bulgária: autópálya nincs, (nem, az nem az, hiába hívják úgy), teljes mélyszegénység a 3 nagy várost leszámítva, a háromból kettő fontos kikötőváros, így saját magát eltartja (Budapest egy trágyadomb Várnához képest), a turizmus is nagyon megy nekik. Szóval dől a lé és lófaszt se fizetnek szociális alapon.
2011.07.14 08:18:11cassio
@dete: miatt most döltek be, a turizmus szinten erosen versenyhelyzetben van a tobbi mediterran orszag miatt, plusz a gorog turistaipar a meglevo lehetosegei ellenere szetdarabolt, rossz adófizetö nem hatekony... szoval hol termelik meg a nemzeti erteket???? A GDP-re hatással van természetesen a lakosság nagysága (cca 11M) és többek közt az adófizetési hajlandóság. Na ehhez képest a Magyar az Svédorszagi szinten van. Szóval mi az a GDP ami a viszonyitási alap???
2011.07.14 08:39:54brzrhb
A görögöknek van még egy plusz lehetőségük is, amiről érdekes módon eddig sehol sem olvastam. Nagy-Britannia a második világháború idején igencsak megszorult, ezért sok szigetét eladta az amerikaiaknak. A görögöknek van bőven, szerintem túl sok is:-) Ha esetleg belpolitikai okok miatt kellemetlen volna eladniuk szigeteket, akkor adjanak néhányat bérbe 99 évre. Erre is volt már példa: Hong-Kong. A sors fintora, hogy most éppen Kína lehetne a potenciális befektető. Egyszer lent, egyszer fent.
2011.07.14 08:40:59inuaki
A pénz adósságból keletkezik. Mit csinálnak az emberek, ha adósságban vannak? Elmennek dolgozni, hogy kifizessék. De ha pénz csak adósság útján jöhet létre, hogyan lehet a társadalom adósságmentes? Sehogy, és éppen ez a lényeg. A vagyon elvesztése miatti félelem, a kétségbeesett igyekezet fennmaradni, az állandó adósság és infláció az elkerülhetetlen hiánnyal együtt a pénzügyi rendszerben, melyet a soha vissza nem fizethető kamat hoz létre, folyamatban tartja a bér-rabszolgaságot, amelyben milliók tapossák a mókuskereket.
Kinek dolgozol valójában? A bankoknak! A pénz bankokban születik és végül oda is áramlik. Ők az igazi mesterek, az általuk támogatott vállalatokkal és kormányokkal együtt.
A fizikai rabszolgaságban az embereket lakatni és etetni kell. A gazdasági rabszolgaságban az emberek magukat lakatják és etetik. Ez az egyik legszellemesebb csalás, amit társadalmi manipulációra kitaláltak. És a rendszer lényegében egy láthatatlan háború a lakosság ellen. Az adósság egy fegyver, mellyel nemzeteket hódítanak meg és tartanak rabszolgaságban és a kamat az elsődleges muníció.(Zeitgeist)
2011.07.14 08:56:33inuaki
"A modern bankrendszer a semmiből állít elő pénzt. Ez a folyamat valószínűleg a legmeghökkentőbb bűvészmutatvány az eddig kitaláltak közül. A banküzlet romlottságban fogant, és bűnben született.
A föld a bankároké. Vedd el tőlük mindenüket, de hagyd meg pénzteremtő hatalmukat, és egy szempillantás alatt teremtenek elég pénzt, hogy mindent visszavásároljanak újra…
Vedd el tőlük ezt az óriási hatalmat, és az összes óriási vagyon, mint az enyém is, eltűnik, és el is kell tűnnie, mert akkor ez a világ, amiben élünk, egy jobb és boldogabb világ lesz.
De ha továbbra is a bankok rabszolgája akarsz maradni, és rabszolgaságod költségeit is magad akarod fizetni, akkor hagyd, hogy a bankárok továbbra is teremtsék a pénzt és felügyeljék a hiteleket." (Sir Josiah Stamp az Angol Nemzeti Bank igazgatója 1928-1941)
2011.07.14 08:57:41inuaki
"Amikor egy kormány pénze a bankároktól függ, akkor a bankárok nem pedig a kormány irányít! (Bonaparte Napoleon)
Őszintén hiszem, hogy a banki intézmények sokkal veszélyesebbek szabadságunkra, mint a zsoldos hadseregek. A pénzkibocsátás jogát el kell venni a bankoktól és visszaadni az embereknek, akiket igazából megillet." (Thomas Jefferson amerikai elnök)
2011.07.14 08:59:54brzrhb
Egy kiegészítő példasztori a szigetes hozzászólásomhoz:
Van egy haverod, akiről tudod, hogy van 12 tengerparti luxusnyaralója. Egyszer megjelenik nálad és kölcsönkér, mert leégett. Hogyan lehet ez? - kérdezed. - Hát kölcsönkértem másoktól, azt hazudtam, hogy kétszer annyi a jövedelmem mint valójában. bevették, adtak. De most már nem akarnak többet adni, ezért jöttem hozzád. - mondja. A válaszod: adj el néhány nyaralót, tarts fenn visszavásárlási opciót. Rendezd az adósságaidat, dolgozz, és ha szükséged van azokra a nyaralókra, akkor majd vásárold őket vissza a megkeresett pénzből.
