34,5 százalékkal drágult meg a krumpli

2016.02.15. 12:23

2015 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ennek főleg az az oka, hogy a növényi termékek eléggé megdrágultak, átlagosan 12,6 százalékkal. Ezek közül is kielemelkedik a burgonya termelői ára, ami 73 százalékkal nőtt a 2014. decemberi alacsony bázishoz képest. A 2013. decemberi árhoz képest csak 5,7 százalékkos a növekedés.

A 73 százalékos növekedéssel viszont ugyanaz a helyzet, mint amikor a tankolás nem lesz annyival olcsóbb, mint amennyivel a benzin ára esik a világpiacon. A krumpli termelési árán kívül ugyanis például az üzemanyag ára is meghatározza azt, hogy mennyibe fog végül kerülni a piacon a krumpli (ahogy a benzin árát is alakítja egy csomó adó, és a kiskereskedelem költségei is, mint például a bérek). Ez lehet az oka, hogy a piacon már csak 34,5 százalékkal volt drágább a krumpli ára decemberben, mint egy évvel korábban.

 

A KSH legfrissebb adatai alapján 2015 decemberében a 2014. decemberihez képest:

  • a gabonafélék ára 11 százalékkal emelkedett, elsősorban a kukorica árának 21 százalékos növekedése miatt, miközben a búza ára 2,2 százalékkal csökkent. 
  • A hús és az állati termékek viszont átlagban hat százalékkal voltak olcsóbbak. Az élő állatok termelőiárszintje 2,8, az állati termékeké 13 százalékkal lett alacsonyabb.
  • A vágósertés felvásárlási ára tovább csökkent, így 2015 decemberében 313 forint volt kilogrammonként, ami az elmúlt négy év legalacsonyabb ára.