Orbán Viktor nem csak az államadósságról beszélt a páneurópai pikniken, hanem a bérekről is. A miniszterelnök azt mondta, hogy az uniós átlagbéreket a magyar "hamarosan", illetve "belátható időn belül el fogja érni, hogy ha a mostani gazdaságpolitika folytatódhat", és ehhez csak annyi kell, hogy "2-4-ről a 4-6 százalékos sávba emelkedjen a gazdasági növekedés". Bár azt is hozzátette a miniszterelnök, hogy annak egy szavát sem érdemes elhinni, aki erre pontos előrejelzést ad.

De igaza van abban, hogy hamarosan vagy belátható időn belül elérjük az európai átlagot?

Az adatokból nem úgy tűnik. Mutatunk két grafikont. Az első azt mutatja, hogy a magyar medián- és átlagjövedelmek hogyan viszonyultak az európai átlaghoz az utóbbi tíz évben:*

2008 óta már az egymást követő ötödik évben növekedett a magyarországi szegények száma tavaly, hívja fel a figyelmet a Napi.hu. Az Eurostat adatai alapján így változott a helyzet 2005 óta:

(Az ábrán azt látjuk, hogy hány ember él olyan háztartásban, ahol a jövedelem nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát – az Eurostat megfogalmazásával ők azok, akiket „veszélyeztet a szegénység és a társadalmi kirekesztés”. A mediánjövedelem Magyarországon tavaly havi 109 ezer forint volt, tehát az itt ábrázolt 3,285 millió ember kevesebb mint 65 ezer forintból él havonta. 2008 óta félmillió, tavaly óta százezer ember csúszott le ide – mindezt úgy, hogy az alapul vett mediánbér csökkent tavaly óta.)

Elsők vagy leszakadók vagyunk Európában, melyiket bizonyítják a mai gazdasági növekedési adatok? Van erről két egyszerű grafikonunk.

Lássuk először a diadalmas ábrát, ami az április és július közötti időszak éves GDP növekedését mutatja az EU országaiban az Eurostat számai alapján:

Bizony, ebben a negyedéven nálunk volt a legerősebb GDP-bővülés az egész EU-ban, legalábbis éves alapon. Egyébként az egész keleti blokknak lényegesen jobban ment most, mint az EU súlyának nagy részét kitevő nagy nyugati országoknak, akik ezúttal nagyon szenvedtek. Csak a többi keleti országnál nem állt össze annyira jól az autógyárak felpörgése és az állami-uniós beruházások beindulása ebben az időszakban, mint nálunk.

Ha viszont azt nézzük, hogy milyen volt teljesítmény az utóbbi négy évben folyamatosan, tehát minden negyedévben 2010 első negyedévéhez képest néhány ország és az EU-s átlagok esetében, akkor ezt látjuk:

Így, hosszabb összefüggésben nézve már elég csúnyán le vagyunk szakadva. Persze, volt szerepe a magyar GDP gyenge teljesítményében a forint mélyrepülésének is – a fenti ábra ugyanis euróban mutatja a termelést, nem forintban. A gazdaságunk EU-n belüli súlyát viszont az euróban számolt GDP adja meg.

Van tehát honnan visszakapaszkodni: még sok ilyen erős negyedév kellene ahhoz, hogy legalább egy részét vissza tudjuk hozni a még 2007-ben kezdődött, elég hosszú ideig tartó magyar recesszió brutális gazdasági kárainak. Ehhez viszont csodára lenne szükség.

Most már három negyedév óta folymatosan nő az üzleti bizalom Magyarországon, a bizonytalanság viszont továbbra is nagyon nagy – derült ki a MKIK GVI felméréséből. Az üzleti bizalmat megtestesítő konjunktúramutató olyan magas, mint még soha a 2010-ben kezdett felmérés történetében.

Egy évre teljes importtilalmat vezet be Oroszország a gyümölcs, zöldség, marhahús, sertéshús és haltermékek importjára – jelentették be csütörtökön. Az vonatkozik az egész EU-ra (és még egy sor országra, köztük az USA-ra), így Magyarországra is.

Megnéztük, hogy hogyan változott az utóbbi három évben az Oroszországba irányuló magyar mezőgazdasági export. A fő árukategoriákat nézve így:

Látható, hogy éppen a húsexport növekedése miatt bővült ilyen lendületesen a külkereskedelem. Húsból már nagyobb értékben adunk el Oroszországban, mint zöldség-gyümölcsből, gabonából, vagy feldolgozott élelmiszerből.

Ha pedig megnézzük, hogy az Oroszországban eladott húsexportunkból melyik állat mekkora szeletet képvisel, akkor kiderül, hogy éppen a

az, ami a leginkább húzta a bővülést: két év alatt megtizenhétszereződött az orosz piacon eladott disznóhús mennyisége. A sertészsírral és a vágási melléktermékekkel együtt több, mint a húsexport fele áll sertéstermékekből.