2011.07.14 09:01:04inuaki
"Ahhoz, hogy egy banktól hitelt kapj, először be kell bizonyítanod, hogy nincs rá szükséged." (Mark Twain)
2011.07.14 09:37:14brzrhb
maszek1: "Mi van ha nem fizetjük a kölcsönt?
Jönnek és eltalicskázzák a földünket?"
Jöhetnek bizony! De besózni is lehet, mint például Karthágót. Minden állam vezetőinek mérlegelniük el, hogy bizonyos lépéseik nem sarkalják-e katonai akcióra a sértett országokat. Amely vezető politikus erre nem figyel, az hülye. A bajba került adós országoknak - különösen azoknak akik hamis adatokkal becsapták a külföldieket - nagyon kell örülniük, hogy egyáltalán segíteni akar nekik a többi ország.
2011.07.14 09:47:18Ipari-antidepresszió
@Herbali: Abba hagyhatnád már ezt a Zeitgeist propagandát. Egyszerűen összemos dolgokat az a film. A görög válságot meg nem a jegybankjuk okozta, hanem a tudatos eladósodás. A mindenkori éves költségvetési hiány, tudod, amikor beterveznek nagyobb kiadást, mint amennyi a bevétel. Ez az évek során összeadódott. Ezek jól nyomon követhetőek, minden évben megszavazta a parlamentjük a költségvetési hiányukat. Tavaly nálunk is magas költségvetési hiányt (= gyors államadósság növekedést) terveztek, de nem engedte az EU, erre ellopták a magánnyugdíjpénztárakat. Most meg azzal kampányolnak, hogy milyen kis ügyesek és csökkentik az adósságot..
2011.07.14 09:58:18Kara kán
Te, miért nyomatjátok itt a süket rizsát?
Értelmesen kell megfogalmazni a mondanivalót.
Mint én most.
@andythehun: "Valaki irta a kinai arura a vamot."
Nem valaki írta, hanem én.
Azt meg Mikeboy írta, hogy: "EL KELL VENNI A GAZDAGOKTÓL A PÉNZT !!!! MINEK EZEKNEK ANNYI ????
Az első száz szolgáltassa be az 1 milliárd feletti vagyonát !!!"
Itt két probléma van:
1. belföldön az a kevés, és egyre fogyó pénz az újgazdagok kezében koncentrálódott.
2. külföldön az a sok pénz egyes ázsiai és arab országok kezében koncentrálódott.
ad. 1: Ez remek gyúanyag a forradalmakhoz... Érted?!
ad. 2: Ez remek gyúanyag a háborúkhoz. Ópiumháború. Mond valamit? Mit gondolsz az miért tört ki? Pedig ahhoz képest ma Kína rendes, nem kell neki feltétlen ezüst, papírpénzt is elfogad.
Na, sipirc a gondolkodóba, és rakd össze!
2011.07.14 10:12:04kukac2007
A grafikonra tekintve nem igazán értem, hogy hogy jön ki a végkövetkeztetés.
A következőkben nehéz helyzetbe kerülők között miért emlegetik többször Spanyolországot, mint Németországot?
2011.07.14 10:15:22kukac2007
Nem értem mi jelentősége van ennek az Államadósság-GDP aránynak, hiszen, ha ez egy sokat mondó mutató lenne, akkor láthatjuk, hogy Magyarország jobban áll mint a Németek.
2011.07.14 10:18:32kukac2007
Nem értem, hogy mi a jelentősége ennek a sokat hangoztatott Államadósság-GDP aránynak.
A grafikonra nézve láthatjuk, hogy Magyarország jobban áll mint Németország, vagy Franciaország.
Most kitől várnak a szorult helyzetben lévők segítséget?
Kik osztják az észt az EU-ban?
2011.07.14 10:29:28Kara kán
kukac:
Szerinted, ha kölcsönkér egy gazdag és egy szegény, melyik tudja könnyebben visszaadni majd az adósságot?
2011.07.14 10:35:15kukac2007
Kara kán!
Szerintem a gazdag könnyebben tudja, de akkor lehet, hogy nem a GDP-t kéne alapul venni, hanem a vagyont.
Tehát a kérdésedbe jobban belegondolva, lehet, hogy nem a GDP-Államadósságarány a legjobb mutató.
Akkor meg az egész Mastrichti kritériumrendszer félrevezető, legalábbis ez a pontja amolyan porhintésnek hat.
Úgy érzem ebben egyetértünk.
2011.07.14 10:37:52dyro
A jegybank az USA-ban van magánkézben, gyakorlatilag sehol máshol, úgyhogy fejezzétek már be ezt a Jefferson idézgetést.
A kamatos kamatot is leírták már értelmesen előttem, olvassátok addig, amíg meg nem értitek!
A görög, stb államadósság azért is olyan magas, mert visszaesett a GDP. Ettől függetlenül persze ők is hibásak, ill. az adósbesorolásuk is romlott, ami plusz emelte a hitelük kamatját...
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY: a bevétel és a kiadás közti különbség, de a kiadásban már benne van a hitel törlesztése! Magyarul attól még hogy van hiány nem biztos hogy nő az államadósság!
A sok idióta komment között elvész az 1-2 értelmes.
