Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Miközben odakinn a március, a hóesés és a langy fuvallatok után, éppen az őszi esővel kísérletezett, zsúfolásig telt nézőtér jelezte, hogy itthon is szép számmal kíváncsiak a nemzetközi zsűri által legjobbnak ítélt filmekre. A szokással ellentétben a műsor hangulatát egy olyan film határozta meg, amelyik híján volt az extremitásnak, és bravúros filmfelvételeknek. A Fesztivál Nagydíját elnyert alkotás, a Vision man, egy 87 éves eszkimó vadász visszaemlékezéseinek szépen fotografált krónikája. A közel egy órás filmet követően már nem lehetett a megszokott, kellemes belefeledkezéssel nézni a vad mountainbike-os, base jump-os és jégmászós kalandokat.

Öregember fekszik az ágyában. Asztalán vizespohár, szemüveg. A szoba lehetne éppen nálunk is. Az öregember a gyerekkoráról mesél. Kinéz az ablakon. Havazik, mint, mondjuk a Lövölde téren. Az öregember egy rozmár koponyát húz elő az ágy alól, és nekilát lefűrészelni az egyik agyarát.
"Vadász vagyok", mondja az öregember. "Pontosabban, voltam, mivel már nincsenek kutyáim." Vastag szemüvege mögött elmosolyodik. "Csak egy kutyám maradt. Alkoholnak nevezem. Azért, mert szeretem." Az öregember Grönland északi részén él. Kinéz az eszkimók számára kiutalt egyen-ház ablakán, és emlékezik. Szavai nyomán megelevenednek kalandjai.

Inuitok együttes erővel húzzák át a léken a megszigonyozott rozmárt. A hatalmas test ernyedten fekszik a déli sötétségben derengő jégen. Alig telik el néhány perc, és már éles kések vágnak a húsába. Furcsa, de nem érzünk iszonyatot. Nem gyilkosság történt: a jégvilág rendes élete zajlik.
A kutyák hosszú kilométereken át húzzák a vadászok szánját. Este morogva bújnak össze a hóviharban, míg gazdáik a sátorban alszanak. A kutyák érzik meg először a zsákmány szagát. Mégis tovább rohannak, mikor a vadász leugrik a szánról: "magukkal viszik a zajokat". A partra húzott fóka húsból a kutyák kapnak először.
A fehér világ sok egyértelmű dolgot viszonylagossá tesz. Az ember tartja a kutyát, vagy fordítva? A kérdésnek itt nincs értelme. Az ember és kutya valójában egyek. Ahogy nem létezik zsákmány és vadász sem. Egyenlő felek kóborolnak a végtelen jégmezőkön. A vadászok hetekig üldözik a jegesmedvét, hogy kezdetleges eszközeikkel leteríthessék. Amikor a hatalmas állat elmenekül, nem a trófea elszalasztását siratják: "pocsék érzés látni, hogy a jövő évi nadrágod, és egy halom finom ennivaló az orrod előtt úszik el."
A fiatal vadász számára a jegesmedve elejtése nem sport: "A jegesmedve felpezsdíti az életet. Nincs még egy állat, ami ennyire megragadja a képzeletet. A jegesmedve vonzereje, hogy megtanít legyőzni a félelmet."
Az inuitoknak ma már nem kell vadászniuk. Fűtött házakat kapnak, dolgozhatnak. Nem kell a hómezőkön kóborolniuk. Nem kell megvárni a négy hónapos tél végét, ha fényt akarnak látni; elég felkapcsolni a villanyt, vagy a tévét.
Az inuitok és a kutya, a világosság és az évszakok, a vadászat és a kaland mára különálló fogalmak lettek. Az öregember apró jegesmedve szobrokat farag rozmáragyarból. Egy este pedig elajándékozza a kutyáját: utoljára felteszi rá a hámot, mert mégis, "hám nélkül a kutya haszontalan."

Hegymászók filmjei következnek a fesztivál programjában. A híres Alex Lowe és csapata mászik egy közel 1000 méteres sziklafalat Grönland közelében, a Baffin-szigeten. Harmincnégy napot töltöttek a csupasz gránitfalon, ég és föld között lebegve. Míg a mászók a magassággal és az időjárással viaskodva araszolnak felfelé, elhangzik néhány érdekes kijelentés. "Ekkor érzem, hogy igazán élek."-mondja a csapat egyik tagja, miközben egy szál kötélen kilendül a fagyos mélység fölé.
"A félelem mindenképpen jelen van, ezért kikapcsolod, csak mászol, a lélegzésre figyelsz, és nem gondolsz arra, hogy bármikor leeshetsz."
A Vision man után átértékelődnek a mászók spontán megjegyzései. Nem az extrém teljesítményeken van a hangsúly, hanem a "hám felvételén", ami nélkül a sarkvidéki kutya csak egy hobbiból tartott eb. A függőleges felületen, a hosszú kapaszkodás során, újra egyenlő lesz élet és kaland. Egy komoly elszántságot igénylő jégmászás alatt ugyanúgy le kell győzni a félelmet, ahogy a jegesmedve vadászatra induló eszkimóknak.

Azzal, hogy a hagyományosan extrém-sport eseményként elhíresült fesztiválon a nagydíjat éppen az inuitok világába barangoló film vitte el, nyilvánvalóvá vált, hogy mind többen fordulnak el a marketing ízű, üres és hiteltelen extrém-sportoktól. A szikla és jégmászás, a mountainbike, vagy bármi egyéb, addig extrém csak, amíg nem csinálja komolyan az ember. Onnantól ugyanis az élet részévé válik. Az "extrém élet" pedig, amellett, hogy nem létezik, még viccesen is hangzik. Hagyjuk meg az extrém dolgokat a dezodorok, biztosítók és a szórakoztató műsorok világára. Egyszerűen csak eredjünk nyomába egy "jegesmedvének".