Ugyanakkor egy iparági szakértő nevét nem vállalva azt mondta nekünk, hogy az embargót nem biztos, hogy olyan nehéz lesz kijátszani a fifikásabb kereskedőknek – talán elég lesz olyan értékesítőt találni, aki egy harmadik, embargó alá nem helyezett országból viszi majd tovább az árut Oroszországba. Aki eddig érvényesülni tudott az orosz piacon, mondta forrásunk, valószínűleg nyitott a kreatív megoldások felé.

És az is igaz, hogy a teljes oroszországi exportunknak csak a 9,5 százaléka mezőgazdasági. És hogy a mezőgazdasági exportunkon belül is elég kicsi, 3,4 százalékos csak az orosz piac súlya, tehát nem biztos, hogy túl nagy hatással lesznek ezek a szankciók az ország egészére:

A másik oldalról viszont a mezőgazdaságban az is nehézséget okozhat, hogy az EU-ban ragadt élelmiszerek lenyomhatják a többi termék árát. Ennek a termelők és a kereskedők nem fognak örülni, és az árstabilitásnak sem fog jót tenni, de a mezei fogyasztónak mégis jó lehet.

A munkanélküliség és az infláció is csökkent az eurózónában a nyár elején – derült ki az európai statisztikai hivatal közleményéből. Előbbi jó hír, bár így is kínosan lassan csökken csak az állástalanok száma, utóbbi viszont, tehát hogy az infláció egyre közelebb kerül a nullához, már elég aggasztó.

Úgy tűnik tehát, hogy a munkanélküliség tavaly nyáron 12 százalékon tetőzött, annál talán már nem lesz sokkal rosszabb, de kínosan lassan csökken. Azt pedig még mindig nem látni, hogy hol áll meg az infláció süllyedése, átfordul-e a dezinfláció egy igazi pusztító deflációba. Az európai jegybank ugyan próbálkozik, például negatív betéti kamattal és új vállalati hitelprogrammal, de sokak szerint kérdés, hogy ez elég lesz-e.

Egyre alulértékeltebb a forint a dollárral szemben, most már 21 százalékkal, de még mindig csak annyira, mint a szingapúri dollár – derül ki az Economist legfrissebb Big Mac-indexéből.

A McDonald's mérceként használt burgerjének forintban így alakult az amerikaihoz képest:

A Magyarországon 860 forintért kapható Big Mac ára 3,77 dollár volt júliusban, míg az USA-ban 4,80 dollárba került a hamburger, a lista végén található - azaz a legalulértékeltebbvalutával rendelkező - Ukrajnában pedig átszámítva 1,63 dollárba került a szendvics. Norvégiában viszont elég drága a szendvics, 7,76 dollár.

Az Economist 1986 óta méri a világ országainak árszintjét Big Macban.

A nagy drogháborúnak iszonyatos áldozatai vannak világszerte. Brutális kegyetlenkedéssel járó bandaháború itt, a lakosság jelentős részének bebörtönzése ott, emberevő drogpótlék amott. És még ezen kívül az ellenőrizni kívánt anyagok üldözésére elköltött, és a szervezett bűnözés erősödése miatt az adóból is kieső dollármilliárdok mindenhol. Olyan milliárdok, amit elkölthetnének ártalomcsökkentésre és a kereslet visszaszorítására is.

Szétnéztünk a kérdéssel foglalkozó szervezetek mostanában megjelent jelentéseiben, hogy hogyan áll az illegális kábítószerek elleni globális harc, és egyáltalán, mit tudnak arról, milyen folyamatok zajlanak a drogok világában. Úgy tűnhet, a hatóságok néhol részsikereket érnek el a bűnözői hálózatokkal szemben, de a tendenciák egyáltalán nem biztatóak. Legfeljebb annyiban, hogy egyre több helyen fordulnak a liberalizáció felé.

Mi van a szennyvízben?

Mit látunk itt? Csak azt, hogy néhány európai város szennyvizében mekkora mennyiségben tudják kimutatni az egyik még mindig népszerű partidrog, az ecstasy nyomait. A kutatást – amiben Magyarország szennyvizeit sajnos nem elemezték – itt összegzik az európai kábítószerügyi hivatal honlapján.

Ki az, aki négy év alatt négyszázmilliárd forintot képes veszteni Magyarországon? Nem más, mint az MKB bank, amit, mint ma kiderült, a mi 17 milliárd forintunkból megvett a kormány:

Nem csoda, hogy a bajor pénzügyminiszter úgy minősítette a bank eladását, hogy az igazából

megszabadulás egy régi tehertől. 

(Ami egy elmés szójáték a bajortól, mivel a "Beseitigung einer Altlast" kifejezés rosszindulatóan egy "szennyezőanyag-lerakat felszámolásaként" is értelmezhető.)

Ez a 433 milliárd forint, amit a rosszul kihelyezett ingatlan- és projekthiteleivel varázslatosan megsemmisített az MKB, a bank eszközállományának is egy jelentős része. A bank ugyan a negyedik legnagyobb magyar hitelintézet volt 2012-ben, de az akkori 2308 milliárdos eszözértékének jó 18 százalékát tette ki az utóbbi négy év vesztesége.