2011.07.14 10:39:00Van Lejjebb
coeurace: A kamatos-kamat modellt lehet úgy finomítani, hogy a felelőtlen adós fizetési kötelezettsége fentmaradjon, de ezen nem érdemes vitatkozni. Igazából az a gond, hogy nem létezik olyan politikai erő, amelyik egy igazságosabb viszonyt hozhatna létre a hitelező és az adós között, pedig ennek hiányában az ismétlődő pénzügyi-gazdasági krízisek nem kerülehetőek el.
2011.07.14 10:40:01Kara kán
Jól érzed.
A hétköznapjainkban is látni épp az uborkafára felkapaszkodott kramfuttereket, akik - nagyságukat bizonyítandó - elkezdenek költekezni, többnyire hitelre. Sok ilyen magyar celeb van.
És vannak hagyományoan gazdag családok tagjai, szép kertes villával, luxusautóval, kapcsolatokkal stb. Azért nekik egy bank is szívesebben hitelez, pláne, hogy van amire bejegyezni a jelzálogot, és nem tiszavirágéletűnek tűnik a gazdagságuk.
2011.07.14 10:42:35Kara kán
Internetsuli:[link]
„A kamatos kamat számítás lényege, hogy az időközben esedékessé vált kamatok tőkésítésre kerülnek.
Tegyük fel, hogy befektetünk 100000 forintot 5 évre, az időszak alatt a kamatláb 9 százalék, és a kamatokat soha nem vesszük fel, hanem újra és újra befektetjük őket (vagyis a kamatszámítás alapjául szolgáló tőke folyamatosan növekszik). Mekkora összeg lesz a számlánkon az 5. év végén?
FV= 100000 * (1,09)5 FV= 153862 forint”
2011.07.14 10:49:42kukac2007
A kamatos kamatnál a tőkésítés időszaka azért felvet néhány kérdést, hiszen ma, a számítógépek korában semmi akadálya, hogy akár tört-másodpercenként tőkésítsünk.
2011.07.14 10:59:43kukac2007
Visszatérve a táblázathoz, nekem abból nem látszik, hogy nem esetleg Észtország és Szlovákia, esetleg Luxemburg van nagyobb bajban, nem pedig Görögország és Írország.
(Szigorúan csak a fenti táblázatra pislantva, más körülményeket nem ismerve.)
2011.07.14 11:02:53Van Lejjebb
Kara kán: A kamatos kamatok tőkésítése elsőrendű differenciálegyenletre vezet (akkor is ha ezt másodpercenként tesszük meg, lásd kukac2007), aminek a megoldása exponenciális függvényre vezet. A differenciál egyenletbe be tehetünk azonban olyan tagot, amikor parabolikus függvény lesz a megoldás. Ekkor rendszeres fizetés esetén a parabola maximuma előbb-utóbb elérhető és az adósság ezt követően csökkenni fog. De nem a matematikai nehézséggel van a gond, hanem a politikai akarattal.
2011.07.14 11:15:30promax
Valódi csoda Európában, hogy Németország gazdasága erős, és már maga mögött tudhatja a gazdasági válságot. De mitől is erős ez a gazdaság? A Kinaiaktól, akik úgy veszik most az Audit meg a Mercit, mint más a levegőt. Nemcsoda, hogy a győri Audiba is alig bírják a munkát. Ja és tudjuk az autóipar lényegében a legfontosabb húzóág a gazdaságban. Szóval a németeknek szerencséjük van mert prémiummárkát gyártanak - nem a Kinai piacon eladhatatlan - Szuzukit.
Persze pénz akkor van, ha van hozzá ERŐFORRÁS. Pl. nyersanyag meg energia. No ezek egyre szűkösebbek de hát kit érdekel, ha egy kis gazdasági növekedésért meg nyugdíjemelés politikai ígéretéért ki kell vágni az utolsó fát is az erőből. A másik erőforrás az emberi munka. ennek persze ára van. Szerencsére ebből egyre több felesleg van, így egyre olcsóbbá válik.
2011.07.14 11:19:44This_is_Sparta
Bízzák meg a feladattal "országmegmentő sztárközgazdászunkat" Bokros Lajost és ő majd az infláció felpörgetésével megoldja a gondot, mint tette azt 1995-ben!
2011.07.14 11:36:07tölgyes
Magyarorszák már nem 80% ahogy az ábra mutatja.. A mi esetünkben a külső adósság sokkal nagyobb gond mind a GDP arányos hiány.. Az ugyanis úgy 130 % körül van
2011.07.14 11:43:37promax
Vegyük észre nincs olyan közgazdasági megoldás, amely politikailag elfogadható lenne!!!!!
Ki akar rosszabb anyagi körülmények közt élni ???
Persze van papíron több közgazdasági lehetőség is a gazdasági növekedés beindítására, akár teljesen más irányú tartalommal, de mindegyik drasztikus lépésekkel kell számoljon. Ez pedig (többnyire érthetően) hatalmas ellenállásba ütközik.
A kormányok épp ezért lavíroznak a tűrőképesség és a gazdaság talpraállításának szúk sávjában. Ezek persze a különböző gazdaságfilozófiai irányzatok miatt is vitatható lépésék, a társadalmi oldalról pedig nem is beszélve.
