A rajt után mindig megpróbálom élvezni a tömeg hangulatát. A lillafüredi tónál (5 km) - tekintettel a nézőközönségre - mosoly, laza testtartás. Ómassa festői kis falu fölött (10 km) irgalmatlan rossz makadám úton futunk. A bánkúti sípályákig (18 km) tart a színes pokol: balról alattam a Garadna völgy festői völgyei, jobbról susogó tölgyesek, alattam a 15-20 fokban emelkedő szerpentin.

A sípályák fölött mindig megborzongok. A Nagymezőn (20 km) állva teázni és futni csodálatos. Fenyvesek, töbrök, sík és nagyjából egyenes öt kilométer. A síház után lefelé fordulunk Jávorkút felé (23 km). Piknikezők, focitól lihegő családapák, tollasozó diáklányok. Nekem meg a 19 km. A Létrási barlang környékén (30 km) kezd izzani az aszfalt, és baromira elegem van. A Savós völgy megváltást hoz. Kellemesen lejtő szerpentin, hűs fenyőerdő és a tudat, hogy lenn a völgyben vár a 35 km-es frissítőpont. Itt az első érzés, hogy megúsztuk. A tónál (38 km) PR mosoly, mint akinek ceruzát hegyeznek a fülében. A Hámori szikláknál Cugi barátom próbál beszédbe elegyedni, elhalóan küldöm a francba. Az Alsó hámori csárdánál (40 km) remegve öntök két pohár vizet a fejemre. A cél előtti utolsó 500 méter végre újra emelkedő, de nincs felvonó.
Célegyenes, taps, ölelés, fogadkozás.

A YAMAHA BÜKKI HEGYIMARATHON nem annyira extrém, mint 4000 méter magasból kiugrani, de végigcsinálni többszörös emberi erőfeszítést igényel.