De ki finanszírozta eddig ezeket a veszteségeket? A bajor állam. Az utóbbi években mérhetetlen mennyiségű pénzt öntettek a nehéz sorsú magyar leánybankjukba, ezzel is bizonyítva éppen annak az ellenkezőjét, amivel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a bank megvásárlását indokolta (miszerint a külföldi bankok kiszívták volna a pénzt az országból a válság után).

Most képzeljük el egy pillanatra, hogy mostantól nem a bajor, hanem a magyar államnak kell majd finanszíroznia ezeket a veszteségeket! Jelenleg 574 milliárd forintnyi hitel van az MKB könyveiben, erre 100 milliárd forint céltartalék van a banknál – tehát legfeljebb 474 milliárd forintnyi lehetséges veszteséggel meg fogjuk úszni a dolgot.

Elég sötétek az esélyei egy amerikai bölcsész PhD-val rendelkezőnek a munkaerőpiacon – derül ki a Slate posztjából, amely az amerikai tudományos alapítvány felmérésére hivatkozik.

Mint az alábbi ábrán látható, az utóbbi húsz évben végig 30-40 százalék között ingadozott a bölcsészdoktor-munkanélküliség (lila vonal), munkája (kék vonal) pedig csak a végzettek kevesebb mint felének volt az USA-ban.

Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy szükségszerűen elsüllyedünk az életben, ha elvégzünk egy bölcsész PhD-t. Csak statisztikailag lesznek gyengébbek az esélyeink arra, hogy megfelelő állást találjunk. A bölcsésztudományokba egyébként a következőket értették bele a felmérést készítők:

• idegen nyelv,
• irodalom,
• filozófia,
• történelem,
• előadóművészetek.

De nem kell amerikai adatokig menni, hogy megtudjuk, milyen nehéz az élet, ha az embernek bölcsész doktorija van. Pár éve egy egész jó olasz film, a Tutta la vita davanti dolgozta fel egy fiatal filozófiadoktor lány munkaerő-piaci traumáit.

Még annál is gazdagabbak a legvagyonosabb európaiak, mint amit eddig sejtettünk. Az régóta közismert tény, hogy az Egyesült Államokban az összes vagyon egyharmadát birtokolja a háztartások leggazdagabb 1 százaléka (kevesebb, mint hárommillió ember). De valójában az európai országoknál is közelítenek ehhez az arányok. Ezt Philip Vermeulen, az Európai Központi Bank egyik vezető közgazdásza írta egy nemrég kiadott tanulmányban.

A hivatalos adatfelmérés (aminek az eredményeit itt nézheti végig) ugyanis lefelé torzítja a gazdagok vagyonát. Őket sokkal nehezebben érik el a statisztikusok, ráadásul adózási okokból is abban érdekeltek, hogy kisebb számok szerepeljenek a nevük mellett. Ezt a statisztikusok különböző módokon próbálják ellensúlyozni, Vermeulen viszont azt állítja, ő még pontosabb módszert talált.

Mindenesetre elég brutális, hogy a leggazdagabb 1 százalék milyen nagy részét birokolja az országok összes vagyonának. Az EKB közgazdászának új statisztikai módszere szerint pedig

A javított becslés szerint tehát az USA mellett Németországban és Ausztriában is a vagyon bő harmadát birtokolja a felső 1 százalék, Hollandiában pedig egészen brutálisan alulbecslik a hivatalos adatok ezeket a számokat.

A leggazdagabb öt százaknál pedig így alakul a vagyon birtoklása: 

De hogyan jutott erre a következtetésre a közgazdász? Egyszerűen csak összekötötte a pontokat. A következő ábrán az látszik, hogy a hivatalos adatfelmérésben szereplő leggazdagabb háztartások hol vannak (kék pötty), piros kereszttel pedig az, hogy hol helyezkednek el a Forbes ultragazdagjainak vagyonai. 

A közgazdász élt azzal a feltételezéssel, hogy a vagyonokat jelölő pontok a valóságban viszonylag szabályos eloszlás szerint követik egymást, tehát nincsen teljes szakadék a hivatalos felmérésekben szereplők és az ultragazdagok között. Az így becsült vagyonokkal megnövelt eloszlás szerint pedig elég durván megnő a leggazdagabbak vagyona.

A magyarok többsége nem valami nagy kávéfogyasztó, legalábbis az Euromonitor adatai szerint, amelyből a Quartz készített térképet. Persze nehéz összevetni a különböző erősségű és hosszúságú kávékhoz szokott kultúrákat, az eredmény így is érdekes: az élen zömmel skandináv országok végeztek.

Magyarország kilóg a környező országok közül, Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország és Románia is jóval előttünk végzett a kávéfogyasztók listáján. A csésze ebben az esetben egyébként 8 unciát jelent, ami durván 2,4 deciliter. Az átlagos magyar naponta egyharmad csészényi kávét iszik, ez jellemzően egy presszókávé.

(Az eredeti listán egyébként nem utolsók vagyunk, csak most praktikus okokból nem rajzoltuk tovább a grafikont. Az viszont így is látszik, hogy nem vagyunk az élmezőnyben.)

