Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

A hatodik emeleti, alacsony mennyezetű lakás nem árulkodik a nagy küzdelmekről és szép eredményekről. A rendben sorakozó könyvek, szerény bútorok és a derengő téli tájat ábrázoló fotó a falon mintha mind Szabolcs lényének tárgyiasult lenyomata lenne.

EXIT: Mostanában mivel foglalkozol? Ha jól tudom a ’96-os Everest Expedíció volt az utolsó nagy kalandod.

Szabolcs: Tulajdonképpen semmivel. Vetítgetések. Fotókiállítások. Ezekre készülök. Nagy terv nincsen. Izlandon voltam a múlt nyáron. Főleg a fotózás miatt.

EXIT: Hegymászás?

Szabolcs: Nincs. Iránba mehetnék a nyáron, a Demavendre, de nem fogok. Sok minden mással foglakozom mostanában.

EXIT: Lehet szó valami olyasmiről, hogy az ember a mászással eltöltött hosszú idő után már nem feltétlenül a csúcsra vágyik, hanem, hogy ott legyen a hegyek közt?

Szabolcs: Igen, erről van szó. Elvágyódok, de ma már a fotózás, amit fontosnak tartok. Izlandra szeretnék visszamenni a nyáron, megint csak a fényképezés miatt.

EXIT: A fotózás átvette a hegymászás szerepét?

Szabolcs: Mindig is fontos volt. Régebben még előfordult, hogy a cél érdekében nem vittem magammal a gépet. Nem sokszor, de megtörtént. Például az Aconcaguan. Egyik társunknak tüdőödémája volt, és le kellett őt vinni. Balogh Géza barátom vállalta magára, hogy lekíséri. Mondta: Szabolcskám, ha ezalatt úgy érzed, hogy fel tudsz menni, menjél fel, mert nem tudom, hogy érek vissza. Neki is indultam, de olyan sok volt a felszerelés, hogy a fényképezőgépet inkább elrejtettem egy kő alá. Aztán rossz idő jött, visszafordultam. Később megjött Géza, és végül is együtt jutottunk fel.

EXIT: Ha jól érzem, a te pályád szép ívet írt le. Kezdődött a sporttal, súlyemelés, kajakozás. Aztán a hegymászás, ami azért már egy kicsit más. És ez vitt el a művészetek felé.

Szabolcs: (nevet) Nincs szó művészetről. Megpróbálom elhozni az embereknek azokat az élményeket, amiben részem volt. Nagyon sokan nem jutnak el ilyen gyönyörű vidékekre. Végül is, nekem sincs jogom, hogy a hegyek közt járjak. Egy lábam van, nyugdíjas is vagyok… De valami mégis oda vonz. Legalább így megpróbálok másokat is odavinni.

EXIT: Hogy érted, hogy nincs jogod a hegyek közt lenni?

Szabolcs: Én igazából nem vagyok hegymászó. Mikor beválasztanak a csapatba, tudom, hogy nekem mindenképpen meg kell felelnem. Ha fél lábbal is, része leszek egy expedíciónak nem engedhetem meg, hogy ne érjem el a csúcsot. A többiek miatt vissza is kell érnem. Milyen kellemetlen lenne másoknak, ha mondjuk meghalnék. Elvisznek magukkal egy nem teljes értékű embert, aki aztán ott marad a hegyen. Szóval én csak felmegyek a csúcsra, meg lejövök, és mivel ezt sokszor csináltam, azt hiszik hogy jó hegymászó vagyok.

EXIT: Tehát Te csak felmászol, meg lejössz, úgy teszel, mint a hegymászók, de igazából nem vagy az. (Vége a tudósítói komolyságnak, nevetek.) Jól alakítod a szereped. Mik az ál-hegymászó legnagyobb eredményei?

Szabolcs: Hát ez egy érdekes dolog. Azt kellene mondanom, hogy a 8.000 méteres Cho Oyu megmászása volt az egyik nagy siker. A Kedar Dome keleti fala pedig a másik. Ez nemzetközi szinten is jelentős volt. Én mégis azt tartom legnagyobb eredményemnek, mikor először érintettem meg az oszolyi sziklafalat, és azt mondtam magamban, hogy én fel akarok oda mászni. Ez volt az első nagy lépés, a többi már csak fokozatbeli különbség.

