Az expedíció sajtótájékoztatóján bírálta a Hegymászó Szövetséget és köszöni a támogatást az előző kormánynak. Erőss Zsolt délután megkapja a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét.
|
Érdemrendek és Érdemkeresztek
|
Jánosi György, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter kedd délután magas állami kitüntetésben részesítette a Magyar Mount Everest Expedíció 2002 tagjait.
Sok millió honfitársam nevében szeretnék gratulálni nemcsak a sportteljesítményhez, hanem ahhoz az erőhöz és hithez, amely nélkül nem lehetett volna végrehajtani ezt a csodálatos tettet - mondta a miniszter, majd átadta a kitüntetéseket.
Erőss Zsolt a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét, Várkonyi László a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét, Ács Zoltán, Mezey László és Mécs László pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át Jánosi Györgytől.
|
|
|
Határozott kijelentésekkel kezdte első, hivatalos sajtótájékoztatóját a Millenniumi Mount Everest Expedíció. Zimmermann Ottó, az expedíció sajtósa a csapat nevében elmondta, szeretnék, "ha a jövőben változna a Magyar Hegymászó Szövetség hangneme és stílusa. ... Ha a hegymászók elmennek, és a saját testi épségüket veszélyeztetik a hegyen, akkor legalább jó utat kívánjanak nekik." A csapat ezzel a felkéréssel "szeretne békejobbot nyújtani a Szövetségnek".
A bejelentés háttere, hogy a csapat felkért technikai vezetője, Ozsváth Attila, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Hegymászó Bizottsági vezetője az expedíció szervezetlenségére és az ISM támogatásával járó megkötésekre hivatkozva visszamondta részvételét. (Ozsváth Attila válasza a cikk végén olvasható.)
|
Zimmermann Ottó, az expedíció sajtósa |
A sajtófőnök elmondta, hogy válaszul az expedíció alkalom szülte összeállításáról terjengő hírekre, kijelentik: "ez az öt ember ezután, szervezetten is egy csapatként fog működni." Az Exit kérdésére Ács Zoltán, az expedíció egyik vezetője később elmondta, hogy konkrét terveik nincsenek a jövőre, de "nem utálták meg egymást" tehát semmi akadálya annak, hogy későbbiekben akár együtt is másszanak. Az ügy nehézségei közt említette, hogy mindkét csapatnak (tehát akikből a mostani expedíció felállt. a szerk) megvannak a saját szponzorai, amelyek összehangolása problémákat vethet fel.
|
Ács Zoltán |
|
|
Erőss Zsolt |
|
Zimmermann végül örömmel számolt be arról, hogy a mai napon az "ISM minisztere" is fogadja majd az expedíciót. Ugyanakkor megköszönte az előző kormánynak is, hogy támogatta őket, azoknak, "akiket a választók leváltottak" ugyan. Köszönte a támogatást Deutch Tamásnak, "még akkor is, ha manapság nem divat ilyesmit mondani". Bár örülnek, hogy "az újak is fogadják őket".
Ács Zoltán, az expedíció vezetője a Himalayan Guides, expedíciószervező cég szerepéről elmondta, hogy a skót ügynökséget az expedíció bürokratikus ügyeinek intézésében vett részt. Bár a Himalayan Guides teljes segítséget nyújt azoknak a "kiválasztottaknak" akik részt vehetnek túrájukon, a magyar expedíció nem élt ezekkel, saját erejükből értek el eredményt.
|
Mécs László |
Mécs László, technikai vezető kiemelte a jelentős különbséget az oxigénnel és az anélkül végrehajtott csúcsmászások közt. Sokat elárul - mondta -, hogy 1953 óta több mint 1200-an jutottak fel az Everestre mesterséges oxigén használatával. Nem éri azonban el a százat azoknak a száma, akik ugyanezt a nagy könnyebbséget jelentő segédeszköz nélkül hajtották végre. Bár Erőss Zsolt a csúcsmászás utolsó szakaszánál, a Déli-nyereg felett használt oxigént, de azt csak a mászásnál és a negyedik táborba történő ereszkedéshez vette igénybe. Nem éltek viszont a serpák segítségével, felszerelésüket is maguk szállították.
|
Mezey László |
Az Exit kérdésére Ács Zoltán elmondta, hogy a mászáshoz szükséges köteleket a serpák vitték fel, de ez "minden expedíciónál" így van. Az oxigénpalackok is a serpák közreműködésével jutottak fel az egyes táborokba, a Khumbu jégletörésen keresztül pedig a Sagarmatha National Park serpái építettek ki létra- és kötélsegítséget.
Az expedíció viszont önerőből vitt fel egy sátrat és edényeket az egyes táborba, a második táborba pedig egy háromszemélyes sátrat juttattak fel.
|
Várkonyi László |
A sajtótájékoztató után Ozsváth Attila, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Hegymászó Bizottsági vezetője az elhangzott kritikákra válaszolva az Exitnek elmondta, hogy az expedíció csak őt, személyesen kereste meg. A Magyar Mount Everest Expedíció a Szövetséghez semmilyen formában, sem anyagi, sem erkölcsi támogatásért nem fordult. Ozsváth kijelentette továbbá, hogy az üggyel ezek után nem kívánnak foglalkozni.
Magyar Everest Expedíciók
|
1996: Magyar Csomolungma Expedíció, Útvonal: Tibeti normálút, Vezető: Dr. Nagy Sándor, Tagok: Balogh György, Balogh Géza, Bradács Ágnes, Csíkos József, Erőss Zsolt, Straub József, Szekeres Gerő, Koncz Ákos, Dr. Gárdos Sándor, Várkonyi László, Vörös József, Reinhardt Wlasich,
2001: Everest-Lhotse Expedíció, Útvonal: Kangshung fal, Vezető: Klein Dávid, Technikai vezető: Ferenci Miklós, Tagok: Ács Zoltán, Mezey László, Várkonyi László
2001: Magyar Millenniumi Everest Expedíció, Útvonal: Tibeti normálút, Vezető: - , Technikai vezető: Mécs László, Tagok: Bradács Ágnes, Erőss Zsolt, Dr. Gárdos Sándor, Keresztesi Koppány, Kertész Zoltán, Nedeczky Júlia, Markos Huba
Várkonyi László két alkalommal, egyéni szervezésben is megkísérelt az Everest csúcsára jutni.
Az Everest két hegymászónk életét követelte. 1996-ban Reinhardt Wlasich, 2001-ben Dr. Gárdos Sándor nem tért haza.
|
|
|