Drága, de legalább pontatlan a magyar vasút, derül ki az Európai Bizottság átfogó jelentéséből, amit az európai vasúti közlekedésről írtak. A napokban publikált kétrészes tanulmányban szó esik az európai vasúthasználati szokásokról, a vonatok felszereltségéről, a hálózatok tulajdoni viszonyairól, az árakról, a dolgozók összetételéről.

Fotó: Huszti István

A jelentés egyik fontos üzenete, hogy kezd kialakulni Kelet-Európában egy fenntarthatatlan folyamat: egyre többen autóznak vonat helyett, és ezért az állam számára is egyre kevésbé fontos a vasút. Csökken a járatok száma, ami miatt pedig aztán még kevesebben választják a vasutat.

Sok az irigye Mészáros Lőrincnek, aki 2011 óta tölti be Orbán Viktor szülőfalujának, Felcsútnak a polgármesteri tisztét. Pedig sokkal helyesebb lenne, ha inkább mind példát vennénk róla: az ország sokkal előrébb tartana. Ha eltanulnánk Mészáros sikerreceptjét, most nem az évtizedes stagnálástól kellene tartanunk. 

A Mészáros és Mészáros Kft. 2011-ben 157 százalékkal, majd 2012-ben és 2013-ban is egyaránt 110 százalékkal bővítette árbevételét az előző évihez képest. Ez azt jelenti, hogy a cég 2010 és 2013 között a 11-szeresére növelte éves bevételét: 850 millióról 9,7 milliárdra.

Mészáros Lőrinc jobban teljesít

Fotó: Földi Imre

Mészáros Lőrinc osztalékbevételei viszont ennél is gyorsabban nőttek, mint az a most közzétett vagyonbevallásaiból kiderül: 2011 és 2014 között a 94-szeresére (10 millió forintról 943 millióra). 2012-ben és 2013-ban még egyaránt 500 százalék körüli ütemben nőtt a felcsúti polgármester osztalékjövedelme, ez 2014-re egy kissé lelassult, akkor már csak 170 százalékkal gyarapodott.

Ehhez lemodelleztük Mészáros vagyoni gyorsulását a fenti két számsor alapján, és a magyar gazdaság 2011 és 2014 közötti növekedési ütemére vonatkoztattuk. Ebben az alternatív univerzumban egész Magyarország olyan ütemben gazdagodott volna, mint Mészáros Lőrinc.

A növekedés így néz ki Mészáros cége árbevéte és az ő személyes osztalékbevétele hároméves bővülésének átlaga alapján:

A fenti mészárosodás azt jelenti, hogy három év alatt a 40-szeresére nő a jövedelem. Ez alapján így változott volna Magyarország egy főre jutó GDP-je:

Látható, ahogy játszi könnyedséggel lehagyjuk az eddigi leggazdagabbakat: Svájc, Szingapúr és Norvégia csak irigykedik. Olyan gazdagságot érnének el a magyarok, hogy az az egész világban párját ritkítaná.

Nemzeti össztermékünk növekedése alapján pedig betörnénk a világ leghatalmasabb országai közé:

Még 1-2 évnyi Mészáros-gyorsaságú gazdagodás után lehagynánk még az Egyesült Államokat is. Teljesülne a magyarok régi vágya: igazi szuperhatalommá válnánk – és még csak évtizedekig se kellene dolgozni érte.

Az Eurostat és az Európai Bizottság adózásért és vámunióért felelős főigazgatósága által kiadott legfrissebb, című elemzéséből az is kiderül, hogy a tagállamok adóbevételeinek legnagyobb része munkát terhelő adókból származik, 2012-ben az adóbevételek 51 százaléka származott ilyen forrásból. A fogyasztási adók átlagosan a bevételek 28,5 százalékát; a tőkét terhelők pedig a bevételek 20,8 százalékát teszik ki. Magyarországon 2002-höz képest 2012-ben a tőkét és a fogyasztás terhelő adók arányaiban nőttek, míg a munkát terhelők csökkentek.

Németországnak 96, Franciaországnak pedig 74 képviselői hely jár az Európai Parlamentben. Ez soknak tűnik, de a népességük alapján sokkal több járna nekik. A kis országok viszont nem szeretnék, ha valós súlyuknak megfelelően kapnának helyet a nagyok az európai plénumban Málta, Luxemburg és Ciprus pedig hiába parányiak, hatnál kevesebb helyet mégsem kaphatnak.

Így hát teljesen más egy-egy szavazat értéke. Ezt csak erősíti a részvétel: a legnagyobb országokban viszonylag magas volt a részvétel (Lengyelország kivételével), elég sok kisebben – köztük is kiemelkedve Szlovákiában és Lettországban – viszont nagyon alacsony. Így utóbbiakban még kevesebb szavazat kellett egy EP-mandátumhoz.

