(c) 2001 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.
VISSZA

()
2001. augusztus 10., péntek 15:18



Klein Dávid (25), Expedíció vezető: Jó szervezőkészséggel rendelkező hegymászó. Tizenkét éve kezdett el hegyet mászni. Az első kilenc évben a Tátrában és az Alpokban mászik. 1998-ban szervezi meg az általa vezetett Explorers program első expedícióját, a Tirich Mir-re (7708). 2000-ben a Broad Peak expedíció szervezője és vezetője. Ezen a túrán éri el magassági rekordját, 7800 métert, a csúcsra azonban itt sem jut fel. Az idén megpróbálkozik a Denali-val, de 4900 méterről visszafordulnak.

Ferenci Miklós (44), Technikai vezető: 1975 óta járja a hegyeket. A Tátrában, Alpokban nevezetes sziklautakat mászik. Később a magashegyi mászás felé fordul az érdeklődése. Dél-Amerikában 6000 m körüli hegyeket mászik. Kiemelkedő teljesítménye az Elbrusz (5642 m) túrasível való megmászása, és az Ushba traverz. Hegymászó oktatóként is tevékenykedett.

Várkonyi László (45), hegymászó: A magyar hegymászás egyik nagy alakja. Huszonkét évesen már a Kaukázusban mászik. Tagja volt a '96-os Mt Everest expedíciónak. Megmászta a Pamír jelentősebb csúcsait (Lenin csúcs - 7034 m, Korzsenyevszkaja - 7106 m), járt a Tiensan-ban (Han Tengri, 7010 m). Első magyarként éri el az Aconcagua-t (6962 m). Két 8000 méter feletti csúcsot is meghódított. 1987-ben feljutott a Shisa Pangma-ra (8014 m), 1990-ben pedig a Cho Oyu-ra (8230 m).

Ács Zoltán (32), hegymászó, operatőr: Tíz éve mászik hegyet. 1991-ben feljut az Elbruszra (5642 m), 1998-ban ő a Tirich Mir expedíció egyik csúcsmászója (7708 m). Jár az Aconcaguán. Magassági rekordját a 2000-es Broad Peak csúcsán (8047 m) állítja fel. Fitness oktatóként tevékenykedik. Tévés tapasztalata révén az expedíció operatőre.

Mezey László (31), hegymászó: 1984-ben ismerkedik meg a sziklamászással. Európa sziklái után a Kaukázusban mászik (Elbrusz). Ferenci Miklós mellett tagja a téli Kárpát koszorú expedíciónak. Magassági rekordját az 1998-as a Tirich Mir-en (7708 m) állítja fel. Technikai vezetője ennek és a következő évi Broad Peak expedíciónak is.

Szendrényi Ákos, alaptábor vezető: Szenvedélyes túrázó, az utóbbi években kezdett komolyan hegyet mászni. Járt az Alpokban, Kárpátokban.

Kovács András, műszaki vezető: A hegyekhez hazai túráin kerül közel. Közép és hosszútávú teljesítménytúrák rendszeres résztvevője. A Beax maxin és Kinizsi 100-on előkelő helyezéseket ér el. '97-től barlangászik és az Alpokba tesz túrákat. Megmássza a Monte Rosa-t (4633 m), Gross Glockner-t (3798 m), és teljesíti a Mt Blanc traverz túrát. A polgári életben telekommunikációs területen tevékenykedik.

Dr Vida Gábor, orvos: Tájfutóként szereti meg a hegyeket. Később a Tátrában, Alpokban túrázik. A tavalyi Broad Peak expedíció orvosaként jár először magashegyen. Vége

az oldal tetejére