De vegyük a dolgot elő mégegyszer józanul! Mely politikust (bankot, hitelminősítőt, stb.) érdekli a holnap? Ki fogalakozik a TB egész Európát érintő csődjével? Ja, hogy az majd csak 5-10 év múlva lesz? Addig is minek fessem a falra az ördögöt, gondolják. Ma ide a pénzt, tőkét, hozamot, kamatot, stb. Ma ne legyenek az elégedetlen tüntető tömegek az utcán. Hogy mi lesz holnap? Majd azt is megoldjuk vagy inkább megoldja valaki. Hogy milyen áron? No ezt senki nem vizsgálja.
Hát valami ilyesmi okozhatta a mostani gazdasági válságot is, csupán ezt a kommentet már 10 évvel ezelőtt kellett volna írnom.
Érdekelt valaki míg jól ment a gazdaság a határtalan hitelfelvétel, privatizációs visszaélések, gyenge EU -s irányítás, stb?
A véleményem, hogy senkit. Morgolódás volt, de aztán mindenki sütögette tovább saját pecsenyéjét. Most, hogy kialszik a közös tűz, feltűnik, hogy hibást kell keresni.
Erre meg már volt sok rosszul végződött példa a történelemben.....
2011.07.14 12:14:27dyro
KaraKán: amit te írsz az a betétre vonatkozik, hitelnél van egy nagy különbség, folyamatosan törlesztesz (jó esetben) tehát a tőke (a tőkévé váló kamattal együtt) egyre kevesebb lesz, és a kisebb tőkének kisebb lesz a kamata, így többet tudsz a tőkéből törleszteni, míg végül teljesen elfogy. Ez egy tiszta számítási módszer, ne ezen rágódjatok már!
Ami érdekesebb az az, hogy a kamat nem fix! Önkéntesen változtathat a bank minden kamatperiódus végén! Ettől van az, hogy egy hitel nem kiszámítható, a forint hitel sem! És a kamatot elsősorban az adósminősítők befolyásolják. Na ott van a hatalom.
2011.07.14 12:15:23pandras11
" 6. Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak...... "
Nem én mondtam, hanem az ÚR!
2011.07.14 12:21:40smokedoc
A pénzügyi rendszer egy igaz-hamis állapoton alapuló bonyolult mátrix. Mint egy informatikai rendszer. Namost minden szervert újra kell idönként indítani, a túlbonyolultságból fakadó előre nem számolt hibák miatt. (reset) Minél szarabb annál gyakrabban.
A görögök anno a nagy demokráciájuk idején opéldául 50 évente törölték az adóságokat. Az olaszok kiszámithatatlen időközönként adóamnesztiákat adtak.
Kell egy nagy reset, Körbetartozások megoldva!
Minden ország szegénye összefogna, akkor nem lenne ki ellen harcolni ! A gazdagok a szegényekből élnek, a hadsereg a szegényekből áll. Mivel Információs forradalomban élünk, bullshit demagóg szarokkal csak ideig óráig lehet tömeget mozgatni.
Az itt a baj, hogy ennyi ember életbentartására nincs működő forgatókönyv, csak ha a tömegek buták. És ez változott, hála az internetnek.
És erre nincs történelmi mintánk.
2011.07.14 12:21:43promax
Az a baj, mindenki gazdagodni akar, az ember természetétől fogva.
Ja hogy ez néhánynak sikerül a többségnek meg nem?
2011.07.14 12:35:10inuaki
"4 egyszerű kérdés: 1. Miért döntenek úgy a kormányok, hogy a pénzt magánbankoktól kölcsönzik kamatra, amikor maga az állam kibocsájthatná az összes pénzt amire szüksége van, kamatmentesen? 2. Miért teremtjük adósságként a pénzt, és miért nem teremtünk pénzt, ami folyamatosan körforgásban marad? 3. Hogyan lehet egy pénzrendszerre, ami csak folyamatosan gyorsuló növekedés mellett képes működni; egy fenntartható gazdaságot alapozni? 4. Mit kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy lehetővé tegyük a fenntartható gazdaság létrejöttét?" (A Pénz mint, adósság)
2011.07.14 12:40:00inuaki
A végső kérdés tehát van e elegendő energia a földön és megvan e a kellő technológiai tudásunk, hogy olyan társadalmat hozzunk létre amiben minden amit ma ismerünk technológia olyan mennyiségben lenne jelen hogy ár nélkül meglehetne szerezni, mivel nem kellene árulni. (levegő, víz)
Első és legfontosabb dolog az erőforrásokon alapuló társadalom:
A mai létrejövő termékek egyetlen egy dolog köré csoportosulnak, mégpedig hogy mennyi pénzt lehet belőle csinálni!
Ha viszont társadalmi problémakkal szembesülünk, akkor nem lehet azokat pénzel megoldani.
2011.07.14 12:46:55randomgenerator
Sokkal szigorúbb egységes szabályozás. Inkább legyen föderáció. Én egy egységesebb Európának örülnék. Régóta esedékes és logikus, hogy rengeteg dologra könnyebb lenne úgy problémát találni, csak hát az erős "eladjukazországot" jobboldal...