Mindenesetre egy magyar szavazat értékéhez most így aránylottak a többi országban leadott szavazatok:

Mik ezek a számok? Fogtuk az európai országok népességét, besúlyoztuk azt a mostani EP-választás részvételi arányával, majd ezt elosztottuk az EP-mandátumok számával. Így kijött, hogy mennyi szavazót képvisel 1-1 ország EP-képviselője. Magyarország esetében ez 471 ezer fő, Franciaországban 886 ezer, Máltán viszont mindössze 70,2 ezer. A grafikonon ezeket a számokat a magyar százalékában mutatjuk, így az ábrán az látszik, hogy egy magyar szavazat értékének százalékában mennyit ér a többiek szavazata.

Összeszedtük a Napi.hu 100 leggazdagabb magyar kiadványa alapján a magyar gazdagok élmezőnyének utóbbi tizenkét évét. Így végre egy grafikonon láthatjuk, hogy változott legsikeresebb honfitársaink vagyona az utóbbi, válsággal nehezített évtizedben.

Az inflációhoz képest így alakult az idei első hat helyezett vagyona 2002 óta:

Ha mindent nem is, de néhány dolgot le lehet olvasni a grafikonról.

• Alapvetően gyorsabban gazdagodott a hat leggazdagabb magyar, mint ahogy az árak emelkedtek. Ha 2002-ben az akkori nagyok vagyonát átlagoljuk (ez 27,4 milliárd forint), és ezt szépen felszorozzuk a magyar inflációval, akkor most 46,5 milliárd forintnál járnánk. Ennél mindegyikőjüknek jóval több van ma. A számítást bonyolítja, hogy a magyar gazdagok egy része külföldi eszközökben is tartja a pénzét.
• 2008 és 2009 között összesen több, mint háromszázmilliárdot buktak csak az itt szereplők. Azóta Csányi, Bige, Gattyán, Várszegi és Széles együttvéve 420 milliárddal lettek gazdagabbak, Demján viszont még ötven milliárddal szegényebb.
• Demján Sándor mutatta be a legnagyobb kilengést a válság alatt: vagyona egyetlen év alatt kevesebb mint a felére, 300-ról 140 milliárdra olvadt, majd még tovább apadt. Ez annak fényében nem meglepő, hogy a magyar és a régiós ingatlanpiac, ahol Demján befektetéseinek döntő része állt, összeomlott ebben az időben.
• Széles Gábor ehhez képest maga a konzisztencia, vagyona megdöbbentően állandó gyarapodási üteméből akár azt is megtippelhetnénk, hogy az Echo tévé ura hol fog állni húsz év múlva. Széles bizonyára egy viszonylag konzervatív, ám megbízhatóan az infláció feletti hozamú befektetésben tartja vagyonát.
• Ordítóan hiányzik a kiadványból a magyar oligarchák fekte lova, Simicska Lajos – viszont abban igazuk van a Napi.hu szerkesztőinek, hogy az ő vagyonát cégeinek nem transzparens tulajdonosi struktúrája miatt szinte lehetetlen megbecsülni. (A listára csak olyan szereplők kerültek fel, akiknek a vagyonát a vállalatuk értéke alapján legalább megközelítőleg meg lehet becsülni.) De csak a Közgépből kirámolt osztalékból is arra következtethetünk, hogy ott lenne a helye az élmezőnyben. Fájó Nyerges Zsolt hiánya is, és bizonyára sok más, a vagyonát inkább rejtegető szereplő hiányzik a listáról.

Ön tudta, hogy ha a négy visegrádi ország (lengyel, szlovák, cseh, magyar) hirtelen ötlettől vezérelve félretenné az ellentéteket és egyesülne, akkor egy csapásra nagykutya,

Pedig így van. A négy ország GDP-je nominálisan összeadva kevés híján ezermilliárd dollár, így Dél-Korea mögött lenne a világ tizenhatodik legnagyobb gazdasága az új, 64 milliós közép-európai ország. Olyanokat megelőzve, mint a 245 millió lakossal bíró Indonézia, a szintén nem apró Törökország, vagy a kőgazdag Hollandia és Svájc.

Ha az alapfizetéseket nézzük, akkor gyakorlatilag bármelyik vezető európai politikusnak megérné az Európai Unió valamelyik vezető posztjára váltani. A brüsszeli eurokrata gépezet általában jóval nagyobb alapfizetéseket ad, mint a hazai államapparátus. A napi.hu a European Voice segítségével összeszedte, hogyan keresnek a kontinens államférfiai és az eurokraták.

A magyar miniszterelnök, mint látható, elég kevés alappénz visz haza európai kollégáihoz képest, bár ha vásárlóerő-paritással és az ország átlagbéreihez képest viszonyított eltéréssel súlyozunk, akkor nem marad sok különbség.

Az viszont tény, hogy Brüsszel teletömi pénzzel a vezetőit:

Orbán Viktornak pénzügyileg még az is megérné, ha mezei EP-képviselő lenne a magyar miniszterelnökség helyett (igaz, Brüsszelben bizonyára az élet is drágább, mint itthon). De a jobban fizetett európai kollégáinak is megérné a váltás szinte bármelyik vezető brüsszeli posztra.

