|
Álhegymászó valódi hegyekreZoknik még gazdára várnak2002. 06. 20., 13:56 | Frissítve: 2002. június 20., csütörtök 16:38
Kacsa a világ második legmagasabb hegyére induló magyar expedíció híre? A meghívott hegymászók, az Everest csapat nem tud az expedícióról, a Hegymászó Szövetség elhatárolódik, a feltüntetett szponzorok nem léteznek. Az expedíció vezetője szerint az MTI hibás adatokat közölt.
Értetlenséget és felháborodást keltett hazai hegymászókörökben a világ második legmagasabb hegyére, a K2-re induló magyar expedíció híre. A problémát nem az okozta, hogy egy olyan hegyről van szó, amelyet technikailag még az Everestnél is nehezebbnek és veszélyesebbnek tartanak, hanem, hogy az expedíció vezetője, Lokody Levente, hivatalos sajtóközleményében és az expedícióról összeállított pályázatában olyan neveket említett tagként és támogatóként, akik addig sem az expedícióról, sem Lokodyról nem hallottak.
A sajtóközlemény szerint "a Mount Everestet megjárt magyarok közül többen is jelezték, szívesen részt vennének az expedíción." Erőss Zsolt, az Everest magyar meghódítója az Indexnek úgy nyilatkozott: "Túlzás lenne azt állítani, hogy bármi is van köztünk. Semmit nem tudok erről az expedícióról. Mivel azonban a mai nap többen is kerestek ez ügyben, a jövő hétre sikerült találkozót megbeszélnem a vezetővel, hogy kideríthessem, mi is ez az egész." A láthatatlan hegymászó A Magyar Mount Everest Expedíció technikai vezetője, Mécs Lászlót is "gyanakvással" figyeli az ügyet. Lapunknak elmondta, hogy nincsenek közös terveik Lokodyval, lévén, hogy személyesen nem is ismerik őt. Ugyanakkor hallott tavalyi Annapurna expedíciós tervéről, amelyből azonban nem lett semmi. Mezey László, az Everest expedíció tagja mostanáig nem is hallott a K2 expedícióról, és meglepetéssel értesült arról, hogy az általa is alapított szervezet, az Explorers program neve is szerepel az expedíció pályázatában. A helyzetet nonszensznek nevezte, és adott esetben ellenlépéseket is elképzelhetőnek tart a későbbiekben. Ozsváth Attila, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség Hegymászó Bizottságának elnöke kijelentette, hogy elhatárolódik Lokody Levente tervétől. Szakmai múltja ismeretében ugyanis nem tudja komolyan venni az expedícióját sem - nyilatkozta. A Szövetséget egyébként mostanáig nem is keresték meg, így ők is csak hallomásból értesültek a tervről, és azt sem erkölcsileg, sem anyagilag nem támogatják. Megkerestük még az expedíció támogatójaként feltüntetett Mountex országos túrabolt hálózat vezetőjét, Sárközi Andrást is, aki elmondta, hogy őket nem keresték meg a K2 expedícióval kapcsolatban és Lokody Leventéről sem hallott ez eddig. Nem tudja, hogy logojuk, nevük hogyan jelenhetett meg az expedíció anyagában. Az MTI tévedett Az expedíció vezetője, Lokody Levente szerint az expedícióról beszámoló MTI közlemény több ponton is téves. Az Everest Expedíció tagjai ugyanis nem jelezték, hogy szeretnének részt venni az expedícióban. Csak annyit említett, hogy majd szeretné őket meghívni a csapatába. "Ne értsék félre, még nem biztos, hogy velünk jönnek" - mondta.
A Broad Peak Expedícióval nevet szerzett Explorers program említésével viszont nem követett el hibát, vélte, mivel "ezt a szót ő találta ki ide". Tervez ugyanis szeméttakarítást a hegyen, és a programban "benne van a globális felmelegedés szó is, meg ilyenek". Véletlen egybeesésről van szó, nem gondolt rá, hogy kellemetlen lehet az egybeesés, de ha ez félreértésre adhat okot, szívesen megváltoztatja "Exploring"-ra. A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség emblémája pedig "véletlenül" került fel a pályázatukra, egy tavalyi anyagból. Az expedíció ötlete - mint a vezetőtől megtudtuk - egy hónapja fogant, mikor kiderült, hogy csökkent a pakisztáni csúcsdíjak összege. Azóta viszont folyamatosan edzenek. Bár a Délmagyarország által megjelentetett cikkben Lokody nyolcfős expedícióról beszél, az Indexnek elmondta, hogy a csúcsmászáshoz szükséges engedély nyolc főre szól ugyan, de most még csak két hegymászó van rajta kívül a csapatban. Az engedélyt egyelőre kérvényezték, de nem fizették ki. Sajnálkozását fejezte ki ugyanakkor, hogy egyetlen hazai szponzoruk sincsen. Tavalyi, meg nem valósult expedíciójukat egy angol cég, a Bridgedale támogatta néhány zoknival, amelynek egy részét az expedíció vezetője itthon már használta, de további zoknik várnak még gazdára.
|