2011.07.14 12:51:16promax
" 4 egyszerű kérdésből az első: Miért döntenek úgy a kormányok, hogy a pénzt magánbankoktól kölcsönzik kamatra, amikor maga az állam kibocsájthatná az összes pénzt amire szüksége van, kamatmentesen?"
Hát azért, mert akkor egyre több pénz lenne forgalomba, úgy éreznénk, hogy minden megvehető csak indítani kell a bankóprést. Egy dolog azonban nem nőne: Az előállított termékek és szolgáltatások köre. Mi lenne ebből? Hát az ami történik a piacon is velünk. Ha minenki venni akar annak bizony felmegy az ára.
Szóval amit Te akarsz annak brutális infláció lenne az eredménye.
2011.07.14 12:51:42rendszerhiba
Anyám borogass! itt mennyi elme roggyant kommentel?!!! :D
2011.07.14 12:55:46promax
igazad van.
Várom Barroso úr bejegyzését a következő hozászólásban.
2011.07.14 13:36:39vcsaba91
Németország 2 hete elkezdte milliárd összegekben nyomni a Márkát....vajon miért? Németek nem hülyék, hiába van nagy adósságuk, tudják ezek előre mi lesz, felkészülnek arra ha drasztikusan elkezdene romlani az Euro...Nem adok 5 évet az Euro zónának... jövőre itt káosz lesz...
2011.07.14 13:38:45kukac2007
tölgyes!
Igazad lehet Magyarország nemzetgazdaság külső adóságát nézve, hogy az valahol 130% körül lehet. (Nme tudom, te írtad.)
De az összehasonlítást azonos mérőszámokkal kell végezni, tehát eből a szempontból nem biztos, hogy Németország sokkal jobban áll. (Persze lehet, hogy jobban áll, de a német 83%-ot akkor is a magyar 76,1%-kal kell összevetni.
Vagy a magyar árfolyamfüggvényében változó 130-140%-ot a német kitudja mennyivel.
Amúgy az adósság mértéke nem mond semmit.
A legjobb, ha az adósságszolgálatokat hasonlítjuk a bezsebelhető jövedelem függvényében. (Függetlenül attól, hogy az GDP vagy GNP.)
Szerintem pl. San Marinónak alig van GDP-je, de a GNP-ből tudja finanszírozni az adósságszolgálatát.
2011.07.14 14:04:21mondatoló
Jó, jó, szép, szép... na de akkor sem szabadna adót kivetni a bankokra és inkább fizetni kellett volna továbbra is magáncégeknek a nyugdíjjárulékot, és továbbra is hitelből kellene élnünk, ahogy az MSZP alatt volt, nem pedig ahogy az országot nyomorba döntő zorbán alatt van.
2011.07.14 14:08:37vágtázó halottkém
Ok, és akkor mi a lényege ennek a cikknek? Valami következtetés? Valami mélyebb mondanivaló?
Semmi?
Hmmm...
2011.07.14 14:16:16SanX
Megyek Észtbe, bae! :D
2011.07.14 14:27:58Kara kán
Legyetek szívesek már elolvasni, amit fent írtam, és elgondolkodni rajta! Nem átsiklani fölötte.
Még egyszer elmondom: Európa kilábalásának feltétele a WTO-egyezmény felmondása. WTO = Világkereskedelmi Szervezet, a GATT utóda. Enélkül nincs megoldás, ha fejre állunk, akkor sem.
Necces? Kinek? Medgyessy Péter ex-miniszterelnöknek, aki Magyarországot beleléptette ebbe a szarba? És ezért is megkapta a francia Becsületrendet? Sz.rok én az ő becsületrendjére, ami nem is, amit a neve mond, hanem becstelenségrend, nekünk.
Kína szerepe itt megkerülhetetlen, pénzszivattyúként működik, mint az ópiumháború előtt, nincs mese, ez ellen lépni kell.
De miért is lenne aggályos a magas védővámok bevezetése, amelyeket ma a WTO tilt? Melyik jobb: a védővám, vagy hagyni magunkat kiszipolyozni, és utána örülni, mint majom a faszának, amikor Kína, a tőlünk kapott pénzből, nagy kegyesen visszacsurrant nekünk azzal, hogy megveszi a bóvli kötvényeinket, vagy itt befektet?
Gondolkozzatok, jóemberek! Szavamra mondom, egy alföldi parasztnak több esze van, mint sok diplomás közgazdásznak.
Kína-ellenes vagyok? Szó se róla! Imádom a kínai kultúrát. De nem akarom tönkretenni hazám jövőjét. A mostani rendszer bűn rossz. Én is, például, épp most vásároltam egy kis kínai csecsebecsét egy csomagküldős webáruháztól. Mert fene nagy nemzeti öntudat ide vagy oda, kevés a pénzem, és csak tőlük vehetem meg olcsón. Ez most a jelenlegi rendszer velejárója, bele vagyok hajszolva ebbe a kelepcébe.
Tovább megyek: a benzinen és a gázolajon lehet 100% illeték - magyarán a dupláját fizeted annak, mint amennyi piaci körülmények között lenne, ha az állam nem akarna ezen is nyerészkedni. A kínai árun akkor miért nem lehet illeték, vám, adó, áfa, vagy amit akartok?
Gondolkozzatok, jóemberek! Szavamra mondom, egy alföldi parasztnak több esze van, mint sok diplomás közgazdásznak.
