A Magyar Everest-Lhotse Expedíció hazatért alaszkai edző-hegymászásáról. A 6192 méter magas Denali csúcsát ugyan nem sikerült elérni, de a felkészülés jegyében a csapat értékes tapasztalatokat szerzett az arktikus faggyal, viharos széllel és az éhezéssel kapcsolatban. Kárpótlásul belekóstolhattak a barátságos alaszkai mindennapokba. Beszámoló az expedíció vezetőjének tollából.

Klein Dávid (exit@mail.index.hu)
2001. május 9., szerda 12:25


Behavazott országút a behavazott alaszkai városka határában. A horizonton hósipkás, fehér hegyek. A bekötőút mellett két kelet-európai madárijesztő, a hegymászók. Két degeszre tömött húzózsák, három hátizsák, két kishátizsák, két síléc. Fütyörésző, jeges szél. A madárijesztők váltva stoppolnak, egy kör 15 perc, arcukon jégcsimbókok és oda nem illő, bizakodó mosoly. Talkeetna - úti céljuk - még igen sok mérföld.

A Chevrolet kisteherautó nehézkesen lehúzódik, halkan zümmög, mint egy szép piros katicabogár. Megrohanjuk. - "Igen, északnak tartunk. Hogy csak 10 mérföldet? Hááát... Ha úgy gondolod, hogy onnan jobb a stop..." Berámoljuk a málhát, csattannak a nehéz ajtók és elhangzik az ominózus mondat.
- "És asz'ondja, srácok, zöldet szívtok?"
‘Sure, why not?' - mondjuk. Alaszka tündéri hely. Jon úgy dönt, szabadnapot vesz ki és elvisz minket Talkeetnába, hiszen olyan szép napunk van. Fél óra múlva már áll a bál. Zoli barátom a kisteherautó volánja mögött, Jon a bőrülésen relaxál, én vodkás narancslevet iszom és pakisztáni rémtörténeteket mesélek, az utastérben bódító füst kavarog, country zene szól, a hátsó ülésen 2 × 6 doboz sör és mi csak gurulunk bele az alaszkai road movie panorámájába.

Ez itt kérem Amerika, gyorsan peregnek az események. Pénteken indultunk Budapestről. Vasárnap este már a Kalhitna-gleccseren, alaptáborunkban téblábolunk. Egy kőhajításnyira tőlünk pihen bérelt repülőgépünk. Pilótánk, Paul, búcsúzkodik. Ő képviseli a külvilágot. Jó húsz nap múlva látjuk majd viszont. - Jó mászást, fiúk, vigyázzatok magatokra. Ha jó az idő, rátok nézek, errefele repkedem szinte minden nap. Kipróbáljuk a CB rádiót, kezet szorítunk. A propeller búgni kezd, majd 100-150 méter után elemelkednek a gép sítappancsai a hóról és tovahussan. Ahogy körbevesz minket a téli éjszaka, felidézzük idős lengyel hegymászó ismerősünk szavait: "Summer climbing is for ladys..." - dörmögjük, utánozva Andrzej jellegzetes kiejtését, mackós hanghordozását.

Az út összességében hasonlít egy miniatűr artikus expedícióra. Egy nagy alaptábor sátrunk és egy kisebb, kétszemélyes sátrunk van. Két főző, rengeteg élelem, benzin (főzéshez), egy kötél, mászó-felszerelések, hófűrészek (a jégfalak építő kockáinak kinyesegetéséhez), lapátok, túrasík és szánkók. A mászást jól jellemzi időjárási statisztikánk: 4-én (gyönyörű időben) száll le velünk Paul a Kalhitna-gleccseren. Március 20-ig egy nap jó időnk, és kétnapnyi közepes időnk van. A többi pocsék. Csiga tempóban araszolunk felfelé a gleccseren a nehéz szánkókkal. Gyakran több napra beássuk magunkat egy-egy táborba. Pault 17-én látjuk először, addig fel se tudott szállni. Idézzük fel ezeket a feledhetetlen napokat pár naplórészlet segítségével:

"3/12 - Katasztrofálisan rossz idő. Nagy köd, hóesés. Táborban dekkolunk."

"3/14 - Hét óra harminc körül keltünk. főzőcske és táborbontás. Két óra kőkemény munka után a Motorcycle Hill közvetlen szomszédságában vagyunk. Kegyetlenül erős szél. Nem értjük egymás szavát. Nem megyünk tovább. A hideg - tényleg - csontig hatol. Kb. egy óra alatt építünk két falat - ember magasat - szélirányban. Odakünn tombol a szél. Tésztát, ketymát főzök és sütök két szelet sonkát. Előtte cukros, fahéjas tejet iszunk. Fosat, de nem akaródzik kimenni a viharba. Az élet bajjal jár."

