Íme, az év legjobb grafikonjai

2013.12.31. 08:23
6 hozzászólás

Megkértünk sok elemzőt és közgazdászt, hogy osszák meg velünk az ábrát, amit az idén a legfontosabbnak, legérdekesebbnek tartanak, és magyarázzák meg, hogy miért. Ezeket kaptuk, többek között kiderült, hogy:

  • A forint a világ egyik legstabilabb devizája volt, pedig itthon végig jelentősen csökkentették a kamatot.
  • Hiába lett olcsóbb az államadósság finanszírozása, a pálya mégsem lett fenntarthatóbb, és továbbra is mi vagyunk a legkockázatosabbak a visegrádi országok között.
  • Mi hívtuk le a legtöbb EU-s pénzt, mégis leszakadtunk a régióban.
  • Úgy lettünk versenyképtelenebbek, hogy egy dologban sokkal versenyképesebbek lettünk, és úgy szorítottuk meg a költségvetést, hogy igazából egyáltalán nem.
  • Fölöslegesen harcolunk az államadósság ellen, közben viszont az egyenlőtlenség is csak nőtt.
  • Rengeteg munkát teremtettünk külföldön, amit itthoni munkahelyként tartunk számon.
  • A világ legjobb befektetései a fejlett országok részvényei voltak idén, a magyar háztartások mégis menekültek innen.
  • Minden az amerikai jegybankon, a Federal Reserve-ön múlik.

De elég a felvezetésből, lássuk az év grafikonjait!

Mindenki gyorsabban talpra állt, mint mi

    kond
  • Az ábra a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP alakulását mutatja az elmúlt két évtizedben Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban, euróban.

Koren Miklós és Szeidl Ádám, a CEU tanárai: 2000-ben Magyarország Csehország mögött második volt a régióban, utánunk szorosan következett Szlovákia és Lengyelország. Az évtized közepe óta két alapvető trend figyelhető meg: Szlovákia gyors növekedése és felzárkózása Csehországhoz, és Magyarország folyamatos leszakadása. Szlovákia 2006-ban, Lengyelország pedig 2012-ben ért utol minket. Mind a négy ország megszenvedte a 2008-as gazdasági válságot, de Szlovákia és Lengyelország is gyorsabban talpra állt, mint mi.

Hiába a sok EU-pénz

  • Az ábra a régiós országok hat éves növekedési teljesítményét (kosarak magassága) és a 2007 óta kapott EU-s támogatások nagyságát mutatja be (a léggömbök mérete).

Orbán Krisztián és Delikát Zsuzsa, az Oriens munkatársai: Ez az ábra bizonyíték arra, hogy a magyar növekedési modell halott. Bár 2007 óta páratlan mennyiségű EU pénzt hívtunk le, növekedési teljesítményünk mégis kiemelkedően a legrosszabb a régióban. Ha úgy tetszik, még a GDP 21 százalékának megfelelő EU támogatás (ez évente a GDP kb 3,5 százaléka) sem volt képes felemelni a magyar gazdaságot. De akkor mi lett volna az uniós pénzek nélkül? Képesek lennénk egyáltalán szinten tartani magunkat?

Rengeteg munkahelyet teremtettünk külföldön

  • A foglalkoztatás szerkezetének változása a kormányváltás óta, az MNB 2013 szeptemberi inflációs jelentése alapján (ezer fő).

Király Júlia, az MNB volt alelnöke: Magyarország növekedési képessége szempontjából meghatározó a foglalkoztatás alakulása. A kormányváltás óta közel 170 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés egyharmada az állami szférához köthető (közfoglalkoztatottak és állami foglalkoztatottak), egyharmada a versenyszférához, míg a harmadik harmada a külföldön foglalkoztatottak bővülése. A külföldön foglalkoztatottak nagy valószínűség szerint nem a hazai potenciális növekedés ütemét fogják emelni.

Helyes diagnózis, rengeteg mellékhatás

  • Magyarország helyezése a versenyképesség ragsor egyes pilléreit tekintve. Az oszlopok növekedése a versenyképesség javulását jelenti. Forrás: http://www.weforum.org/.

Balatoni András, az ING elemzője: A mértékadónak számító World Economic Forum versenyképességi rangsora szerint 2008-ban hazánk legfőbb hátránya a makrogazdasági instabilitás volt. Ezen a téren érdemi előrelépést tud a gazdaságpolitika felmutatni: csökkent a költségvetési hiány mértéke, történelmi mélyponton áll az infláció, mérséklődött a munkát terhelő teljes adóék, és egyes szektorokban a külső eladósodottság is leépült. Az a mód azonban, ahogy elértük ezeket a eredményeket (szektor specifikus és versenytorzító adók kivetése; állandó, néha visszamenőleges szabálymódosítások; nem piackonform lépések; a hatósági árak meghatározásának a módja, végtörlesztés) azt eredményezték, hogy a versenyképesség többi pillérét tekintve érdemben romlott hazánk pozíciója. Megrendült a vállalatoknak az intézményekbe vetett bizalma, jelentősen szűkült a pénzügyi szektor tevékenysége és mélysége, valamint visszafejlődött a vállalatok egymással történő, területileg koncentrált együttműködése, azaz a klaszterezettség. A két hatás eredőjeként pedig épp ott vagyunk, ahonnét elindultunk: a versenyképességünk nem változott érdemben 2008 óta. Így bár a gazdaságpolitika helyes diagnózist állított fel, a kezelés mellékhatásai teljes mértékben ellensúlyozták az elért eredményeket.