2011.07.14 15:15:34kukac2007
Magyarország legnagyobb rákfenéje a nemzetgazdasági külső adósság.
A megoldás, tehát, ha a fizetőképességünk (folyamatos refinanszírozás) mellett felépít egy önellátó, önfenntartó gazdaságot.
Amikor ez létrejött, akkor még mindig marad egy halom adósság, aminek az adósságszolgálati terhét egy tollvonással meglehet szüntetni, azzal, hogy kimondjuk, hogy eddig és nem tovább, de már egy fikarcnyit sem fizetünk a továbbiakban.
Ekkor csak akkor kell újabb hitel, ha a lejárót meg akarnánk hosszabítani. na de minek, hiszen önellátóak leszünk.
Az adósságszolgálati teher megszűnik, tehát az adókat lehet mérsékelni ennyivel.
Aztán, ha emellett létrejön egy olyan önfenntartó gazdaság, amiben még az adóterhelés is alacsony, akkor attól mégjobban lendül a gazdaság.
2011.07.14 16:45:02KovA
Én (legalább érdekességképpen) - odatenném mellé a kommunista Kínát összehasonlításul (tudom, hogy nem EjU)
2011.07.14 16:47:50KovA
2006-ban írtam a hitelesdi természetéről
Az elad(ósod)ottak országa
...
A pénz eredetileg csereeszköz. Később áru is. Immár pedig elnyomóeszköz.
A közember számára az első két funkciója ismert. A harmadikat nehezebben tudja elképzelni.
Mi a kölcsönöket úgy ismerjük mint valamit amit vissza kell adnunk vagy vissza akarunk kapni. Számunkra ez a természetes.
Nehéz elképzelnünk, hogy vannak "befektetők", aki nem akarják visszakapni a kölcsönt.Mert keveseknek adatik meg közülünk a szerencse az ő bőrükben lenni.
De aki pénzhitelezéssel foglalkozik miért akarná azt visszakapni amit kölcsönadott ? Mit csinálna azzal, ha visszakapná ?
Bajban volna, ülne egy halom papíron... azonnal újra kölcsön kell adni "be kell fektetni"...
Akkor legjobb neki, ha a pénz mindjárt "kölcsön marad... a legjobb kölcsön az, amit sohasem tudnak visszafizetni, azáltal örökös jogcím lefölözni a kamatokat.
Ez a gondolkodásmód hétköznapi embernek szokatlan, idegen, valószínűtlen.
De valójában ez a befektetések nagy részének lényege: nem kölcsön az,
hanem az ország megvásárlása, erőforrásainak és adójának birtokbavétele.
A hatalom érdekelt összejátszani ezzel a gazdasági érdekkel, hiszen a fedezet a nép,
mig a gazdasági kedvezményezettjeik zsíros "közbeszerzési" megbízásokat kaphatnak,melyeknek ők mint befolyásukat áruba bocsájtók viszontkevezményzettjei.A számlát majd a nép állja. "Üzleti-jutalék" felárastól, kamatostól.
És a legaljasabb a dologban: az államadósság vég nélkül öröklődik...
a meg nem született gyermek is el van zálogosítva általa az beláthatatlan időkig... rabszolgaországba rabszolgasorsra születik.
Mi vagyunk eladva.
Kissé cinikusan mondhatnám: ha mástól nem, hát ettől vagyunk magyarok.
...
2011.07.14 16:49:30KovA
...
Hogy mily pezsgő üzlet ez, mutatja az eladósodás tempója: az előző rendszer 45 évéhez képest,harmada idő alatt plusz duplaannyi. Az 6 x os "forgalom". Meg még a privatizációs bevételek hozzá...
Mind eltűnt. Lett belőle ez-az, de ebből elenyésző az ami a közé. Az adósságon kívül. És főleg ahhoz képest...
Ez a mi "dübörgő gazdaság"-unk valódi "teljesítménye"...
Ami ezután jön abban az az érdekes, hogy hirtelen kétségbevonhatóvá vált a fedezet...nincs már mit eladni.
A "befektetők" követelései után járó adósságszolgálathoz szükséges "teljesítmény" immár csak a nép megsarcolásával volt "elérhető" és ez a lehetőség is a határaihoz közeledni látszik.
Ezért a hitelfelvételi lehetőségek megcsappannak.
Az elmagántulajdonítható "privatizálható" javak is a végüke érnek.
Ilyen helyzetben már nagyon hirtelen fogynak ki a felélhető tartalékok.
A magasabb alapkamat - magasabb hozam ígérete a befektetőknek, magasabb sarc a népnek, mely ennek az ígéretnek fedezete rajta hajtják be - de ez már nem sokáig leplezheti a valóságos teljesítményháttér hiányát.
...
csak annyival egészíteném ki, hogy 2006 óta (a privatizációs bevételek lecsengésével) a 60 milliár kb. 110 milliárdra nőtt - azaz a magyar gazdaság közösségi teljesítménye évi mínusz 12 milliárd $. Ez a lényeg. A GDP meg hókuszpókolás körülötte.
2011.07.14 17:07:38Kara kán
KovA:
Amiket te ide leírtál ezek általános iskolás dolgok.
