Ha Matolcsy igazat mond, soha nem lesz eurónk

2016.09.14. 14:59

Nemzeti pénzünket, a család fizetőeszközét csak akkor érdemes feladnunk, ha elég erősek vagyunk - ezt mondta Matolcsy György, az MNB elnöke egy konferencián. A jegybankelnök szerint ez azt jelenti, hogy csak akkor érdemes belépnünk az eurózónába, ha

  • az egy főre jutó GDP-nk eléri az eurózóna tagállamainak átlagát,
  • az államadósság GDP-aránya pedig 50 százalék alá csökken. 

Megnéztük, hogy az elmúlt 10 évben hogy muzsikáltunk e tekintetben, illetve milyen esélyeink lennének az euró bevezetésére, ha Matolcsy kritériumai szerint akarnánk belépni a valutaövezetbe.

 

Amint a grafikonon is látszik, nem sokat közeledtünk az eurózónához, és minden tekintetben fényévekre vagyunk még a céloktól. Az egy főre eső GDP vásárlóerő-paritáson az eurózóna átlagának kétharmada, nominális értéken egyharmada. Az államadósság pedig emberemlékezet óta nem volt a GDP 50 százaléka alatt.

GettyImages-460628178
Fotó: Bloomberg

Amúgy Matolcsy elképesztően szigorú feltételeket szabott az euró bevezetéséhez, az utóbbi években ugyanis jó néhány keleti tagállam (például Szlovákia vagy Lettország) is az átlagnál jóval alacsonyabb fejlettségi szint mellett lépett be a valutaövezetbe.