Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Még az a néhány, ebben a magasságban eltöltött óra is hatalmas megterhelést ró az emberi szervezetre. Egy kényszerűségből itt átvészelt éjszaka pedig nagy valószínűséggel tragikus kimenetelű lesz. Az oxigén mennyisége csupán harmada a tengerszinten mértnek. A híg levegő láncreakciót indít el a szervezetben. A tüneteket együttesen hegyibetegségnek hívjuk.

A hegyibetegség első jelei tulajdonképpen már 2500-2700 méter fölött jelentkezhetnek. Komolyabb problémákra azonban 3500 és 5500 méter között kel számítani. Ehhez a magassághoz még képes alkalmazkodni a test, de fontos, hogy a legtöbb haláleset is itt történik. 5500 méter felett a szervezet már állandó oxigén hiánnyal küzd. Ennek ellensúlyozásaképpen fokozódik a légzés intenzitása. A szapora légzés következménye, hogy a mászó mind több szén-dioxidot lélegez ki, ami a vér Ph-jának megváltozásához vezet. A Ph érték megváltozása pedig nem csak a szájban okoz problémákat!

A tünetek az átmeneti rossz közérzettől az életveszélyesig változhatnak, és ezen még a legjobb rágógumi sem segít. A Ph eltolódása a légzés ütemének lassulásához vezet, ami viszont drasztikusan csökkenti a vér oxigén tartalmát. Ennek következtében ismét fokozódik a légzésszám_ Azaz igen szapora, és hirtelen lelassuló szakaszok követik egymást a rosszul aklimatizálódott, vagy túl magas tartományokban tartózkodó szervezetben.

További tünetek is társulnak az említetthez: fejfájás, álmatlanság, étvágytalanság jellemzi ezt az állapotot. A magasabb régiók alacsonyabb légnyomása intenzívebb vérkeringésre ösztönzi a testet. Ez viszont az agy túlzott vérellátását okozza. Sajnos a tünetek nem a különleges szellemi élénkségben mutatkoznak meg. Az agy térfogata ilyenkor ugyanis növekszik, ami az állandó térfogatú koponyánk esetén gondokat okoz. Az úgynevezett agyödéma tünetei a fejfájás, gyengeség és a mozgás koordináció zavarai. A agyödéma, ha nem viszik alacsonyabbra a beteget, akár halálos kimenetelű is lehet.

A nagy magasságban fokozódó keringés hatására folyadék gyűlhet össze a tüdőben, ami a tüdőödéma okozója. A tüdőödéma megfelelő akklimatizációval általában elkerülhető. Tüneteinek (köhögés, láz, nehézlégzés) felismerése után a szerencsétlenül járt hegymászót minél hamarabb alacsonyabb magasságokba kell kísérni.

Mindkét ödémánál segítség lehet az oxigén belélegeztetése. E két utóbbi tünet különös veszélyességét az adja, hogy még a sokadik magashegyi túra után sem lehet biztos a hegymászó, hogy védett az ödémákkal szemben. Szomorú példa a magyar Mt Everest expedíció osztrák tagjának esete: azután jelentkeztek nála halálos kimenetelű ödémás tünetek, hogy előző évben ő maga mentette le a K2-ről hasonló problémákkal küszködő társát.

A fenti komor hangulatú részt persze nem elriasztásnak szántuk. Sok probléma elkerülhető a megfelelő technikai és erőnléti felkészüléssel. Ha magasabb régiókba tervezzük túránkat, hagyjunk elég időt az akklimatizációra. Fontos a helyes táplálkozás, és a rendszeres folyadék fogyasztás is.

És, végül, milyen érzés akkor a világ tetején állni? Valószínűleg kicsit más, mint amilyennek itt a monitor előtt elképzeljük. De ne felejtsük el: Nem a cél, az út a fontos.