Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

fotó: Szabó Zoltan

"Ha valaki kérdezné, nem én voltam a felbujtó", mondta az akció ötletadója Gavros, miután jó pár száz méterrel elhagytuk a biztonságot nyújtó partot. De ki kérdezné, a halak? Életem ekkor hullámvölgybe érni látszott, és pesszimizmusom a szürke napok számával egyenes arányban hajlott depresszióba. Így szinte gondolkodás nélkül mondtam igent a biztos halált jelentő kalandra.

Rövid előkészület- túlélő hátizsák és korcsolya összekészítése- és még rövidebb magyarázkodás- izé_, majd jövök- után vígan vágott neki öt fős kis csapatunk a még nem realizált útiránynak. "Menjünk Akalira és ott majd meglátjuk!" hangzott a felkiáltás. Miután Siófokra értünk, rövid tanakodás után rájöttünk, hogy Akalihoz a déli partnak semmi köze sincs. Nem maradt más hátra, Siófokról kellett bevennünk a még mindig ismeretlen északi parti települést. Csapatunk egyetlen hezitáló tagjának gyors rábeszélése után már mindnyájan tudtuk, nincs visszaút. Felvettük korcsolyáinkat, hátunkra kaptuk túlélő-felszerelésünket, elővettük az iránytűt- mely később még fontos szerephez jut- és ráléptünk a jégre. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bemutassam, mit is tartalmazott túlélő-felszerelésünk. Vittünk magunkkal két váltás száraz ruhát, 10 méter kötelet veszély esetére, 1db hokiütőt, melynek a jégvastagság vizsgálatához volt nagymértékben köze, két doboz cigit és némi csokit. Mindezt két hátizsákban helyeztük el, melyeket a legelöl korcsolyázó emberek vittek. Az enyhülés ellenére a part közelében még sokan korcsolyáztak, csúszkáltak, hokiztak a jégen. Úgy egy kilométer múlva azonban a legbátrabbak nyomai is véget értek. Innen már szűz terepen, egyedül folytattuk utunkat. Kápráztató napsütésben (lásd napszemüveg), havas, de könnyen korcsolyázható terepen haladtunk egyenesen észak felé. Kisebb-nagyobb rianások, göröngyös és sima jégfelületek, korcsolyázhatatlan laza szerkezetű hóbuckák tették változatossá az utat. Nemsokára azonban felfigyeltünk egy furcsa, szinte leírhatatlan, leginkább bugyogásra hasonlító, felettébb félelmetes hangra. Elneveztük bálnahangnak. Mikor Siófok kikötője kezdett a homályba veszni és a túlpartból még mindig semmi nem látszott, megálltunk egy cseppet pihenni. Elszívtunk egy cigit, jót röhögtünk a bálnahangon és vidáman siklottunk tovább. Ekkor kezdődött a para.

fotó: Szabó Zoltan

Észrevettük, hogy a bálnahang már nem csak messziről és néha-néha, hanem egész közelről és szinte állandóan hallható volt. Kezdtünk egyre jobban elszakadni egymástól, ami szintén nyugtalanítóvá vált. Még egyszer megálltunk megvárni a lemaradtakat és megvizsgálni a jég állapotát. A félelem kezdett kiütközni az arcokon. De lehet, hogy csak az én arcomon. Immár mind az öten épp azon tanakodtunk, hogy vajon hány centis lehet a jég, mikor a közvetlen közelünkben "csapott be" a bálnahang. "Hú, ez közel volt!" jegyezte meg Kolos, majd a következő pillanatban iszonyatos recsegés repesztette meg alattunk a jeget. Úgy rebbentünk széjjel, mint az idegösszeomlásos verebek. Pánikszerűen és tanácstalanul kezdtünk el össze-vissza korcsolyázni, hirtelen azt is elfelejtettük, honnan jöttünk és hová tartunk. Itt jutott nélkülözhetetlen szerephez az iránytű. Az északi irány betájolása után gyorskorcsolyázókat meghazudtoló tempóban folytattuk utunkat. Csak saját nevemben nyilatkozhatok, mit éreztem ekkor. Átfutott az agyamon az alattunk elterülő víz mennyisége, mélysége, hőfoka. Miután egyik sem kecsegtetett a túlélés legkisebb esélyével sem, halálfélelemben tettem meg a következő fél órát. A bálnahangok intenzitása és hangereje pedig egyre csak fokozódott. Óráknak tűnt az a néhány perc, amíg már olyan közel kerültünk a parthoz, hogy ha nem húz le a korcsolya egyből a víz alá, talán kiúszhattunk volna fagyási sérülések és kihűlés nélkül. De itt még át kellett kelnünk a Balatonon fellelhető legnagyobb rianáson, melynek mindkét oldalát egy méter széles és kb. 10 centi mély vízsáv szegélyezte. És sikerült! Kiizzadva, adrenalintól fröcsögő füllel érkeztem meg másfél órás küzdelem után egy emberektől és DJ-ktől hemzsegő jégbuliba.

Képünk illusztráció

Végállomásunk Balatonalmádi lett. Már csak a visszajutás problémáját kellett megoldanunk, hiszen gépjárműveink Siófokon voltak. A legkézenfekvőbb visszakorcsolyázás lehetőségétől én mereven elhatároltam magam. Nem úgy a három legkeményebb, kik rövid feltöltődés után útnak is eredtek. Én a várakozás izgalmas perceit feszültségoldó laza forraltborozással és vérre menő jégkorongozással töltöttem. Így történhetett, hogy mire a többiek visszaértek, én energiakészletem 100%-át elhasználva, diadaltól és forralt bortól mámoros állapotban bolyongtam a jégen. A továbbiakról talán valaki mást kellene megkérdezni. Jó kis móka volt, talán az utolsó lehetőség átkelni idén a Balaton jegén.

2002.01.20., Móni, Vittorio, Kolos, Gavros, Flow

Tanácsok hasonló őrülteknek A tervezett átkelés előtt legalább két hétig folyamatosan 0 fok alatt legyen a hőmérséklet. A Balatonban hőforrások melegítik a vizet. Ezeken a helyeken különösen vékony a jég. Tájékozódj, mielőtt elindulsz. Tudd kezelni az iránytűt Legyél biztos korcsolyás Szükséges felszerelés: Váltás száraz ruha Iránytű, térkép Telefon Kötél, mentéshez Csoki, tea Bot, jégvastagság vizsgálathoz Napszemüveg