Csányiék lassan nagyobb földesurak, mint a régi idők grófjai

2016.05.28. 07:36

Érdekes összehasonlítással állt elő az LMP, az állami földeladások a párt szerint leginkább a nagybirtokok kialakulásához vezetnek. A párt összehasonlította, hogy a mai Magyarország legnagyobb földesurai mennyi föld fölött rendelkeznek, és összehasonlították azzal, hogy a környék utolsó nagy földesurainak mennyi földje volt azon a vidéken. Az eredmény azt mutatja, hogy bizony pár agrárvállalkozó már Habsburg-birodalmi értelemben is rengeteg föld fölött rendelkezik, 

Csányi Sándor például már nagyobb úr Baranyában, mint anno Frigyes királyi herceg.

Az LMP a nemesurak és családjaik földbirtokának méretét a "Magyarország földbirtokosai és földbérlői" című 1935-ös kiadványból nézte ki, a mai nagybirtokosok és cégeik által bérelt vagy tulajdonolt földek nagyságát pedig Ángyán József jelentéseiből nézte ki, illetve a Magyar Vidékfejlesztési Hivatal agrártámogatási adatai alapján számította ki. A grafikonon a piros oszlopok mutatják a környékek mai földesurait, a kékek pedig azt, hogy ki volt a környék legnagyobb birtokosa a múlt század elején.

 

Ezekből az jött ki, hogy például 

  • Leisztinger Tamás már nagyobb úr Csongrádban, mint anno a Károlyi család volt
  • Mészáros Lőrinc már kezdi behozni Alcsút régi urát, Habsburg Józsefet
  • Zászlós Tibor az általa irányított cégeken keresztül már nagyobb birtokot igazgat Csákvár környékén, mint Gróf Eszterházy Móriczot
  • A Simicska Lajoshoz és Nyerges Zsolthoz köthető Mezort cégcsoport pedig már sokszor akkora földdel bír Lepsény környékén, mint anno Gróf Nádasdy Lipót és családja.

Az LMP szerint pedig, bár a kormány azt állítja, hogy szeretné, ha nem pár nagy gazdaság lenne az országban, hanem sok közepes, a kormány lépései továbbra is azt erősítik, hogy a legnagyobb gazdálkodó cégek és érdekkörük egyre nagyobb birtokokat alakítsanak ki, miközben a kis családi gazdálkodóknak alig jut föld. A helyzet így az elmúlt a 100 évvel ezelőttihez képest csak keveset változott.