Sokat javítottak közép-európai országok

  • A folyó fizetési mérleg éves egyenlegének változása 2007-ről 2013-ra (a GDP százalékában). Forrás: Schroders, Bloomberg.

Móricz Dániel, a Concorde Alapkezelő portfóliómenedzsere: Hatalmas alkalmazkodás történt a közép-európai országokban a válság kirobbanása óta. A válságot megelőzően a magyar, lengyel, cseh, román és balti háztartások, vállalatok és kormányok jóval többet fogyasztottak, mint amennyi jövedelmük volt. A különbséget a külföld finanszírozta, ez tükröződött ezen országok folyamatosan negatív folyó fizetési mérleg egyenlegeiben. A hitelszűke – és a magasabb törlesztő részletek – hatására a közép-európai országok háztartásainak fogyasztása, vállalatainak beruházási aktivitása visszaesett, ami csökkentette az importot, miközben az export teljesítmények lassan talpraálltak. Nőtt a megtakarítási hajlandóság. Emellett az EU-tól érkező transzferek is a GDP 2-4 százalékával javították éves szinten a folyó fizetési mérleg egyenlegét. Mindezek eredményeként a globális hitelválság kirobbanása óta a közép-európai országok – ezen belül különösen a balti államok és Magyarország – külső egyensúlya hatalmasat javult, ellentétben az ázsiai és latin-amerikai országok többségével. Ez a folyamat lehetővé teszi a külső adósság törlesztését, végeredményben csökkentve a régió sérülékenységét.

Nem megy nekünk a kiadáscsökkentés

  • Az ábra a magyar költségvetési kiadások GDP-arányos alakulását mutatja; a vízszintes a 2010 és a 2012, a függőleges tengely pedig a 2012-es és a 2014-es tervek között. A zöld színű buborék a terv szerinti, a piros pedig a tervvel ellentétes tényleges változásokat mutatja. 
Nagyobb méretért kattintson!
Nagyobb méretért kattintson!
Fotó: Romhányi Balázs

Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezetője: Jövőre 2010-hez képest a GDP-arányos kiadások szintje gyakorlatilag nem változik, pedig a 2011-es konvergencia program még hatalmas csökkenést tervezett. A nagy kiadási területek között egyetlen egy sincs, ahol a kormány négy éven keresztül csökkenteni kívánja a kiadásokat (ezeknek kellene a bal alsó negyedben lenniük). A ciklus második két évében úgy folyik osztogatás a legtöbb területen, hogy még az első két évre tervezett drasztikus kiadáscsökkentések sem valósultak meg. A társadalombiztosítási és egyéb jóléti szolgáltatások ugyan a ciklus első félében csökkentek, de a második felében - elsősorban a 2013-as 3,2 százalékos (és már előre látható 2014-es közel 1 százalékos) reálnyugdíj-emelés miatt növekednek.

Tágabb összefüggésbe helyezve: a költségvetési kiadások kezeléséből egyaránt hiányzik a koncepció és a végrehajtási képesség. A rövid távú politikai érdekek így rendre felül tudják írni a középtávú terveket. Csak egy példa: a 2013-as 3,4 százalékos reál nyugdíjemelés hosszú távú hatása 1000 milliárd (!) forint értékű kiadásemelkedés lesz – pedig ez a nyugdíjemelés semmilyen tervben nem szerepelt, csak "megtörtént". A kiadáscsökkentéseknél olyanra nem láttunk példát, hogy a kiadásokat a szolgáltatások színvonalának rontása nélkül, valamilyen intézényi reformmal mérsékelték volna.

Lemorzsolódott a magyar hozzáadott érték

Ábel István, a Corvinus tanára: Az export fontos növekedési tényező, azonban ennek csak a hazai hozzáadott érték tartalma növeli a GDP-t. Egy Magyarországon összeszerelt autó, amihez Németországból 50 ezer euró értékben alkatrészt importáltunk, és amit Franciaországban 55 ezer euróért adunk el, 55 ezer euró értékű magyar exportként jelenik meg a statisztikában. Ebből azonban csak maximum 5 ezer euró a magyar hozzáadott érték.