EXIT: Mi vonzott Téged a hegyek közé? Úgy érzem, a hegymászás szeretete már jóval azelőtt benned volt, hogy egyáltalán mászni kezdtél volna?

Szabolcs: Mindig vágytam oda, de sokáig nem mentem a közelébe. Első időben a kajakozás miatt. Minden időmet az edzésre fordítottam. Azt mondtam, hogy meglátszik majd a versenyen az az idő, amit nem készüléssel töltötök. Aztán a házasságom. Csak álmodoztam, olvastam róla, képeket nézegettem, és tudtam, hogy a hegyek közt megtalálom azokat a dolgokat, amit keresek: kaland, mozgás, szépség.

EXIT: Hogyan rangsorolnád, ha lehet egyáltalán, amik fontosak a hegymászásban? Gondolok itt a csúcsra, a természetre, emberekre.

Szabolcs: A legfontosabb, hogy kivel mászom. Jó csapattal érdemes bárhová elindulni, hiszen te is tudod. Végül is, a mászópartnered az, akivel megosztod ezt a gyönyörű élményt. Rá bízod az életed. Ha nincs meg az összhang, sokkal nehezebb. Aztán a hegyek. Fontos, hogy tetsszen, hogy vad legyen, és szép. A szépség nagyon számít. Ha megvan a jó mászópartner és a hegy, akkor elkezdünk gondolkodni, hogy jó lenne valami vadat csinálni. Akkor az lesz a leglényegesebb. A csúcs. Ez az, ami idővel megváltozott. Most már a hegy szépsége a legfontosabb.

EXIT: Nekem úgy tűnik sokat gondolkozol, nem csak a hegymászás kapcsán, de úgy általában is. A hegyek közt töltött időnek mennyi szerepe van ebben?

Szabolcs: Nem vagyok én filozófus, nincsenek magvas gondolataim. De a hegyek közt rengeteg ideje van az embernek, hogy odafigyeljen arra, ami történik. Szándékosan nem viszek a hegyek közé könyvet, walkmant, ilyesmit. Meg akarom élni az út minden másodpercét. Nem csak akkor, amikor jó dolgok történnek. Hanem amikor nehézségek jönnek. Amikor nem mennek jól a dolgok. Mert olyankor is történik valami, ami fontos, és azt sem akarom elmulasztani.

A hegyek közt járva megérzi az ember, hogy mi is a helyzet. Hogy milyen kicsik vagyunk, és milyen nagy a természet. Néztem múltkor a tévét, és ott mondták, hogy a Kairó-Dakar autóverseny résztvevői legyőzik a sivatagot. Azt gondoltam, a sivatagot nem lehet legyőzni. Amikor feljutok a csúcsra, nem azt érzem, hogy legyőztem a hegyet. Hanem beleláttam, hogy milyen kicsike is az ember. A természetet nem lehet legyőzni.

EXIT: Vagy nem érdemes.

Szabolcs: Pontosan. Akkor lesz baj, ha végül sikerül felülkerekedni a természeten. Ha majd visszafelé folynak a folyók, rájövünk, hogy mégsem győztünk.

EXIT: Mit tanácsol azoknak, akik csak mostanában kezdenek ismerkedni a hegymászással? Nincsenek éppen könnyű helyzetben: a hegymászás nagy mértékben tagozódik, kialakult a teremmászás, ahol már nem szükségesek az igazi sziklák, különvált a sziklamászás, a mesterséges mászás, az expedíciózás.

Szabolcs: Nem is tudom, kell–e tanácsot adni. A nagyobbik fiam most kezd érdeklődni a mászás iránt. Nem erőltetem. Ha igazán érdekli, akkor úgyis a hegyek közt köt ki. Az is jó, ha valaki csak teremben szeret mászni. Fantasztikus dolgokra képesek a teremmászók, szinte el sem hiszem. Egyszer talán kimennek a hegyek közé, felnéznek, és azt gondolják, érdemes megpróbálkozni a sziklákkal is.

Végül is, lehet az ember egylábú, kétlábú, háromlábú…a lényeg, hogy mindenki mássza meg a maga hegyét.