A brüsszeli hivatalnokoknak a hazájukban nem kell adózni sem, bár tény, hogy az EU költségvetésébe vastagon adóznak: a progresszív adórendszer legmagasabb kulcsa 45 százalék, és ezen felül a következő tíz évben egy 7 százalékos szolidaritási adót is ki kell pengetniük.

A Fidesz azért nyerhetett megint kétharmaddal (vagy kétharmad közeli eredménnyel, ez majd péntekről szombatra eldől), mert a választási rendszerünk nem arányos, durván torzít a győztes javára. Ebben ugyan nincs újdonság, de úgy érezzük, hogy sokan értetlenkednek, ezért úgy gondoljuk, hogy napokkal a választás után is érdemes még egyszer az egészet tömören elmagyaráznunk. Elöljáróban itt vannak még egyszer az eredmények részletes bontásban. A táblázat azért fontos, mert kiderül belőle, hogy mi a háborgás oka. 

Rövid írásban foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank legújabb inflációs jelentésében az utóbbi időben egyre aggasztóbbá váló orosz-ukrán konfliktussal.

Az írás szerint nem elhanyagolhatóak a régióban az export visszaesésével kapcsolatos félelmek. Mi ugyan messze nem tartozunk a leginkább kitett országok közé, de így jelentős súlyt képvisel az orosz-ukrán piac a magyar exportpiacok között.

Ezen kívül az MNB jelentése a következő kockázatokat említi:

• A gázellátás. Annak egyelőre kicsi az esélye az MNB szerint, hogy Oroszország a politikai nyomásgyakorlás érdekében beszüntesse a teljes európai gázexportját. De ha így tesz, 1-3 hónapig elég gáz marad a tározókban.
• Az ukrán adósság-átütemezés és az orosz pénzügyi fertőzés. Ez általános gondot okozhat a feltörekvő piacokon (tőkekivonás, portfólió-átrendezés), de Magyarország esetében növeli a pénzügyi kockázatokat, hogy a "bankrendszer egyes szereplőinek" nagy az ukrán-orosz kitettsége. Itt elég egyértelműen az OTP-re utal a jegybank.

Az első részben azt néztük végig, hogy Magyarország nem nagyon növekedett az utóbbi négy évben, miközben a hétköznapi emberek elég nagy áldozatokat hoztak. Most lássuk, mire volt elég a kormányzati lendület, mi változott meg az országban négy év alatt.

Bemutatjuk tíz újabb ábrával, mi történt a munkaerőpiacon, az adórendszerrel, a versenyképességgel, és hogy erősebb lábakon áll-e az ország, mint korábban.

Amikor az Orbán-kormány átvette a kétharmaddal járó hatalmat 2010 tavaszán, nem csak a kormánypárti politikusok bíztak abban, hogy valami fordulat következik a gazdaságban. Rá is fért volna némi növekedés az országra, amit akkor már évek óta megszorítások sorozata és a világgazdasági válság gyötört. Voltak, akik abban bíztak, hogy a válság után törvényszerű, hogy erőre kapjon a gazdaság, mások pedig abban reménykedtek, hogy nagy felhatalmazást kapott kormány meg tud csinálni fontos változtatásokat.

Ez nem jött be.

 Legalább négy okból:

• Nagyon lassú volt az európai növekedés. Nem bővültek azok a piacok sem, ahová az árut exportáltuk volna.
• Kényszerből brutális eszközökkel ki kellett igazítani a költségvetést. Nem mehetett tovább a kétezres évekre jellemző pénzköltés.
• A cégek és a háztartások is nagy lendülettel fizették vissza a hiteleket, ahelyett, hogy újakat vettek volna fel.
• A kormány nem elhanyagolható méretű baklövéseket követett el.

De hogy ne csak hittételeken vitatkozzunk, lássuk a számokat. Először a gazdaság alapvető építőkockáit nézzük végig.

A Blochamps privátbankolásról szóló tanulmánya szerint a leggazdagabb magyarok 2013-ban betétben és befektetési jegyben tartották a vagyonukat, ugyanakkor a hosszú távú megtakarítások, stratégiai részvények, életbiztosítások és nyugdíjpénztárak nem voltak túl népszerűek a köreikben.

A tanulmány szerint az állam számos lépése hozzájárult ahhoz, hogy a leggazdagabbak ne hosszú távú befektetésekben gondolkodjanak. 

A bizalom ingadozása, a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása, a vonzó betéti környezet a magasan tartott jegybanki alapkamat ölelésében mind-mind olyan tényező, melyek valóban nem szolgálták a hosszú távú befektetési gondolkodást. 

Napi 65 percet töltenek házimunkával a magyar férfiak a Quartz cikke szerint, ami nem is annyira rossz az indiai férfiak 11 percéhez képes, viszont azért bőven van mit tanulnunk: csak a szomszédaink közül a szlovénok 114 perccel vezetik a listát, de a környékbeli országok közül Észtország is elég menő a napi 105 perc férfimunkával, és Lengyelország is jobb nálunk a maga 93 percével.