A német és a kelet-európai országok ellátási láncát elemző IMF tanulmány szerint az 1995-2009-ig terjedő 15 évben a magyar export hazai hozzáadott érték tartalma 71 százalékról 57 százalékra csökkent. A cseh-lengyel-szlovák összehasonlításban e mutató szerint az első helyről az utolsóra kerültünk, bár mindegyik országban jelentősen csökkent e mutató értéke – igaz, nálunk az export is gyorsabban bővült ebben az időben. Az ellátási láncok bővülésével az export importtartalma növekszik, az export hazai hozzáadott érték tartalma pedig csökken. De a külföldi hozzáadott érték és az export bővülése így is segíti magának a hazai hozzáadott értéknek a növekedését, és ezen keresztül járul hozzá a GDP és a foglalkoztatás növekedéséhez.

Az euró a fontos a magyar vállalatoknak

  • A magyar vállalatok banki tartozásainak mértéke és összetétele. Látható, hogy a forint tartozások eltörpülnek az euróforrásokhoz képest. Forrás: Patai Mihály előadása a Magyar Lízingszövetség konferenciáján, 2013. november 7.

Bod Péter Ákos, a Corvinus tanára: Ezek az adatok roppant érdekes képet mutatnak arról a jelenségről, amit dollarizálódásnak szoktak hívni, noha nálunk inkább euroizálódás a megfelelő kifejezés. A magyar vállalati kör döntően nem forintban adósodott el. Ha a vállalatok teljes banki tartozásállománya mögé egy reprezentatív vállalatot képzelünk el, akkor annál a legfőbb tétel az anyavállalattól származó hitel lenne, leginkább euróban. Nem csoda: egy komoly nemzetközi cég hitelkockázati besorolása rendszerint sokkal jobb, mint a magyar államé, amely ma a befektetőknek nem ajánlott („bóvli”) kategóriába esik, ami kivetül a magyarországi bankok kockázati besorolására és így forrásköltségeire is. A második tétel a külföldi banki forrás, szintén devizában.

Csak ezt követi a magyarországi bankoktól származó hitelfelvétel, szintén devizában, majd pedig a hazai bankoktól származó forinthitel. Ez utóbbi az egyetlen tétel, amelynek kondícióira elvileg hatása van a magyar monetáris politikának. Államunk nem képes, és nem is nagyon igyekszik áttérni a közös európai valutára, miközben az üzleti élet már gyakorlatilag áttért. Az euroizálódás a családok szintjén is logikus, előzményekre visszatekintő és tartós folyamat. Jó tudatában lenni ezeknek a tényeknek.

Politikai váltógazdálkodás a közbeszerzéseknél

  • Az ábra narancssárga vonala a 2009-ben legnagyobb összegeket nyerő – a közbeszerzéseknek összesen 25-30 százalékát lefedő – 30 cég piaci részesedésének változását mutatja, míg a zöld a 2011-ben legnagyobbnak 30 cég piaci részesedésének változását (ez a jelentés a forrás).

A magyar közbeszerzési piac magas korrupciós kockázatáról és a nagypolitika befolyásáról sokat írt a sajtó az utóbbi két évben. A politikai hatások tetten érhetők azon, ahogy a közbeszerzési piac legnagyobb vállalatainak piaci részesedése drasztikusan változik egy kormányváltás után. Az ábrán a két csoportban szereplő cégek együttes piaci részesedését láthatjuk 2009 és 2011 között, féléves bontásban. A kormányváltáskor drasztikus váltás következik be a két cégcsoport piaci részesedésében, az egyiké mintegy 20 százalékot esik, míg a másiké megközelítően ugyanennyit nő. Hasonló „politikai váltógazdaságot” figyelhetünk meg külön-külön egyes részpiacokon is, így például az építőipari nagyberuházások piacán is. A közbeszerzések nyerési esélyeiben a politikai hatások érvényesülését statisztikai elemzés is alátámasztani látszik. (Az ábrát a Korrupciókutató Központ Budapest munkatársai küldték.)

Egyre durvább az egyenlőtlenség

  • A társadalom jövedelmi egyenlőtlenségeit mérő ún. Gini-együttható alakulása Magyarországon 1987-2012. (Forrás: Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban. TÁRKI Monitor jelentések. Szerk.: Szívós Péter és Tóth István György. Budapest: TÁRKI, 2013, 14.o.)

Boda Zsolt társadalomkutató, a Védegylet munkatársa: Az ábra fontos, mert az egyenlőtlenség fontos probléma. Aki nem hiszi, olvassa el Wilkinson és Pickett könyvét a témában, amely meggyőzően bizonyítja, hogy a növekvő egyenlőtlenségek egy sor társadalmi probléma súlyosbodásához járulnak hozzá a mentális betegségek, az erőszakos bűncselekmények, a tinédzserkori terhességek előfordulásának gyakoriságától a diákok iskolai teljesítményromlásán keresztül a várható élettartam stagnálásáig. Az ábra azt mutatja, hogy míg az évezred első évtizedében csökkent, 2009 után növekedett az egyenlőtlenség. Nem kétséges, hogy ez a trend idén és jövőre is folytatódni fog, és ez aggodalomra ad okot. Az ábráról egyébként az is leolvasható, hogy – bármilyen meglepő is – a baloldali kormányok ebből a szempontból baloldali módon, a jobboldaliak pedig jobboldali módon teljesítettek.