Jellemző továbbá erre az időszakra a költői ihletettségi szintünk megemelkedése is. A következő mű valamikor 13-án (kedden) született:

"Nem vagy többé
- ó Szalonna!
szemem szomorúan rebben
hajnaltájt már nem szaglászom,
zsírtesteddel már nem játszom,
megzabáltunk tegnap, kedden."

Szó, szót követ - nap napot. A frontharcosok (azaz mi) lassan előre nyomulunk és végül "elfoglaljuk" a Teknő Tábort, közvetlenül az általunk kinézett West Rib (Nyugati-borda) szomszédságában. "A légy elfoglalta a légypapírt..." jut eszembe a mondat. Az idő csalogatóan szép március 17-én, délután...

A sátorban izgatott tervezgetés, pakolászás folyik. "Minden gramm számít..." - ismételgetem magamban, és a MARAD kupacba kerül a kisolló.

A vihar éjjel, talán 10 és 11 között tört ránk. A szél erősségéről nem lehetnek pontos fogalmaink, mivel szélsebesség mérőnk elemei rég megadták magukat a hidegnek. A sötétben, fagyott ujjakkal, behavazott felszerelési tárgyak közt kotorászva igyekszem begyújtani a főzőt. Behavazott?! Ez már nem páralecsapódás. A sátor szakadt. Több helyen. Kommunikálni próbálok Zolival. A szél túl erős, sátron belül se igen értjük egymást. Legalább egy jó teát főzzünk... Szendergésemből egy fekete-vörös lángfelhő riaszt fel. Szép, de igen veszélyes, ha a kiszivárgó benzin felgyújtja az ember holmiját. A tüzet eloltjuk. A hiba oka: a benzinvezeték csatlakozójánál elrepedt. Főzési lehetőségek: minimális, keserves. Zoli bőszen szerel. Fejlámpám fényénél alkoholos filcek segítségével kidekoráljuk közös kacsánkat (egészségügyi éjjeli edény). A keresztségben a Wynona nevet kapja, égszínkék szemei vannak és sötét, bozontos szemöldöke.

"3/18 - Közben 18-a lett és még mindig üvölt. Főzni se tudunk... Egybemosódnak a napok. A főző elromlott, a vezetékkel van a baj, orrán-száján jön a benzin. A sátor vészesen szakadás határon, a szél időről-időre teljesen ránk lapítja. Nem értjük egymás szavát. Idebent is mindent hó borít. Nagy nehezen felolvasztunk egy liternyi vizet és valamit főzünk is. Berakok 2 halkonzervet a hálózsákomba, reggelire. Az éjjel nem nagyon alszom. Hideg van, benzin szag, és csapkodja, ránk lapítja a szél a sátorvásznat. Ha mozdulunk, hó csúszik a nyakunkba."

A vihar 20-án áll el. Élelmünk szinte teljesen elfogyott. Sátrunk "marginális", a hófalakat a szél eltakarította. Le kell menekülnünk, se időnk, se élelmünk, se megbízható főzőnk.

22-én, késő délután érjük el alaptáborunkat. 23-án végre sikerül kapcsolatot teremteni egy teherszállító gép pilótájával, bár a vétel nagyon gyenge. Megkérjük, szóljon Paul-nak, hogy vigyen minket haza. Valamit vartyog, reméljük beleegyezőleg. Másnap - késő délután, amikor már feladtuk a reményt és vackólódnánk éjszakára - felbukkan a gleccser letörésénél a gyönyörű kék repcsi! Paul széles mosollyal köszönt. Belevitorlázunk a naplementébe.

Denali (Mt Mc Kinley) Magasság: 6192 méter (Déli-csúcs) Földrajzi helyzet: USA, Alaszka, közvetlenül az Északi-sarkkörtől délre: Északi szélesség 63°04 Első megmászás: 1913. június 7. - Karstens, Stuck, Harper, Tatum (Déli-csúcs) Első téli megmászás: 1967. február 28. - Johnston, Davidson, Genet Megmászások száma: nagyjából 1000 kísérlet (600 sikeres) évente, a nyári szezonban Téli megmászások száma: 9 expedíció, 16 hegymászó a csúcson (6 közülük meghalt lemenetben) A mászás során a Kalhitna Alaptábor felett 6 tábort állítottunk fel. Legnagyobb elért magasság (6. tábor): kb. 4900 m.

az oldal tetejére