Már a Fuggereknek is az volt a céljuk, hogy a kamatos hitel birtokokká, kastélyokká, részvényekké, cégekké, konvertálódjon, - pedig akkor az elszámolás nem koszos bankjegyekben, hanem ezüstben és aranyban történt! - amelyek birtokában lehetett kulturális és informális hatalmat kiépíteni (médiahatalmat is, már akkor), utána következtek a bárói, grófi és hercegi címek (előtte persze katolizáltak :-), ezzel párhuzamosan történtek a beházasodások jó nevű, de anyagilag labilis arisztokrata családokba, és végül a pénzügyi-gazdasági hatalom kiteljesedéseként jött a politikai hatalom is. A Fuggerektől Kun Béláig, Leninig, hogy a kortárs magyar példákat ne emlegessem, hosszú volt az út.
Következtetésként elmondható, hogy ha valakit tönkre akarsz tenni, akkor ébressz benne vágyat olyan javak iránt, amelyeket aktuális anyagi helyzetéből kifolyólag nem engedhetne meg magának, adj neki kölcsön, majd manipuláld úgy a piaci helyzetet, hogy ne tudja visszafizetni az adósságát.
2011.07.14 17:13:51Kara kán
Egyébként, amikor 1990 után Antal Jóskáék teljes gőzzel beindították a privatizációt, én már akkor megmondtam, hogy ez így nem jó. Először is, mert tönkretettek jól működő magyar vállalatokat, és iparágakat. Például: Ikarusz, Bábolnai Gazdaság stb.
A privatizációért olyan senkik feleltek, mint Szabó Tamás. Emlékszik még rá valaki? Úgy eltűnt a politikából, hogy bottal lehetne ütni a nyomát. Gondolom gyönyörű villája van valahol, uszodával, plusz luxusautók. (Suchmanék, Horn idejében, még fokozták a szabadrablást.)
De mondhatnám a mezőgazdaságban a kisgazda Zsíros Gézát, Antal Jóska kedvencét. A mai fiataloknak ezek a nevek már nem mondanak semmit.
Természetesen, kellett privatizálni, de nem úgy, ahogy a két első kormány csinálta. Antal Jóska jobboldali volt, Horn Gyula baloldali. Ez volt a magyar rendszerváltás, egy göthös kétpúpú teve.
2011.07.14 17:15:45Kara kán
Magyarországgal összehasonlítva Csehország, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia sokkal okosabban váltottak rendszert, és privatizáltak.
2011.07.14 19:16:42Herbali
Ipari-antidepresszió
Hagyd már ezt a számítási kapacitás dumát!
Azért mert te nem értesz egyet a Zeitgeist mondanivalójával az még nem azt jelenti, hogy az nem igaz! Egyébként mit is mos össze a film? Mert ezt még mindig nem tudtad kifejteni?! Fejtsd ki kérlek!
Én egyetértek veled abban amit leírtál, hogy Görögországban a bevételek kisebbek voltak mint a kiadások, és még sok országban. De miért is kell ezt az államnak hitelből fedezni?
Úgy érzem egyre többen jól látják itt a dolgokat az adósságon alapuló pénzrendszerrel kapcsolatban. (KovA,kukac2007)
De te még egy mondatban sem írtad le erről a véleményedet?
Ha a pénz csak is adósságként kerül forgalomba, akkor szerinted ez egy egészséges rendszer?
Infláció: A pénz mint adósság c. filmben benne van, hogy miért VAN infláció! Szerintem semmit nem értettél meg belőle. Pedig elég egyszerűen magyarázza el. Ha nő a hitelezés mennyisége az már önmagában növeli az inflációt!
"Ha a jegybank csökkenti a kötelező tartalékrátát, akkor a kereskedelmi bankok növelhetik a nyújtható hitel mennyiségét és ezáltal növekszik a forgalomban lévő pénz mennyisége is." Tehát az infláció is!
Akkor szerinted miért van infláció folyamatosan?
Miért mossa össze a jegybankokat a ker. bankokkal?
"A kereskedelmi banknak nincs pénznyomtatási lehetősége" Hallottál már a tartalék elvén müködő pénzrendszerről? A banki tartalék ráta ma magyarországon 2%.
Mert ezek szerint a jegybank valamit nagyon nem jól csinál!
Ajánlom mindenki figyelmébe EZT:[link]
2011.07.14 19:30:25Herbali
Ha nem kellene csilliókat költenie a világ országainak a bankok megmentésére (ha nem a bankoktól függene a reálgazdaság) akkor az ismét nagy megtakarítást jelentene az államok számára.
2011.07.15 06:42:00Landauer Szilárd
Kedves CASSIO !
Nemcsak, hogy jártam Romániában, hanem ott is éltem 38 évig. Kimerítően ismerem a helyzetet. Sajnos a Magyarországit nem ismertem. Az, hogy a romániai cégeknek mi a véleményük, csöppet sem mérvadó, mivel az emberek többsége ott azzal az illúzióval él, hogy ott minden rosz, bezzeg a külföld. De mondok én neked valamit, mielőtt még olyan könnyelműen lehülyéznéd az embert, ami szintén magyar specifikum. Ha egy román cég átjönne ide Magyarprszágra és egy évig kellene itt megéljen azokkal a terhekkel, és bürokratikus marhaságokkal amelyekkel a magyar állam megfojtja a középosztály vállalkozóit, VISÍTVA MENEKÜLNÉNEK VISSZA ROMÁNIÁBA. Nem a levegőbe beszélek, VAN CÉGEM ROMÁNIÁBAN és itt is utánnaérdeklődtem. Köszönöm, de nem. Marhára elegem van ebből a felfuvalkodottságból. Irány haza. La revedere.
