Törzsadat, hogy Helsinkiben annyi olimpiai aranyat nyertünk, mint sem előtte, sem azóta, darabra 16-ot. Még lenyűgözőbbé teszi az eredményt, hogy ekkor még csak 149 aranyat osztottak, így minden tizedik díjkiosztón a magyar himnuszt játszottak el. Magyarországot csak az Egyesült Államok és a Szovjetunió előzte meg az éremtáblázaton, Rákosi Mátyás legnagyobb örömére.
*nem vettünk részt
Nem volt előzmények nélküli a kiemelkedő magyar szereplés, a második világháború fényes sportsikereket (is) vett el Magyarországtól, közvetlenül előtte és utána is meghatározó szereplői voltunk a versenyeknek (Gerevich Aladár úgy nyert teljes pályafutása alatt tíz érmet, hogy 1932 és 1960 között kimaradt két olimpia).
A legrosszabb eredményt éppen legutóbb, Pekingben értük el, 302 aranyból csak hármat nyert magyar sportoló.
Ha érdekli, hogy mikor volt elképesztő hatékonyságú a magyar olimpiai csapat, azt megnézheti itt. Ha pedig arra kiváncsi, hogy mekkora helyet foglaltunk el az olimpia faluból, akkor kattintson ide.
Kommentek
2012.04.19 13:18:56rasztacsubi
1920-ban nem Antwerpentben lett volna Olimpia hanem BUDAPESTEN!!!
és az az Egyetlen egy elmaradt Olimpia a Világtörténelemben!!
Hoppácska!
2012.04.19 13:42:12haszánz
egyrészt több is elmaradt, másrészt ez pont nem maradt el, csak elvették Budapesttől
2012.04.19 15:13:38MilfHolgersson
Nem csak az Olimpiát vették el az országtól akkoriban, ezt se feledjük...
2012.07.31 04:02:31futótűz
Érdemes lett volna arról is egy táblázatot készíteni, hogy az olimpiákon milyen helyezéseket értünk el az éremtáblázaton !
"Felfelé ívelő időszakunk" 1924-1956 között, ill. "lefelé ívelő időszakunk" 1988-2008 között volt. Pl. (év/helyezésünk) 1988/6. 1992/8. 1996/12. 2000/13. 2004/13. 2008/21 (!) 2012/ ?
Természetesen ez - részben - összefügg a szerzett érmeink számával is., de sok más egyébbel is. (?)
2012.08.01 20:26:26Godypapa
rasztacsubi: rosszul tudod !!!
[link]
máskor nézz utána!
2012.08.03 03:59:45one armed scissor
Godypapa nem azt mondom, hogy nincs igazad, de wikipediara bárki feltehet bármit, és az addig ott is marad, amíg valaki más át nem írja.
2012.08.03 19:27:27rumpuncstv
a picsafejűnek, rasztacsubinak küldöm, aki megint mellé tolja az igét[link]
2012.08.05 06:43:17mari45
A címben benne van a válasz egy kérdésre: miért akar Orbán a demokrácia helyett valamilyen más államformát?
2012.08.05 17:58:55babakék
Gyerekek! Tisztelet minden magyar sportolónak, aki kijutott Londonba, azoknak, akik pontot szereztek még nagyobb és a legnagyobb azoké, akik bármilyen érmet tudtak szerezni. legtöbb sportág nincs a kiemeltek között, tehát nem kapja számolatlanul az állami pénzeket, a versenyzők sokszor napi gondokkal küzdenek és mégis fantasztikusat nyújtanak. a dicsőség az övék és nem a miénk, mi legfeljebb büszkék lehetünk arra, hogy közénk tartoznak ők. Ehhez Rákosinak, Kádárnak, Gyurcsánynak, orbánnak semmi köze, ha orbán vezér támogatásán múlna, akkor a magyarok lennének a világbajnokok fociban, mert állami támogatást arányaiban talán sehol sem adnak annyit, mint nálunk - kivéve persze az undormány diktatúrákat.