Beszakadt az ugandai shilling árfolyama, miután az ország elnöke aláírta a brutálisan melegellenes törvényeket – írja a Bloomberg. A shilling korábban az egyik legerősebb afrikai pénznem volt a dollárral szemben, idén, a törvények aláírása óta viszont 2,5 százalékot zuhant. Ezzel minden eddigi idei erősödését lenullázta.

A Yoweri Kaguta Museveni elnök által jóváhagyott törvény szerint a homoszexualitás életfogytiglani börtönnel büntethető. A devizapiacon nem azért okozott ekkora a felfordulást a törvény, mert a befektetők annyira együttéreznek a melegekkel: a diszkriminatív törvényeknek pénzben is mérhető hatása van. Dánia és Norvégia máris bejelentette, hogy visszatartja az országba irányuló segélyeket (összesen 17,5 millió dollár értékben), a Virgin Group alapítója, Richard Branson pedig bejelentette, hogy üzleti bojkottot kezdeményez az országgal szemben.

Ez egy erősebb gazdaságot nem érintene meg túlzottan, de Uganda gazdasága nem túl nagy, nominálisan csak a hatoda a GDP-jük a magyarnak. Ráadásul nagyon segély- és kávéexportfüggőek. A külföldről érkező segélyek az éves költségvetés ötödét teszik ki. Ha az USA és a nagyobb segélyszervezetek is csatlakoznak a bojkotthoz, akkor nagyon kellemetlen pénzügyi helyzetbe kerülhet a gazdasági szempontból még mindig apró afrikai ország, a befektetők ezt a lehetőséget árazták az ugandai shilling eladásával. A helyzetet persze elég ellentmondásossá teszi, hogy nem kis részben amerikai hittérítők hintették el a szélsőséges homofóbia magjait Ugandában.

Az Európai Bizottság frissítette azt a gazdasági előrejelzését, amit időről-időre kiad az EU-tagországokról. A részletes megállapítások itt vannak, mi most csak a tágan értelmezett régiónk kilátásait hasonlítottuk össze az idei és a jövő évi várható gazdasági növekedések alapján. Ebből ugyan nem derül ki, hogy tavaly hol voltunk - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a növekedésünk alapján az európai élmezőnyben -, az viszont látszik, hogy a brüsszeli közgazdászok szerint hol leszünk szűk két év múlva. Hát sajnos nem az élbolyban. Részletek itt.

Miközben a pénzügyi túlélésért is küzdő ukrán rezsim orosz segítséggel löveti a tüntetőket, érdemes elgondolkodni egy nem elhanyagolható párhuzamon. Ukrajna és Magyarország is a közelmúltban kapott óriási hitelt Ororszországtól. Amit, mint azt a mostani ukrán eseményeken is látjuk, simán használhat zsarolásra az orosz kormány.

A két hitelkeret persze nem ugyanolyan: mi 10 milliárd eurót kapunk a paksi bővítésre, az ukránok pedig egy 15 milliárd dolláros keretet, hogy ne menjenek csődbe. Mindkettőt a piaci kamatokhoz képest kedvezményesen adja Putyin – ilyenkor természetes, hogy a nagyhatalom vár is valamit cserébe.

A két orosz hitelkeret mai devizaárfolyamokon így aránylik egymáshoz forintban:

Az ukrán hitelt egyébként részletekben kezdték folyósítani – most épp egy 2 milliárd dolláros részlet küldésének ürügyén megy a nagyhatalmi zsarolás.

Múlt heti, a világ jövedelemeloszlásáról szóló cikkünkben megszavaztattuk olvasóinkat, hogy a megadott szabályok és a kalkulátor segítségével mire elég a jövedelmük a világban. Ki lehetett számolni, hogy a háztartás teljes jövedelmének ránk eső, az árszínvonallal kiigazított része alapján a globális pénzlétrán meddig jutunk.

A szavazás végeredménye:

Mint látható, összesen 21 461-en szavaztak, közülük 19 649-en tartoznak a globális legfelső húsz százalékhoz. Ez a válaszolók 91,6 százaléka. A világ felső tíz százalékához – a leggazdagabb 600 millió emberhez – a válaszoló olvasóink 66,3 százaléka, a felső öthöz pedig 44,4 százaléka tartozik. De a globális elitklubhoz, a világ leggazdagabb 1 százalékához az olvasóink ötöde tartozik, ha hihetünk a válaszoknak.

A szavazáson megadtunk egy olyan lehetőséget is, ami a kalkulátorból nem is jöhetett ki, a legfelső 0,001 százalékot – ide csak érzésre sorolhatták be magukat olvasóink. Ha komoly szociológusok lennénk, azt mondanánk, hogy ez egy kontrollváltozó, amivel kiszűrhetjük azokat a 0,1 százalékból, akik viccből sorolják be magukat a legmagasabb szintre.

Talán nem meglepő, hogy a válaszok nagy vonalakban egybevágnak azzal a magyar társadalom és a régiós országok teljes metszeteit mutató grafikonnal, amit Branko Milanovic egyenlőtlenségkutatótól kaptunk. A magyarok felső háromötöde itt is a globális legfelső 20 százalékban van, a legtöbben a 80-as és a 95-ös százalék között állnak.

