|
Életben maradtak2001. 03. 25., 18:50 | Frissítve: 2001. március 28., szerda 23:19
A mélység helyett a hegyekkel kellett megküzdenie magyar barlangász-expedíciónak. A kalandok az alpesi barlang feltárását követően kezdődtek. A lavinák, a csontig hatoló hideg, és a szél miatt hegyen rekedt csapat az Életben maradtak c. film jeleneteit élte át. Kannibalizmus helyett ők a makarónit választották.
Amikor átmásztunk az utunkat keresztező kétezer méteres hágón, már tudtuk, hogy a Michel Gortani barlang bejárata teljesen be lesz havazva. Olasz barátaink már a múlt hétvégén sem tudtak oda lemenni. Minket mindez mégsem tántorított vissza. A hó hatalmas: négy méter a felszínen, és a bejárati aknába még több folyt be. A hír igaznak bizonyult, de öten 5 óra alatt teljes terepátrendezéssel megnyitottuk a második akna alján lévő lyukat.
A tizenegy fős társaság leereszkedett a számos szakadékkal szabdalt járatba, amit hol lapos, hol pedig kígyózva kanyargó meanderek tagolnak különböző szintekre. A régi bútordarabok rezignáltan vonszolják az egyheti kaját, személyes felszerelést, na meg ami még a feltáráshoz kell: kötelek, kürtőmászó vasak, csavarok_ stb. Mindenesetre aki elsőtúrás az rendszerint kellőképpen megszeppen mire tíz-tizenkét óra menetelés után meglátja a sáros és kétfokos huzattal átszellőztetett bivakfolyosót.
A bázis -540 m-es mélységben közel a kutatási pontokhoz található. "Másnap reggel", — ami jócskán elcsúszva (szokás szerint) délutánra esett — , megkezdtük a feltárásokat. Négy csapatra bomolva különböző feladatokkal folyt a kutatás. Mindez ismeretlen mélységekbe való leereszkedésből, be nem járt folyosók, kuszodák, meandererek felderítéséből és magasbanyúló kürtők kimászásából állt. Természetesen folyamatos térképkészítéssel és fotózással dokumentálva. A csapatok félnapi távollét után, "esténkén" egymásnak mesélve kalandjaikat tértek nyugovóra, miután ki-ki elkészítette a hálózsákot kifűtő vacsora-adagját.
Jól teltek a napok, rendkívül eredményesek voltunk: feltátunk egy kilométernyi új járatot, és összesen feltérképeztünk 2,5 km-t. Így már 12 km-re duzzadt a magyar szakasz, amivel összesen közel 32 km a teljes barlangrendszer. Ez egy alpesi területen nagyon sok.
Az alig 4x4 m-es jól szigetelt házikó egész évben nyitva áll, benne emeletes fekhelyek, takarók, vészhelyzet esetére élelem és gázfőző várja a kimerült felfedezőket. A ház a nevét arról a három barlangkutatóról kapta (Davanzo-Vianello-Picola), akiket a környéken temetett maga alá egy lavina.
A házig vezető tíz perces út ezúttal több, mint 1 óráig tartott és csak a szerencse segített át minket a tejfehér ködön. A házban kiderült, hogy a videósok három napja minden délelőtt kiásták a bejáratot, de a gyors visszatöltődés miatt nem kockáztatták meg a túrát. Ez igen bölcs dolog volt.
Másnap reggel megint köd, mély hó. Mi pedig elindulunk, hogy megtegyük a lefelé vezető utat, ami a nagy hó miatt nem ígérkezett könnyűnek. Számoltunk azzal, hogy az amúgy másfél órás gyaloglás ezúttal hat-hét órát vesz majd igénybe.. Elöl a hótaposó emberek haladtak, zsák nélkül, a többiek utánuk, hosszan kígyózva a nyomban. A hágó alá érve átvágtunk egy onnan napokkal azelőtt lezúdult lavina hódombján. Reméltük, hogy ami le akart jönni az már lejött. Óvatosan oldalaztunk a sziklák oltalma felé. Az elöl járók gyakran mellig süppedtek a nedves hóban, miközben halkan roppant néha egyet az aljzat. Már majdnem elértük a biztonságosabb szikfal alatti rész, amikor az első ember előtt jól halható roppanással vízszintesen elvált a hó és fél méter vastag rétegben csúszni kezdett. Az első négy ember egyszerre feldőlt és a nagy súly lassan de biztosan kezdte a lejtőn lefelé nyomni őket.
A házban ki-ki megtalálta szerepét és a kevéske helyét. Néhányan főztek, havat olvasztottak, voltak akik telefonálgattak, vagy kitartóan és céltalanul babrálgattak, voltak akik kártyáztak és voltak akik egésznap beülőben állva várták az első transzportot. Délután 4-kor leállították az akciót. A helikopter visszament a bázisra. Majd holnap. Persze a következő másfél órában 30-40 m-re nőtt a látótávolság és a szél se lett volna gond. Nem úgy, mint előtte, amikor egy szélroham elfújta a ki nem kötött zsákjainkat és a mentőcsapatot úgy kellett betépni az ajtón. Este az olaszok által ilyen esetekre eldeponált hordókból került elő a vacsora. Tészta a'la _mindent bele. Gyors telefon. — Ok, jönnek, mindenki öltözzön. Rohamtempóban pakolás, takarítás. A leszállópályát kitapostuk, kijeleztük. A helikopterből, ami a háztól alig 4 m-re lebeg közvetlenül a hó felett, kipattannak az olaszok, köztük Ózd szülöttje, az olasz mentőszolgálat oszlopos tagja: Ádám Zsolti. Négyesével, öt fordulóban távozunk. Alig 1 perc alatt zúdulunk lefelé a parkolóhoz, magasan a hegyoldal felett. Lenn már várnak a bámészkodók és a média. Köszönjük olasz barátainknak a megfelelő mértékű és biztos segítséget és az itthoniaknak is, mert folyamatosan biztosítottak együtt érzésükről és segítségükről. Gracia !
|