2012.08.05 18:13:28baviki
rasztacsubi!
Tisztában vagy te a világtörténelemmel? Még a magyarral sem!
2012.08.06 23:47:42Bélabáttya
baviki, stb.: Hát, ahogy elnézem a két berakott linket, amivel leosztjátok ezt a szerencsétlent, valahogy nem úgy tűnik, mintha túl nagyot tévedne...
2012.08.07 17:47:07Szalacsi_Dezső
Csubi! Add rá a tartalék energiát! :-)))))))))))
2012.08.08 15:47:06Kozmokrator
Azért rasztacsubi félig igazat mondott!
2012.08.08 17:11:59gazell16
1: neha jobb nem leoltani valakit es aztan ongolt rugni: Csubinak igaza volt:
"A rendezés jogát eredetileg Budapest nyerte meg, de politikai döntés miatt a jogot elvették, Magyarország és az első világháború többi vesztese nem is indulhatott az olimpián."
Vagyis megnyertuk, de haboru poltitka miatt elvettek a jogot gyoztesi alapon. Ma is tanultam valamit
2:wikipedia meg egy szabadon irott konyvtar amit akarki alakit, alkot, ir , torol stb kenye kedve szerint. Nem bizonyitek ereju
3: vagyis az olimpiai eszme rogton nem szamit amikor politikarol es vesztesekrol van szo.. csak engem tolt el ez undorral?
2012.08.09 01:56:24vernarancs
Minden politikai felhangtol fuggetlenul en buszek vagyok arra, hogy a kornyezo orszagokbol es nem utolso sorban a hasonlo meretu orszagokbol messze Magyarorszag a leg eredmenyesebb. Gratulalok minden magyar sportolonak aki ehhez hozzajarult a nehez korulmenyek ellenere is. Mert ezek emberi teljesitmenyek.
Egyebkent a wikipediat tudtommal nem szerkesztheti akarki, a bejegyzeseket felulvizsgaljak.
2012.08.09 13:06:38Ad Dio
Ráadásul az 1920-as (antwerpeni) olimpia nem is maradt el, hanem csak a háborús vesztes országok sportolói nem jöhettek el.
2012.08.10 01:35:28billy reed
"Minden politikai felhangtol fuggetlenul en buszek vagyok arra, hogy a kornyezo orszagokbol es nem utolso sorban a hasonlo meretu orszagokbol messze Magyarorszag a leg eredmenyesebb."
És ettől aztán sokkal jobb nekünk...
Amúgy meg: a wikipedia nem úgy működik, h akárki akármit beleír. Ugyanis ellenőrzik a tartalmat.
2012.08.10 09:53:19vernarancs
billy reed
Igen, az olimpia egy verseny.
2012.08.13 02:19:45nod20
gazhel16:
"2:wikipedia meg egy szabadon irott konyvtar amit akarki alakit, alkot, ir , torol stb kenye kedve szerint. Nem bizonyitek ereju"
Te se tudod, hogy működik a Wikipedia...
2012.08.13 08:54:41Pszientológus
A wiki úgy működik, hogy egy szűk csoport irányítja és a neki nem tetsző véleményeket leszedi.
Tehát a wiki csakugyan nem bizonyító erejű, csak nem azért nem azért nem, bárki hozzátehet, hanem éppen ellenkezőleg: mert csak egy szűk csoport teheti hozzá, amit enged.
2012.08.14 13:03:22Crom
gazell16:
Rasztacsubi azt írta:
"Egyetlen egy elmaradt Olimpia a Világtörténelemben!!"
Ez tárgyi tévedés. Mint már többen leírták nem egy maradt el, hanem több (konkrétan három), de az 1920-as például pont meg volt tartva. Az akkori politikai áthallásokkal egyébként egyetértek és valóban szomorú.
A wikipedia megbízhatatlanságáról. Bizonyára van rajta olyan cikk, ami hibás, de ilyen volumenű dologgal kapcsolatban nem fog tévedni. Ezen felül ezer más helyen után tudsz nézni a pontos infóknak.
[link]