Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Normálútnak az az útvonal, amely a lehetőségekhez mérten a legkönnyebb csúcsra jutást biztosítja a hegyen. Az Everest északi, majd északkeleti gerincén vezető útvonal minden nehézsége ellenére a tibeti -azaz északi- oldalról mászók számára a legbiztosabb megoldás. Az út a Rongbuk gleccseren felállított, a csúcstól északnyugatra fekvő alaptáborból (5300 m-ről) indul. A mászóknak innen közel harminc kilométert kell gyalogolniuk a keleti Rongbuk gleccser jegén, a 6400 m-en felállított előretolt alaptáborig. A komoly mászás gyakorlatilag innen indul: először fel kell jutni az északi gerincre. A gyakran igen szeles gerincen haladva, az Első majd a Második lépcső néven elhíresült sziklafalak átmászásával érhető el a csúcs.

Az út kritikus szakaszai: Feljutás az északi gerincre. A hegyoldalban haladók számára a lavinák jelentenek veszélyt. 1922-ben hét serpa vesztette életét egy lavinában. A normálút kulcshelye a Második lépcső nevű sziklafal. A nehézséget itt nem csak a szikla meredeksége adja, hanem hogy átmászásával ráadásul 8600 méteres magasságban, igen ritka levegőben kell megbirkózni.

Az északi normálút ismert volt már a Mount Everest meghódításának hőskorában is. Tibet kínai megszállásáig, 1949-ig minden expedíció ezen a nyomvonalon próbálkozott. A neves mászó, Mallory is itt vesztette életét. És bár expedíciójának egyik tagja -Edward F. Norton- egészen 8580 méteres magasságig jutott, az Everest csúcsát mégis a déli oldalról érték el először (Hillary és Norgay).

Az Északi normálút teljes kimászására pedig csak 1960-ban kerül sor. Qu Yinhua, Wang Fuzhou kínai, és Gong Bu tibeti hegymászók embertelen küzdelem árán jutottak fel a csúcsra. A Második lépcső átmászása során Qu Yinhua társa vállára állt, hogy egy biztosítószöget beüthessen. Ehhez azonban szöges bakancsát le kellett vennie. Az ekkor elszenvedett fagyási sérülések miatt lábait később csonkolni kellet. Az 1975-ben indított második kínai expedíció egy létrát állított fel itt.