2011.07.15 10:14:15KovA
@Kara Kán: Én - szégyen ide szégyen oda bevallom, hogy általános iskolás koromban nem jutottam e kérdésben az "általános iskolai" szintre - sőt még egyetem végzettséggel sem - igaz semmi köze nem volt a műszaki tudományoknak a pénzvilág okosságaihoz.
De remélem abban azért egyetértesz - hogy ezeket az általános iskolai dolgokat épp ideje köztudatosítani - merthogy gyanúm szerint sokan buknak meg e nem-tananyagból - elméletben is és gyakorlatban is.
Vagy szerinted csak én volnék ennyire lemaradva ?
2011.07.15 10:28:13KovA
@Kara Kán:
"ha valakit tönkre akarsz tenni, akkor ébressz benne vágyat olyan javak iránt, amelyeket aktuális anyagi helyzetéből kifolyólag nem engedhetne meg magának"
Igen, de ennél már többről is van szó, mint szimpla vágyébresztésről: építs ki olyan rendszert melyben alap-szükségletét nem tudja fedezni anélkül, hogy kölcsönödre lenne utalva - ügyelj rá, hogy ne tudjon felhalmozni - ha felhalmoz házat épít ahelyett hogy rá lenne szorulva, hogy tőled bérelje, s gyermekének elég indulótőkét tud adni, nem tart majd igényt kölcsönödre, hogy élethosszig rabszolgád legyen.
Legyen mindenben rád utalva - vegyen kölcsönt hogy tanulhasson, hogy megteremtse életösztöne diktálta reprodukció feltételeit és élethosszig -szolgál neked s ha váratlan szüksége támad: extra sarcot is vethetsz ki rá.
Ám ha mindezekrevalót hagyod neki összegyűjteni - megszökik neked és magának dolgozik - nem lesz ki dolgozzon neked - magadnak kell.
2011.07.16 10:18:05Suares
A történet csak egy szelete az igazi valóságnak ami készül.Nézzetek csak utána a Bilderberg-csoport munkáinak.Kik hozták létre.
2011.07.16 23:47:43licsipancsi hites hajszakértő
Ha a pénz = adósság, akkor most a görögöknek van a legtöbb pénzük.
2011.07.18 21:31:07kunzoo
Szerintem az a bajok alapvető forrása hogy míg Európában megdrágul a termelés környezetvédelmi, szociális okokból, mégis megengedjük hogy Európába olyan termékeket importáljanak melyek megtermelése nem felelne meg az európai irányelveknek. Ez teljesen versenyképtelenné teszi az európai termékeket a saját hazájában.
A termelés visszaszorul, sok dologtalan....az államok hitelt vesznek fel a segélyek kifizetésére és dotálja a megmaradó üzemeket. Az adóbevételeket hitellel váltjuk ki.
Szerintem be kellene vezetni hogy csak olyan terméket importálhatunk, mely úgy készült ahogy itt is készülne. (például ne kezelhessenek olyan növényvédőszerrel bizonyos termékeket, amelyek már itt betiltásra kerültek) Mindjárt vége lenne az olcsó kínai dömpingterméknek.
2011.07.20 10:46:09CapsLk
@Herbali Látom te nagyon sokat tudsz. Lehet inkább egyetemen is hagyni kéne a több éves képzést, párszor lenyomni neten keringő filmeket, majd diplomát osztogatni... Ajánlom figyelmedbe ezt az oldalt:[link] Majd rájössz, hogy pl. a Pénz, mint adósság című film mit mos össze és mit nem. Az utóbbiból lesz kevesebb. Bár ha meggondolom, lehet hogy a sok köcsög bank annyi pénzt halmoz fel a "semmiből", hogy a földfelszín nem bírja el eme töménytelen mennyiséget, majd összeroskad a saját magjába, és kihal az emberiség. Amúgy a belinkelt oldal röviden és tömören, sőt a filmnél érthetőbben cáfolja meg a film alapfeltevését, miszerint a pénz úgymond addig nem létezik, amíg fel nem veszed.
2011.07.20 19:27:21sanpedroy
Gazdasági diktatúra lett az ember harácsolásából... A demokrácia meghalt az ember értéktelenné vált... Mindenhol csak a pénz , számok, statisztikák. Mindennek vannak felelősei , a gyilkosságban van gyilkos, a lopásban van tolvaj, a gazdasági válságban vannak bankok és spekulánsok és őket támogató politikusok, mikor lesznek már megbüntetve az utóbbiak is? Szánalmas lett a világ, remélem összeomlik a pénzrendszer , megbukik és újra happy lesz mindenki.
2011.07.22 20:01:44Lengyel
Ha a fidesz napkollektort akart volna, nem vett volna MOL részvényt, az adófizetők pénzén, amit miután az összes fideszes bevásárolt, majd eladnak.