Emma
3 °C
10 °C

A holnapi kenyerünkről van szó

2011.12.09. 14:32

Orbán inkább csak a szívére hallgathatott a feje helyett. Talán volt igazsága, csak rosszkor és rossz helyen.

A magyar diplomaták nagyon határozottan azt állítják, hogy a magyar álláspont nem változott hajnali öt óta az új EU-szövetségről, nem volt felpuhulás, csak a nagy káoszban nem volt világos, hogy ki mit akar.

Mivel azonban csak a magyar álláspont nem volt világos hajnalban, ezért érdemes mégis eljátszani a gondolattal, hogy miért mondhatott volna Orbán hajnalban mégis nemet, ami délelőttre talánná szelídült.

Egy ilyen csúcson, ahol a kormányfők egyedül, tanácsadói kar nélkül tárgyalnak összezárva egy éjszakán át, nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőt. Orbánról már érkezésekor azt mondták, hogy nagyon fáradt – Marseilleből jött a csúcsra –, és ezért biztosan nem tart sajtótájékoztatót. Pedig akkor még senki sem gondolta, hogy reggel ötig tart a csúcs.

Képzeljük el, hogy elcsigázva hallgatja hosszú, hajnalba nyúló órákon át, ahogy Sarkozy és Merkel győzködik Cameront, újra és újra futva ugyanazokat a köröket, és a brit végig csak azt ismétli, hogy nem, nem, soha. És itt jegyezzük meg, hogy a brit vétó önmagában is elég lett volna, hogy bukjon az eredeti terv, vagyis hogy a lisszaboni szerződés módosításával, az EU-jog alapján lehessen szigorítani a tagállami költségvetések brüsszeli felügyeletét.

A csúcsról folyamatosan szivárogtak ki hírmorzsák. Végig lehetett tudni, hogy a britek kötik az ebet a karóhoz. És még arról jöttek ki hírek, hogy a csehek hajlanak a vétóra. Az esetleges magyar vétóról szó sem volt, a magyar diplomaták kedélyesen járkáltak, ha néha lesétáltak az újságírók közé, és csak arról beszéltek, hogy sokáig fog tartani.

Már Rompuy és Barroso sajtótájékoztatójára vártunk valamivel öt előtt, amikor látszott egy bennfentes magyaron, hogy valami baj van. Sápadt volt, arról sugdosott egy külföldi kollégájával, hogy teljes a zűrzavar, és nem érti mi történt. Akkor azt hittük, hogy az egész egyezség bukott el.

Érezhető volt – bár nem bizonyítható, csak utólag logikusnak tűnt –, hogy valami fordulat történt. Mivel a brit ellenkezés végig egyértelmű volt, nagyon úgy tűnt, hogy a váratlan zavar a magyar ellenkezés lehetett.

Nem tűnik irreálisnak, hogy Orbánnak egyszer csak elege lett. A brit vétó már önmagában azt jelentette, hogy happy end nem lesz, ilyen értelemben tulajdonképpen mindegy volt, hogy lesz-e még egy tiltakozó, vagy nem.

Tudjuk, hogy a magyar miniszterelnök szereti a meglepő, polgárpukkasztó, eredeti megoldásokat. És volt oka kiakadni: tizenkét órán keresztül, éjnek évadján ülnek Európa legfontosabb emberei, a vita teljesen meddő, és közben a világháború óta a legsúlyosabb gazdasági válságon kéne úrrá lenni.

Amikor látszott, hogy ebből kormányközi szerződés lesz – amihez nem is kell EU –, akkor az egész kezdett abszurddá válni.

Amikor a Bizottság jogi főfelelőse, a vicces nevű Hubert Legal bejelentette, hogy szerdai állásfoglalásával szemben péntek hajnalban el tudja képzelni, hogy az EU intézményei a tagállamok csak egy részének írjanak elő kötelezettségeket, kezdett tragikomédiává válni az egész.

De inkább tragédiává, hiszen sok százmilliárd eurókkal dobálóztak közben.

Orbán egyébként is azt vallja, hogy civilizációs választóvonal van, a nyugat válságba jutott. Egy ilyen csúcs könnyen megerősíthette abban, hogy itt már tényleg semmi értelme semminek, a rendszer menthetetlen.

Másfél éve megy a küzdelem, hogy most megváltja magát az EU, kéthavonta éjszakáznak együtt a miniszterelnökök, hogy aztán legközelebb még nagyobb bajról tárgyaljanak.

És innentől nem abszurd talán azt gondolni, hogy Orbánnak elege lett. Elég ebből, ez nem vezet sehova, ha nincs ösvény, ki kell vágni a fákat. Ahogy ezt tette akkor is, amikor pénz kellett a költségvetésnek, és visszamenőlegesen adóztatott.

És gondolhatta akár azt is, hogy az angolok a történelem örök nyertesei, a németek pedig mindig veszítettek a végén. Hát, ha már úgyis minden mindegy, akkor miért ne állhatnánk egyszer az angolok és nem a németek oldalára?

A bökkenő csak az, hogy akármennyire is van ráció ebben a gondolatmenetben, Magyarország az IMF és az EU segélyére szorul most. És a pénzt nem a britek osztják. És innentől a történelmi vízióra épített rendszer érvénytelenné válik, mert a holnapi kenyérről és nem az EU haláláról van szó. Mert az EU sebei ugyan csütörtökről péntekre virradóra tovább gennyesedtek, de azért halálos sebesülésről még egyáltalán nincs szó.