Ugyanennek az ábrának van egy újabb változata is. Ez a grafikon a fenti országokat mutatja a 2012-es európai adatok alapján. A különbség az, hogy itt nem a világ többi részéhez mérjük őket, hanem egyszerűen pénzben. Balról jobbra azt látjuk, hogy mennyi pénz kell, hogy bekerüljünk a következő tízszázalékos rétegbe (a jobbra legutolsó lépcső pedig a legfelső 1 százalékot jelöli az egyes országokon belül).

Három fontos dolog:

• Magyarországot 2008 óta valóban leelőzte Lengyelország és Szlovákia a társadalom teljes metszetében. Tehát nem csak az egy főre jutó átlagos GDP-jük magasabb, hanem a háztartások jövedelme is az összes jövedelmi csoportban. A csehek pedig mindig is előttünk voltak.
• Úgy tűnik, Ausztria itt sokkal messzebb van, mint a fenti grafikonon. Ennek az az oka, hogy az első ábra a világ többi részével hasonlítja össze az osztrákok jövedelmét, márpedig ahogy egyre feljebb megyünk a világban, egyre több pénz kell az előrelépéshez. Évi ezer euró a világ jövedelemeloszlásának felénél elég arra, hogy akár húsz százalékkal is feljebb kerüljünk, a 98. százaléknál viszont már szinte semmire nem elég.
• A pénznem itt euró PPS, ami gyakorlatilag nem más, mint a vásárlóerő-paritással kiigazított euróárfolyam. Ez azt jelenti, hogy mezei euróban a különbségek még nagyobbak. Az osztrák ötven százalékhoz évi 21 807 valódi euró kell, míg Magyarországon ehhez már évi 4753 euró is elég. Ez a különbség tehát közel négyszeres, mint a fent mutatott, az árszint különbségével (Magyarország olcsóságával, Ausztria drágaságával) finomított eltérés: így csak háromszoros a magyar-osztrák távolság a társadalom közepén.

Gyorsan terjed a Facebookon egy térkép, amit azt mutatja, hogy a Magyarország megyéinek egy főre jutó GDP-je milyen országok hasonló adatának felel meg. Ha megyékre darabolnánk szét az országunkat, egészen változatos életszínvonalú helyek maradnának utána: Budapest például elérné a belga szintet, Csongrádnak viszont meg kellene elégednie a kazah egy főre jutó GDP-vel a térkép készítői szerint.

Fotó: thelandofmaps.tumblr.com

A fenti térképnek egyébként előzménye is van,  ez – markoferko mikroblogger közel ötéves műve –, ha lehet, talán még viccesebb összehasonlítás. A belinkelt térkép nem az egy főre eső gazdasági teljesítményt, hanem a GDP egészét hasonlítja össze. Kiderül, hogy Budapest gazdasági teljesítménye megfelel Mozambikénak, Békés megye pedig Grönlandnak.

Leellenőriztük az adatokat. Néhol kissé más eredményre jutottunk. Íme egy táblázat, ami tartalmazza a magyar területi szintű GDP és egy főre jutó GDP adatokat forintban (KSH) és 2011-es PPP dollárban, valamint az országokat, amik ehhez a legközelebb állnak az IMF 2011-es év végi adatai szerint.

Ez mind nagyon vicces, de azért sok a bizonytalanság a számok mögött. Néhány módszertani megjegyzés, ami miatt érdemes némi távolsággal kezelni ezeket az összehasonlításokat:

• Idő. A legfrissebb magyar területi adatok 2011-esek, és bár két éve nem változott olyan nagyot a világ, ha rendelkeznénk a mostani adatokkal, bizonyára más lenne az eredmény.
• Az árfolyam. Sokat számít, hogy az országok devizái éppen hogyan szerepeltek az adott évben. 2011 egyébként egészen jó év volt a forint szempontjából.
• Az árszínvonal. Egészen más ára van egy szendvicsnek Svájcban, mint Bolíviában, ezért ugyanannyi dollár között nagy különbség van a két országban. Ezt a problémát a közgazdászok a vásárlóerő-partiással (PPP) kezelik: a szegény országok teljesítményét felfelé, a gazdagokét pedig lefelé torzítják. Így jöhet fel Sierra Leone teljes GDP-je Bács-Kiskun szintjére, és így zuhanhat Izland Győr-Moson-Sopron méretére. Azzal a kosárral viszont, amivel a PPP-t számolják, elég nagy módszertani bajok vannak. Ráadásul a területi PPP-kkel itt nem súlyozunk, pedig akkor a drágább Budapest visszacsúszna, az olcsóbb Szabolcs-Szatmár-Bereg pedig feljönne a listán.
• Egyes országok mintáinak megbízhatósága. Több országban nem túl erős a statisztikai mintavétel, például Zimbabwe esetében erősen kérdéses, hogy mennyire fogadhatjuk el az adatokat.
• Egyenlőtlenség. Néhol hiába magas az átlagos egy főre jutó GDP, emögött néhol – különösen Latin-Amerikában és Afrikában – a magyarországinál sokkal nagyobb egyenlőtlenségek vannak.