Döbbenetesen drágul a krumpli

2013.12.12. 11:53

Októberben a mezőgazdasági termelői árak 15,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest – tette közzé a KSH. A növényi termékek ára 23,9 százalékkal mérséklődött, míg az állati alapú termékeké 1,8 százalékkal emelkedett.

A krumpli viszont csúnyán kilóg a sorból: a január–októberi időszakot nézve a burgonya 77,2 százalékkal drágult az egy évvel korábbi állapotokhoz képest, 12 havi átlagban pedig közel megduplázódott. Ha 2012 augusztusát vesszük alapul, azóta így változtak a különböző termelői zöldségárak:

 

A tavaly augusztusi, kilónként 40 forintos termelői burgonyaár idén júniusra 130 fölé tört fel, és azóta sem esett sokat, hiába jelent meg az újkrumpli: még mindig 90 forint közelében van. A piacon volt, hogy 277 forintot kellett fizetni kilónként, mostanra ez 137 forintra esett – ez még mindig nagyon magas.

Burgyonyakutatók szerint azért szállt el ennyire a krumpliár, mert az aszály és a forró nyár Európa-szerte elpusztította a termés jelentős részét. Ráadásul további veszélyben vagyunk: februárra elfogyhat a teljes hazai termés, és az import újabb drágulási hullámot indíthat.